Enyhített a korlátozásokon Görögország és Olaszország

Ezt olvasta már?

Olaszország és Görögország is enyhített vasárnap a koronavírus-járvány nyomán bevezetett egyes egészségügyi korlátozásokon a turisztikai szezon előtt.

A görög polgári légi közlekedési hatóság például bejelentette, hogy a nemzetközi és a belföldi légi járatokon feloldották a koronavírus-fertőzés elleni óvintézkedéseket, de változatlanul érvényben van a kötelező maszkviselés a repülőtereken és a repülőgépek fedélzetén. Korábban a Görögországba utazóknak negatív teszteredményt, oltottságukat, vagy a fertőzésből történt felgyógyulásukat igazoló iratot kellett felmutatniuk.

A maszkviselést néhány kivételtől eltekintve feloldották és az oltási igazolvány felmutatása sem szükséges a beutazáshoz.Forrás: Stellantis

Olaszországban az egészségügyi minisztérium rendelete alapján megszűnt az oltási igazolványok bemutatásának kötelezettsége az éttermekben, a szórakozóhelyeken, a mozikban és az edzőtermekben. Ugyanakkor erre a dokumentumra továbbra is szükség van kórházakban, vagy idősek otthonában történő látogatások alkalmával. Az olasz hatóságok egyben eltörölték a maszkviselési kötelezettséget a bevásárló-központokban, a munkahelyeken és az üzletekben.

De továbbra is maszkot kell viselni a tömegközlekedési eszközökön, a mozikban, illetve az egészségügyi és az idősápolással foglalkozó létesítményekben. Az olasz egészségügyi tisztségviselők mindemellett erősen javasolják a maszkot a beltéri tevékenységek esetén, s magáncégek továbbra is előírhatják ezek viselését munkavállalóik számára.

Vasárnaptól az Olaszországba utazóknak nem kell kitölteniük a bonyolult online uniós utas-nyomonkövető űrlapot, amelyet eddig a repülőtéri bejelentkezésnél követeltek meg. A korlátozások feloldása mellett a közegészségügyi hatóságok éberséget sürgettek, hangsúlyozva, hogy a járvány még nem ért véget.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában