Ferenc pápa olyat húzott, amelyre egyetlen elődje sem mert gondolni

Ezt olvasta már?

Ferenc pápa tizennégy új tagot, köztük három nőt nevezett ki szerdán a Püspöki Kongregációba, a püspökök kinevezésében résztvevő testületnek ezzel először lettek női tagjai.

A Püspöki Kongregáció a katolikus egyház közel 5300 püspökének munkáját felügyeli, legfontosabb feladata ugyanakkor, hogy tanácsot adjon a pápának a püspökök kinevezésében.

A 14 új tag közül tizenegyen érsekek, püspökök és papok. A három női tag közül ketten szerzetesnők, a harmadik pedig világi személy; Raffaella Petrini a Vatikánváros kormányzóhelyettese, Yvonne Reungoat francia apáca, aki korábban egy szerzetesrend vezetője volt, valamint a világi Maria Lia Zervino, a Katolikus Nőszervezetek Világszövetségének elnöke.

A Püspöki Kongregáció tagjait öt évre nevezi ki a pápa.

A pápa a Reuters hírügynökségnek adott július eleji exkluzív interjúban már elárulta, hogy nőket is ki fog nevezni a testületbe.

Ferenc pápa hivatalba lépése óta már több nőt is nevezett ki magas beosztásba a Vatikánban; az ő nevéhez fűzödik többek között a Vatikáni Múzeum első igazgatónőjének kinevezése is.

Nyitókép: Fabio Frustaci

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában