Gyerekellenes videót készített a híres üzletlánc

Ezt olvasta már?

Néhány vállalat egyszerűen szenvedélyesen részt akar venni a nyugati világ kultúrharcában. Az Aldi üzletlánc egy olyan kisfilmet készített, amelyben arról beszélnek, hogy miért nem szabad gyereket vállalni.

A cég karácsonykor még teljesen más ideológiai úton járt, ez pedig a reklámjaiban is megmutatkozott – idézte fel a V4NA hírügynökség. Decemberben még egy boldog családdal népszerűsítette az akcióit az Aldi, mostanra azonban a kereskedelmi lánc is igyekszik megfelelni a nyugati normáknak. Az Aldi Nord a múlt héten közzétett egy videót a YouTube-csatornáján „Kérlek, ne legyen gyerek – Ezért nem akar Ida soha anya lenni” címmel.

A kisfilm az áruházlánc új beszélgetős minifilmjeinek egy része.

„Szerintem a gyerekvállalás nagy szívás” – állítja a videóban egy Theo nevű, körömlakkot és fülbevalót viselő fiatalember, aki a beszélgetés moderátora. A vendége pedig ezúttal a 28 éves Ida Marie Münchenből. Theo és Ida Marie a beszélgetés közben vegán tofut főznek, amikor elhangzik, hogy az önjelölt feminista soha nem akar anya lenni. Öklendezve magyarázta, hogy a terhesség gondolata számára „teljesen hátborzongató”.

A terhesség az „Alien” című filmre emlékezteti, amelyben egy idegen lény egy nő testében él és táplálkozik belőle. Megjegyzi, hogy az abortusz hívei is gyakran parazitaként hivatkoznak a meg nem született gyermekekre.

[embedded content]

A Deutsche Stimme lap szerint azért is érthetetlen az Aldi irányváltása, mert az lenne az érdeke, hogy a családalapításra ösztönözze az embereket. „Végül is, több gyerek több vásárlót jelent. Az Aldi gyermekellenes propagandájának tehát nem gazdasági, hanem ideológiai okai lehetnek… Nem meglepő, hogy a videón látható ideológiai ostorozók is a baloldali színtérből származnak” – írja a lap.

A videóban elhangzó kijelentések nagy felháborodást váltottak ki az Aldi közösségi oldalán. „Hogy tudtok ilyen marhaságot készíteni? Ezek az influenszerek teljesen elrontják a fiatalságunkat a hozzáállásukkal, ti pedig még támogatjátok is ezt!” – írja egy fiatal.

„Eltekintve attól a ténytől, hogy valószínűleg jó dolog, ha az ilyen embereknek nincs gyerekük, egyáltalán nem látok értelmes kapcsolatot a vegánsággal” – jelentette ki egy másik kommentelő, aki arra utalt hogy a vegán életmódhoz kapcsolták a gyerekellenes felfogást.

Volt olyan is, aki azt írta: „ez pontosan a megfelelő reklám arra, hogy ne vásároljunk az üzleteikben, és bojkottáljuk őket. Önöknek a termékeikkel kellene foglalkozniuk!”

Joachim Kuhs jobboldali európai parlamenti képviselő is elmondta a véleményét az Aldi videójáról. „Egyrészt megmutatja, hogy az elmúlt évtizedek baloldali-liberális kulturális forradalma milyen hatással volt a fiatal nők egy egész generációjára. Másrészt az Aldi Nord-on keresztül történő terjesztése példa arra, hogy a társadalom szinte minden területét átvette ez a kultúra” – írta a közösségi oldalán a politikus, majd megjegyezte, hogy „mindez nem véletlen vagy természeti jelenség, hanem egy olyan politika eredménye, amely strukturálisan ellenséges az élettel, a gyermekekkel és a családokkal szemben.

Egy ilyen politika nem fenntartható, lerombolja azokat az alapokat, amelyeken létünk nyugszik. Ha változtatni akarunk valamin, ha vissza akarjuk fordítani ezt a folyamatot, akkor új politikára van szükségünk: a családokért, a gyermekeinkért, az életet megerősítő jövőért” – tette hozzá az európai parlamenti képviselő.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában