Egy meztelen, legyengült nőt mentettek ki a csatornából Floridában

Ezt olvasta már?

Három hete tűnt el az a floridai nő, akit kedden mentettek ki egy csatornából. Lyndsey Kennedy meztelen volt és annyira legyengült, hogy lábra sem tudott állni.

Egy meztelen nőt húztak ki egy nyolc méter mély csatornából a floridai Delray Beach-en kedden – írja a Fox News. A cikk szerint a 43 éves nőhöz egy járkókelő hívta ki a hatóságokat, miután meghallotta a nő segélykérését.

A hatóságok szerint miután kiemelték a csatornából a nő annyira le volt gyengülve, hogy nem tudott lábra állni, a mentők egy közeli kórházba szállították.

Mentális problémái voltak

Mint kiderült, Lyndsey Kennedy eltűnését március 3-án jelentette be a barátja. A hatóságok azonban nem tudják, hogy a nő pontosan mennyi időt tölthetett a csatornában. 

A helyi tűzoltóság szóvivője szerint azonban Lyndseynek szerencséje volt, valószínüleg már nem bírta volna sokáig a csatornában. Dani Moschella azt is hozzátette, hogy rémisztő a gondolat, hogy valaki bármennyi időt is eltöltsön odalent, ahol renegeteg patkány, kigyó, és szemét van, amelyet az utcáról mos be a víz.

Lyndsey a nyomozóknak azt mondta, hogy eltévedt és csapdába esett miután a csatornában úszva  felfedezett egy alagutat a barátja otthonának közelében. A nő anyja a nyomozóknak azt is elmondta, hogy a lányának a korábban mentális problémái voltak.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img