Fellélegezhetünk, a Pfizer jóhírt közölt a gyerekek oltásáról

Ezt olvasta már?

Csak enyhe mellékhatásokat tapasztaltak a Pfizer vakcinájával kapcsolatban a mintegy háromezer beoltott 5-11 éves gyermekkel végzett klinikai kísérletben – számolt be a CNN.

A márciusban megkezdett teszteket különböző intézetekben végezték, ezek alapján úgy döntöttek, hogy a felnőttek és a serdülők körében használt vakcinához képest harmadakkora dózis lesz a megfelelő adagolás a vizsgált korcsoportban.

Emmanuel Walter Jr., a Duke Humánvakcina Intézet vezető orvosa szerint a mellékhatások enyhék voltak, láz, fájdalom, hidegrázás volt észlelhető.

A szülők egy naplót kaptak, hogy feljegyezzék a tüneteket napi bontásban egy héten keresztül, miután megkapták a vakcina dózisait. (…) A legtöbb esetben a mellékhatások elég enyhék voltak… és egy vagy két napon belül meg is szűntek

 – ismertette.

A két dózist három hét eltéréssel adták be, majd összehasonlították az 5-11 évesek immunreakcióját a 12-30 évesekével, itt arra jutottak, hogy megegyező szintű védelmet kaptak. Emmanuel Walter Jr. ennek megfelelően arra kérte a szülőket, 11 éves gyermekük esetében ne várjanak arra, hogy 12 éves legyen és így nagyobb dózist kaphasson, ugyanis a gyermekadaggal oltva is megfelelő védelem alakul ki a vírussal szemben.

Az esetleges mellékhatásokra vonatkozóan kifejtette:

Lehet, hogy a gyerekek belázasodnak, lehet, hogy fájdalmakról panaszkodnak, nem érzik majd magukat olyan jól az oltás után másnap, ez várható. (…) Ezek a dolgok könnyen kezelhetők ibuprofen segítségével.

Biztonsági aggályként felmerült a 12 év alattiak esetében a szívizomgyulladás és a szívburokgyulladás kockázata, amelyek fiatal felnőtteknél ritka esetekben előfordultak. A kísérletek alkalmával a gyermekeknél nem fordult elő ilyen eset. Az esetleges gyanújelek, tünetek esetében a megfelelő körültekintéssel jártak el.

(via CNN)

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img