Halálba zuhant egy fiatal brit turista az Andokban

Ezt olvasta már?

Megnevezte a perui média azt a 22 éves, hátizsákos brit turistát, aki túrázás közben halt meg Peruban és akiről eddig nem sokat tudtak a brit újságírók. A Daily Star szerint Alan Dawson Miles-nak hívják és csütörtökön esett bele egy mély szakadékba.

Július 7-én a 22 éves férfi Cuzco Casona del Inca régiójában túrázott a barátaival, amikor 14 óra 30 perc körül megtörtént a tragédia. 

Alan Dawson Miles leesett egy 20 méter magas szikláról és a mélybe zuhant.

Kórházba került, ahol megállapították, hogy betört a koponyája és a nagy folyadékveszteség miatt úgynevezett hipovolémiás sokkot kapott. A férfi életét az orvosok nem tudták megmenteni. 

A Daily Star megkereste a külügyminisztériumot, hogy kiderítse, ki az áldozat, akinek egyelőre csak a neve ismert. Azt még a lap sem tudja, hogy pontosan az Egyesült Királyság mely részéről származott a fiatal, ahogy az sem világos, hogy baleset volt vagy más történt, például meglökte valaki. A haláleset körülményeinek tisztázása érdekében nyomozást indítottak a perui rendőrök.

Machu Picchu az egykori Inka Birodalomból maradt romváros a perui Cusco megyébenForrás: NurPhoto via AFP/Artur Widak/NurPhoto/Artur Widak

A régió, ahol a tragédia történt, Peru egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja és évente körülbelül kétmillió látogatót vonz. A 13. században az Inka Birodalom fővárosa volt. 1983-ban a Világörökség részévé nyilvánította az UNESCO, tíz évvel később pedig megkapta a Peru “történelmi” fővárosa címet. a valódi fővárosa Lima.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában