Gázárpánik Európában: így próbálják védeni a kormányok a fogyasztókat

Ezt olvasta már?

Az elmúlt évek hasonló időszakához képest a nagybani gázpiacon jelenleg nyolcszoros áron lehet gázhoz jutni, miközben az elektromos áram ára is jelentősen megugrott az áramelőállítás növekvő nehézségei miatt. Mivel az energiafelhasználás meghatározza az üzleti tevékenység alakulását, emellett közvetlen és nehezen elhagyható tétel a lakossági fogyasztásban, ezért az árak növekedését mindenütt kiemelt politikai problémaként kezelik.

A jellemzőbb válaszintézkedések között nagy a szóródás a tekintetben, vajon adott országok kormányai a gázbeszerzés fokozásával, a megújulók gyorsított felfuttatásával, netán a szénfelhasználás újraaktiválásával igyekeznek ellátási oldalról úrrá lenni a helyzeten. Abban viszont meglehetősen egységes a probléma megközelítése, hogy

jóformán mindenütt a lakossági fogyasztó valamilyen védelme jelenti az intézkedések végcélját.

A hasonlóság aztán itt véget ér: van, ahol általános, valamennyi felhasználót érintő megoldással próbálkoznak – elsősorban az árpolitikán keresztül –, másutt közvetlenül a felhasználóknak szánt támogatási formákat alkalmaznak (amelyek kapcsán aztán megint eltérés van a tekintetben, hogy például ebből általános jelleggel minden fogyasztó részesül-e, vagy a társadalom szegényebb rétegei súlyozottan nagyobb kompenzáció kapnak).

A brit Financial Times szerint mindenesetre a Nemzetközi Valutaalap annyit máris megállapított, hogy az energiaársokk társadalmi kipárnázásának költségei idén júliusig a magas jövedelmű európai országok nemzeti jövedelmének mintegy 1 százalékát vitték el, a szegényebb országokban – ahol az energiafogyasztás nagyobb szeletet tesz ki a költségekből – az arány elérte az 1,7 százalékot is.

Az általános politikai elégedetlenséget ezzel egyelőre Európában sikerült kivédeni, bár szakértők szerint ennek meg

az az árnyoldala, hogy így viszont kisebb az energiatakarékossági nyomás a fogyasztókon.

Pedig az energiafelhasználás általános társadalmi visszafogása szintén mindenütt nemzetgazdasági érdek volna. (Egyébként német és főként holland részről éppen az utóbbi szempont jegyében a terhek bizonyos áthárítása a fogyasztóra szintén része a kormányzati intézkedéseknek.)

A brüsszeli Politico és a Financial Times a napokban külön-külön összegyűjtöttek bizonyos országpéldákat a jellemzőbb állami beavatkozások különböző módozatairól. Ezekből egyebek között kitűnik, hogy Franciaországban például idén mintegy 22 milliárd eurót szánnak a fogyasztói terhek enyhítésére. Ez francia földön mindenekelőtt a fogyasztói gázárak befagyasztását – a különbözet állami költségvetésből történő fedezetét –, illetve az áramszolgáltatásnál a lehetséges áremelés 4 százalékban történő maximálást jelenti (mindkettő idén február óta van érvényben).

A közvetlenül az árak oldaláról amúgy viszonylag kevés helyen avatkoztak eddig a rendszerbe, (üzemanyag-ellátásban visszatérő példa több országban is az áfakulcs csökkentése, például Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában, emellett Spanyolországban a kormány egy évre befagyasztotta a lakossági gázpalackok árát).

Sokkal jellemzőbb az árnövekedés szociális támogatással történő ellensúlyozásának valamilyen formája.

Norvégiában például a kormány a háztartások energiaszámlájából 90 százalékban átvállalja egy bizonyos árszintet meghaladó hányad térítését. Nagy-Britanniában a piaci szabályozás nem tesz lehetővé kormányzati beavatkozást a szolgáltatói árképzésbe, módjában áll viszont fogyasztói támogatás formájában hozzájárulni a háztartások kiadásaihoz. Jelen számítások szerint jövőre a lakosság éves energiaszámlája négyszerese (4400 font) lehet a 2018-2021 közötti időszak fogyasztási költségének, cserébe az eddigi kormányzati tervek szerint háztartásonként a téli hónapokban 400 fontnyi támogatást folyósítanak majd (ami szociálisan rászorultabb rétegek esetében felmehet 650 fontra is).

Szubvencióra készül a lengyel kormány is – megfigyelők megjegyzik, hogy a múlt századi rendszerváltás óta ez lesz az első ilyen intézkedés Varsóban –, ez egyébként háztartásonként egy egyszeri 3000 zlotyis (640 eurós) támogatás lehet majd.

Differenciált szociális támogatási formát alkalmaznak Olaszországban: a Draghi-kormány intézkedése értelmében a társadalom legszegényebb rétege számára – ahol az éves jövedelem nem éri el a 12 ezer eurót – az energiaszámlákat befagyasztották és a különbözetet az állami költségvetés állja.

Hollandiában a csekélyebb jövedelmű családok támogatását választották az árak módosítása helyett, míg Németországban a lakossági fogyasztásba begyűrűző árnövekedést egyebek között jövedelemadó-csökkentéssel és/vagy családi segéllyel igyekeznek kompenzálni.

Van aztán, ahol formálisan az energiafogyasztástól teljesen elszakított szociális támogatási megoldásokat alkalmaznak.

Olaszországban például a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel a legtöbb alkalmazott, önfoglalkoztató és nyugdíjas havi 200 eurós megélhetési költségtámogatást kap. Spanyolországban a legalacsonyabb nyugdíjkategóriába tartozók nyugdíját 15 százalékkal megemelték, azok pedig, akiknek jövedelme évi 14 ezer euró alatt van, egyszeri 200 eurós támogatásban részesülnek.

A nemzetközi sajtóban különösen kiterjedt figyelem követte a németországi intézkedéseket, amit a német gazdaság speciális helyzete az európai gazdaságok körében ugyanúgy magyaráz, mint a különösen számottevő német kitettség az orosz energiaellátásnak.

Mint kitűnik, az eddigi berlini intézkedések összetettek voltak. Egyfelől lehetővé tették, hogy az orosz szállítások kiesése miatt támadt plusz költségek kompenzálására októbertől új illetéket építsenek be a németországi földgáz árába (kilowattóránként 2,419 eurócent, azaz 9,6 forint a növekmény), ami tehát a lakossági terheket növeli. Másfelől a Reuters szerint Christian Lindner pénzügyminiszter levélben kérte az Európai Bizottságot, hogy az ily módon megnövelt gázárat egy előre behatárolt ideig ne kelljen vele arányos áfanöveléssel is tetézni (magyarul: az illeték ne épüljön be az áfa számítási alapjába).

Közben a német kormány igyekszik az említett módon szociális támogatások, vagy adócsökkentés formájában enyhíteni a lakossági terheken egyfelől, az egyik legnagyobb energiaszolgáltatót Unipert pedig 15 milliárd eurós veszteség-kivásárlással támogatta meg másfelől.

Az Uniper amúgy kiterjedt tárgyalásokat folytat a kieső orosz gáz pótlására. A Financial Times közlése szerint például egyeztetések folynak arról, hogy az általuk korábban megrendelt ausztrál cseppfolyós földgáz (LNG) szállítmányt „cseréljék be” arra az amerikai LNG-mennyiségre, aminek leszállítására amerikai eladók ázsiai vásárlók felé vállaltak kötelezettséget. E szerint az ausztráliai „német” LNG-t vinnék Ázsiába és az amerikai szállítmányt Németországba, amivel valamennyi relációban szállítási költséget, időt és nem mellesleg környezetszennyezést is csökkenthetnek.

Az orosz hiány beszerzésének szükségére amúgy a napokban külön felhívta a figyelmet a legfelső német szövetségi hálózatirányító hatóság (BNA) igazgatója, Klaus Müller is, aki a Financial Timesnak nyilatkozva megerősítette, hogy

Németországban a következő télen legalább 20 százalékos felhasználáscsökkentést kell elérni, ha azt akarják, hogy a készletek kitartsanak.

Mint fogalmazott, még ha valamennyi tározó százszázalékosan fel lenne töltve is, ez is csak két és fél hónapra volna elegendő, ha Oroszország teljesen leállítja németországi gázeladását. Ez is csak akkor, “ha télen nem lesz szokatlanul hideg”. A német szakértő szerint az az optimális, amikor a tartalékok „legalább két télre” elegendők, hiszen mit sem ér, ha az első télen minden tározót padlóig kimerítenek.

A fentiek mellett az egyre problematikusabb energiaellátási helyzetet sok esetben „innovatív ötletekkel” is igyekeznek kezelni, anélkül, hogy a közvetlen lakossági korlátozás eszközéhez kelljen nyúlni. A brit üzleti lap szerint tipikus példa volt erre Németországban a nyári vakációs hónapokra bejelentett 9 eurós általános bérlet a tömegközlekedés valamennyi formájára, amivel igazából közúti autóhasználattól akartak és hírek szerint tudtak is eltéríteni.

Az eddigi intézkedések kapcsán mindenesetre Oya Celsun, a Nemzetközi Valutaalap európai igazgatóságának helyettes vezetője a Financial Timesnak nyilatkozva azt minősítette hasznos megközelítésnek, ha a támogatások az alacsonyabb jövedelmű háztartásokra összpontosulnak.

„Az általános támogatásról a célzottra javallott inkább áttérni”

– vélte a Valutaalap szakembere.

Nyitókép: Thomas Faull/Getty Images

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában