ENSZ BT: ukránok százezreit kényszeríthették Oroszországba

Ezt olvasta már?

A vád az Egyesült Államok és Albánia által összehívott biztonsági tanácsi ülésen hangzott el, amelyen Oroszország egyes műveleteit vitatják meg – írja az NBC News.

Az állítások szerint a hazájukban zajló háború elől önként menekülő ukránok és az Oroszországba erőszakkal átszállítottak “szűrőpontok” sorozatán mennek keresztül, ahol a bánásmód állítólag a kihallgatásoktól, az adatgyűjtéstől és a vetkőztetéstől kezdve a kínzásig terjed, majd egy oroszországi fogolytáborba küldik az ukránokat, akiket eztán senki nem lát többé.

Linda Thomas-Greenfield nagykövet szerint az orosz hatóságok 900 ezer és 1,6 millió közti ukránt hallgattak ki, tartottak fogva és toloncoltak ki erőszakkal.

Őket Oroszország keleti régióinak elszigetelt területeire viszik.

“Ezeknek a műveleteknek az a célja, hogy azonosítsák azokat, akiket Oroszország nem tart eléggé engedelmesnek. Egyre több és hihetőbb bizonyíték van arra, hogy azokat, akiket az orosz ellenőrzésre nézve fenyegetőnek tartanak vélt ukránbarát irányultságuk miatt, eltüntetik vagy fogva tartják” – tette hozzá. Tudomása szerint az orosz elnökség nemcsak hogy tud a műveletekről, hanem listákat is ad az eltávolítandó ukránokról.

A gyerekeket elválasztják családjaiktól, árvaházakba szállítják, majd oroszoknak adják örökbe a vádak szerint: az amerikai információk 1800 gyermek elszállításáról szólnak.

Oroszország a nyugati fegyvereket firtatná inkább

Oroszország ENSZ-nagykövete, Vaszilij Nebenzija szerint csak be akarják feketíteni hazáját: azt mondta, 3,7 millió ukrán, köztük 600 ezer gyermek tartózkodik Oroszországban vagy oroszok kontrollálta szeparatista ukrajnai területeken, de ők nem tartják fogva ezeket az embereket.

“Szabadon és önként élnek Oroszországban, senki sem akadályozza őket mozgásukban” – állította. Nebenzija szerint nem szűrik őket, hanem regisztrálják, akárcsak más országokban is az ukrajnai menekülteket. Véleménye szerint a téma tárgyalása elveszi az időt a valós vészhelyzetek elől. Az oroszok a nyugati országok által Ukrajnának szállított fegyverekről akarnak inkább tárgyalni. Ez csütörtökön történhet meg, így

három egymást követő napon tárgyal az ENSZ ukrán ügyeket.

Kedden a zaporizzsjai atomerőmű biztonsága volt terítéken.

Thomas-Greenfield szerint könnyen tisztázhatja magát Oroszország, ha beengedi az ENSZ megfigyelőit az országba, akárcsak a humanitárius segítségnyújtásra szakosodott szervezeteket és független megirigyelőket.

Tudják azt is, pontosan hogy történnek visszaélések

Rosemary DiCarlo, az ENSZ politikai vezetője vizsgálatot sürgetett a rendkívül nyugtalanító állítások miatt, amelyek szerint az Orosz Föderáció és a vele kapcsolatban álló helyi erők erőszakos kitelepítéseket, deportálásokat és úgynevezett szűrő táborokat működtetnek.

Felszólított az ENSZ hozzáférésére az orosz ellenőrzés alatt álló területeken élő ukránokhoz, és megismételte, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának és az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának “akadálytalan hozzáférést kell biztosítani minden olyan személyhez, akit a folyamatban lévő háborúval kapcsolatban őrizetbe vettek”.

Ilze Brands Kehris, az ENSZ emberi jogi főtitkárhelyettese felszólította Oroszországot, hogy biztosítson genfi irodájának hozzáférést a azokra a helyekre, ahol ukránokat tartanak fogva, egyúttal kiemelte, hogy az ukrán gyermekek Oroszországban történő bármilyen örökbefogadása sérti a genfi egyezményt, amely tiltja a gyermekek személyi státuszának megváltoztatását, beleértve az állampolgárságot is. Kehris tudomása szerint igenis zajlanak szűrések, amelyek emberi jogok megsértéséhez vezetnek.

Meztelenül motozzák az ukránokat, személyes hátterükről, politikai nézeteikről és családi kapcsolataikról faggatják őket, és mobileszközeiket is átvizsgálják.

Hivatala szerint azt is dokumentálták, hogy az ukránbarát vagy oroszellenes nézeteket vallókat, illetve azokat, akik az ukrán hadsereggel vagy kormánnyal állnak kapcsolatban. fogva tartják, kínozzák és büntetőtelepekre viszik.

A háborús helyzetről beszélt Resperger István az InfoRádió Aréna című műsorában:

[embedded content]

Nyitókép: Alena Najda

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában