Felgyújtották a Francia Nemzeti Bank épületét, rendőröket lincseltek Párizsban, tömegtüntetések a koronavírus-járvány kellős közepén

Ezt olvasta már?

A bonyolult francia politikatörténetben is furcsa tüntetés zajlott Párizsban. Egyrészt tüntettek országos médiumok, minden oldalról, Le Monde és Le Figaro is: a francia sajtószabadságért. Igen, Brüsszel ezzel kevesebbet foglalkozik, de egy új törvénnyel alapjában fogják korlátozni a tüntetésekről beszámoló újságírók munkáját. Mivel a rendőrök arcát sem lehet majd mutatni, a tüntetés egyik jelszava, szabad fordításban: fogjuk be a pofánkat. Ezen kívül tüntettek az új közrendvédelmi törvény ellen, sőt, mivel egy fekete rappert félig agyonvertek a héten a rendőrök, mert nem volt rajta a kötelező maszk, mondhatni, elsősorban a rendőri erőszak ellen. Voltak még a sárgamellényesek, és persze az erőszakos szélsőbaloldaliak is, akik megtámadták a rendőröket, akik könnygázzal oszlattak. A Le Monde előzetes beszámolója szerint bevándorlók is fognak tüntetni, mert a rendőrség a hét elején kiürített egy újabb illegális migránstábort Párizsban. A rendőrség szerint több tízezres, a szervezők szerint több mint százezres tüntetés van – volt, a drámai koronavírus-járvány kellős közepén. 

 A képek között – alatt cikkünket folyamatosan frissítettük.

A francia sajtószabadságért és a rendőri erőszak elleni tüntetés PárizsbanForrás: AFP/Thomas Coex

 A Le Figaro – utalva a járványveszélyre – különösen veszélyesnek minősítette a tüntetést, függetlenül attól, hogy ők maguk is részt vesznek, igaz, csak néhányan.

Forrás: AFP/Thomas Coex
Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

 Tüntetők lövik a rendőröket. 

Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

 A Bastille-nál – engedély nélkül – kinyitott egy palacsintaárus, irgalmatlan tömeg áll sorba crepe-ért és italokért. Egy tüntető azt mondta a Le Figaró riporterének: mindenki úgy csinál forradalmat, ahogy tud. Igaz, a palacsintaárus forradalmi heroizmusát némileg csökkenti, hogy természetesen pénzt kért mindenkitől. 

Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt
Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

 Egymás ellen harcolnak a rendőrök és a tüntetők. 

Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt
Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt
Forrás: AFP/Thomas Coex
Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt
Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

Egyébként, több francia nagyvárosban is tüntettek, a nyár eleje óta szélsőbaloldali városvezetésű Bordeaux-ban két éve nem volt ekkora tüntetés a BFM TV szerint. (valamennyi kép Párizsban készült)

Forrás: AFP/Alain Jocard
Forrás: AFP/Alain Jocard
Forrás: AFP/Alain Jocard
Forrás: AFP/Alain Jocard
Forrás: AFP/Alain Jocard

Hogy nyugodtabbak legyenek az emberek, bejelentették, hogy a négy rendőr, aki a rappert agyba-főbe verte, továbbra is börtönben marad. 

Az egyik tüntető azt mondta a Le Figarónak – egy 55 éves mérnök – , hogy a franciák mindig kritizálják az afrikai diktatúrákat, de a tüntetők szerint példátlanul rendőrpárti, új közrendvédelmi törvénnyel Franciaország helyzete sem lesz jobb.

LEGÚJABB:

Fél hét körül a rendőrség úgy döntött, hogy kiürítik a Bastille teret, olyan nagy és erőszakos a tömeg, az Antifa aktivistái pedig folyamatosan dobálják a rendőröket. A belügyminisztérium hivatalos adatai szerint 46 ezer ember tüntet Párizsban, a szervezők a háromszorosáról beszélnek.

A legfrissebb információk szerint a Bastille sarkán levő Francia Nemzeti Bank épületét szélsőbaloldali tüntetők felgyújtották.

Forrás: AFP/Thomas Coex
Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

Miután a rendőrség bejelentette, hogy kiürítik a Bastille teret, a tér sarkán levő, híres párizsi éttermet is felgyújtották a magukat antikapitalistának mondó, radikális baloldali tüntetők.

FRISSÍTÉS:

Miután megjelentek a vízágyúk a Bastille-nál, a tömeg kimenekült a térről. A belügyminisztérium jelentése szerint Franciaországban a mai tüntetéseken összesen 37 rendőr sérült meg.

A belügyminisztérium nem sokkal este 8 óra előtt azt közölte, hogy Franciaországban 133 ezren tüntettek. A szervezők szerint ennél közel háromszor többen.

Az Unité SGP rendőrszakszervezet egyik vezetője, Linda Kebbab azt nyilatkozta, hogy a radikális tüntetők rendőröket lincseltek, vertek, közéjük Molotov-koktélokat dobtak.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában