Egészségügyi vészhelyzetet rendelt el Finnország

Ezt olvasta már?

A finn kormány hétfőn egészségügyi vészhelyzetet rendelt el a koronavírussal fertőzöttek számának hirtelen növekedése miatt. Az intézkedés lehetővé teszi a kormány számára, hogy elrendelje az éttermek, illetve további iskolák bezárását, és korlátozza az egyes régiók közötti utazásokat. Az utazási korlátozásokat azonban csak az ország legsúlyosabban érintett térségeiben vezetik be március 8-tól három hétre.

Az erre vonatkozó indítványt már beterjesztették a parlament elé. Finnország nemrég lezárta határait a koronavírus korábbinál fertőzőbb mutációnak terjedése miatt.

A kormány szükségesnek ítéli, hogy tovább korlátozzuk az emberek érintkezését. Mostantól az embereken múlik, hogy milyen lesz a tavasz és a nyár

– mondta Sanna Marin miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján.

Sanna Marin azt is mondta, hogy szükség esetén akár éjszakai kijárási tilalmat is elrendelhetnek.

Az utóbbi két hétben több finnországi régióban is növekedett a fertőzöttek számaForrás: AFP/Lehtikuva/Markku Ulander

Az észak-európai országban eddig sikeres volt a járvány elleni küzdelem, Európában itt a harmadik legalacsonyabb a regisztrált fertőzöttek száma Izland és Norvégia után.

A kormány márciusban vezetett be járványügyi korlátozásokat, amelyeket később – az esetszámok csökkenését követően – fokozatosan feloldott.

Az utóbbi két hétben azonban több finnországi régióban is növekedett a fertőzöttek száma, elsősorban az országban is kimutatott vírusmutációk nyomán, járványgócokat jelentettek a lappföldi síelőknél, a hajógyárakban és építkezéseken.

Az 5,5 millió lakosú Finnországban eddig 58 064 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 742-en haltak meg a betegség következtében. Jelenleg 210 pácienst kezelnek kórházakban, az aktív fertőzöttek közül 1282 ember szervezetében a vírus mutációit mutatták ki.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img