Duda: tagjelölti státust kell neki adni Ukrajnának a júniusi EU-csúcson

Ezt olvasta már?

Erről a lengyel államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt. “Ukrajnának most szüksége van a mi jelzésünkre, amely megnyitja az európai kapukat az ukrán állam és társadalom előtt, amely az európai közösségek része akar lenni” – hangoztatta Duda a Jevropejszka Pravda hírportál szerint. Kiemelte, hogy nagy jelentőséggel bírna, ha Ukrajna uniós tagjelölti státusáról a júniusi csúcson hoznának döntést.

“Arra kérek mindenkit, akinél eddig kétségek merültek fel, hogy gondolkodjon el. Az Európai Unióba törekvő országoknak egyértelmű jelzést kell kapniuk, hogy az EU kapui nyitva vannak” – hangsúlyozta a lengyel elnök. Duda azt is szorgalmazta, hogy fokozzák az Oroszországgal szembeni szankciós nyomásgyakorlást.

“Hogyan tud a világ békés úton segíteni a háború befejezésében? Csakis szankciókkal, határozott nyomással, csakis Oroszország elszigetelésével. A hatodik szankciócsomag kérdése az Európai Unión belül egy nagyon fontos kérdés. Ezúton fordulok azokhoz, akiknek még kétségeik vannak: felejtsék el a szokásos üzletkötéseket” – fogalmazott Duda.

A sajtótájékoztatón megkérdezték Zelenszkijtől, mi a véleménye arról a lakossági elektronikus petícióról, amelyben azt kezdeményezték, hogy a sorköteles korú férfiaknak engedélyezzék az ország elhagyását a hadiállapot ideje alatt is. A petíció több mint 25 ezer támogató aláírást kapott, így a törvény szerint az elnöknek válaszolnia kell rá.

“Nem tudom, kinek kellett volna ezt a petíciót címezni. Talán nekem, vagy talán a fiukat elvesztő szülőkhöz kellene szólni, azokhoz, akik életük árán védték ezt vagy azt a területet, ezt vagy azt a várost és többnyire nem azt a települést, ahol születtek. Ma naponta ötven-száz ember halhat meg főként a keleti országrészben, miközben megvédik államunkat és függetlenségünket, amiről annyit beszél a világon mindenki” – fejtegette Zelenszkij.

Közben az ukrán vezérkar vasárnap délutáni helyzetjelentésében arról számolt be, hogy a Donyec-medencében az orosz erők a nap folyamán főként Donyeck és Bahmut városok térségében folytatták támadóműveleteiket, elsősorban azzal a céllal, hogy az ukrán csapatokat visszaszorítsák egészen a donyecki és luhanszki régiók közigazgatási határain túlra, ugyanakkor a Donyec-medencei Avgyijivka, Kurahove, továbbá délen, a Mikolaij megyében lévő Novopavliszk, valamint Zaporizzsja irányában a harci cselekmények intenzitásának csökkenése volt megfigyelhető.

Nyitókép: MTI/AP/Efrem Lukackij

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában