Array

Először BL-döntős a PSG, 3-0-val ejtették ki Gulácsiékat – Index.hu

Ezt olvasta már?

Az RB Leipzig történelmi mérkőzés előtt állt a Bajnokok Ligája keddi elődöntőjében, hiszen a pár éve még német harmadosztályban szereplő klub fennállása óta először juthatott volna be a Bajnokok Ligája döntőjébe egy győzelemmel – ezzel egyébként amióta a Bajnokcsapatok Európa-kupáját átnevezték Bajnokok Ligájára, először juthatott volna magyar játékos a döntőbe a legnagyobb európai sorozatban Gulácsi Péter és Willi Orban személyében.

A túloldalon a PSG az arab befektetők pénzéből összevásárolt szuperkerettel először érhette volna el a BL-döntőt – eddig még csak az elődöntőig sem jutottak el a sztárokkal telepakolt csapattal, nagy volt tehát a nyomás Neymarékon.

Julian Nagelsmann egyetlen helyen cserélt csak a kezdőjén az Atlético Madrid elleni negyeddöntőhöz képest, így maradt a kapuban a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter, a PSG-nél viszont több volt a variálás. Kylian Mbappé például bekerült a kezdőbe – holott az elődöntő délelőttjén nagyjából fél óra játékot jósoltak csak neki –, ahogy az eltiltásából visszatérő Ángel di María is, de új ember volt a középpályán Leandro Parades is. Problémát jelentett viszont, a kapuban nem számíthattak az állandó kezdőnek számító Keylor Navasra, aki még az Atalanta ellen drámai módon, 2-1-re megnyert negyeddöntőben sérült meg. A helyén az a Sergio Rico kezdett, aki a teljes szezonban 9 tétmeccsen kapott korábban lehetőséget.

Gulácsira és a lipcsei védelemre külön nyomás nehezedett, a Paris Saint-Germain ugyanis 2016 óta sorban 33 BL-meccsen rendre betalált, utoljára a Manchester City úszta meg ellenük kapott gól nélkül.

Túl sokáig nem bírták Gulácsiék sem kapott gól nélkül, bár a hatodik percben még maradt a 0-0, amikor Neymar volt pontatlan egy közeli helyzetnél, a lövése csak súrolta a kapufát.

A 11. perc legelején viszont már nem rontott a PSG, Ángel di María csavart tökéletesen egy szabadrúgást az Atalanta elleni negyeddöntőben egyenlítő Marquinhos fejére, aki a védők közül kitörve bólintott a kapuba.

A korai gól után sem lassított a PSG, nem sokkal később Mbappé pörgetése okozott némi bonyodalmat Gulácsi kapuja előtt, de a Leipzig sem hagyta magát, de a német csapat leginkább pontrúgásokból tudott csak helyzetet teremteni, és úgy sem túl veszélyeseket. A lipcseiek közül az első félidőben a csapatot a német harmadosztályból az elődöntőig végigkísérő Yussuf Poulsen járt legközelebb a gólszerzéshez a játékrész felénél, de a jól előkészített akció végén picivel a bal kapufa mellé célzott az alapvonal közeléből kapott labdából.

A 35. percben Neymar lepte meg kis híján Gulácsit egy szabadrúgásból – a brazil játékos a rövid alsó sarkot vette célba távolról, nem kevés izgalmat okozva ezzel a beadásra számító magyar kapusnak. A lövés viszont nem volt elég pontos, így Neymar második kapufája után maradt az 1-0-s PSG-vezetés.

A félidőre viszont nem maradt az egygólos különbség, a 42. percben ugyanis némi szerencsével megduplázta előnyét a PSG. Gulácsi hibázott egy kapuból indított passzal, a labda pedig Neymartól tökéletesen került a kapuval szemben helyezkedő Di Maríához, akinek már egyszerű dolga volt az eldőlő Gulácsi ellen.

A Leipzig a korábbinál jóval agresszívabban tért vissza az öltözőből, ennek köszönhetően a második félidő elején be is tudták szorítani a PSG-t, ám a szépítés helyett egy újabb gólt kaptak – a videóbíróval is visszanézett jelenet végén Juan Bernat volt eredményes közelről. A videóbírózás alatt a lipcseiek szabálytalanság és les miatt is reklamáltak, de végül megadták a gólt.

A franciák harmadik gólja megtörte az épp feljövőben levő német csapat lendületét az utolsó 30 percre. Továbbra is támadtak ugyan, de fokozatosan engedték át újra a terepet a végig magabiztosan játszó PSG-nek, amely a helyzetei alapján akár még több góllal is nyerhetett volna. A 80. perc környékén például még három komoly védeni valója volt Gulácsinak, akinek előbb Di María szabadrúgását kellett kiöklöznie, majd az abból érkező bivalyerős kapáslövést háríthatta, alig egy perc múlva pedig a Mbappé elé keveredő labdából mutathatott be újabb nagy védést.

A 88. percben sokadszor is meglehetett volna a negyedik PSG-gól, de Pablo Sarabia beadása után az utolsó pillanatban elkotorták a labdát a középen érkező Neymar elől a lipcsei védők. Ekkorra már a Leipzig másik magyar válogatott játékosa, a védő Willi Orban is pályán volt, aki 8 percet kapott az addigra már lefutott mérkőzésen.

A Paris Saint-Germain ezzel fennállása óta először jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe. Ellenfele a szerdai Bayern München–Lyon elődöntő továbbjutója lesz. A döntőt a legjobb nyolc csapat minitornáját is rendező Lisszabonban tartják majd augusztus 23-án. A döntőben a PSG másodedzője, Lőw Zsolt révén lesz magyar szereplője.

Bajnokok Ligája, elődöntő

RB Leipzig–Paris Saint-Germain 0–3 (0–2)

  • gólok: Marquinhos (’13), Di María (’42) és Juan Bernat (’56)

Borítókép: Az RB Leipzig elleni BL-elődöntő első gólját szerző Marquinhos találatát ünneplik a Paris Saint-Germain játékosai. Fotó: David Ramos / AFP

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában