Donald Trump vagy Joe Biden? – percről percre

Ezt olvasta már?

2020.11.04. 08:39

Joe Biden – még nincs vége (videó)

Számos csatatér államban Donald Trump vezet, és egyre inkább az ő javára billen a mérleg, de Joe Biden reménykedik: bízik abban, hogy több államban a később beérkező nagy mennyiségű levélszavazat az ő javára fordíthatja a versenyt.

2020.11.04. 07:38

Donald Trump csalást sejtet

A regnáló republikánus elnök szerda éjjel a Twitteren közölte: bejelentésre készül, és hozzátette: „nagy győzelem!” Ezután pedig egy másik bejegyzésben ismét arról írt, hogy szerinte el akarják csalni a választásokat, a bejegyzésből kiderül, bár le nem írta, hogy politikai ellenfeleire célzott. Azt írta, hogy „Nagyot megyünk, de megpróbálják elcsalni a választásokat. Nem fogjuk megengedni nekik. Szavazatokat nem lehet az urnák lezárása után leadni”. Bejegyzését a Twitter megjelölte és kitakarta a kötelező figyelmeztetéssel, amely szerint „Az ebben a Tweetben megosztott tartalom vitatott, és előfordulhat, hogy félrevezető a választásokon vagy egyéb polgári tevékenységekben való részvétellel kapcsolatban.” A rákattintás után meg lehet nézni a bejegyzést.

2020.11.04. 06:38

Egy lépéssel közlebb a győzelemhez Donald Trump

A magyar idő szerint szerda hajnali hat és hét közötti előrejelzések és a részeredmények szerint a jelenlegi amerikai elnök nyerte a választást a kulcsfontosságú államok közé tartozó Floridában és számos más csatatér államban, amelyek közül egyedül Arizonában jelzik Joe Biden győzelmét. A szavazatok feldolgozásának elhúzódása miatt viszont továbbra sem lehet eredményt hirdetni. Nagy a harc a szenátus sorsáért, a képviselőházé eldőlni látszik. Körkép.

2020.11.04. 04:38

Új csatatér: New-Hampshire

Itt minden bizonnyal Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje arat győzelmet – állapította meg helyi idő szerint kedden, saját számításaira hivatkozva a CBS és az NBC hírcsatorna. New Hampshire-ben 4 elektori szavazat sorsa dől el. Ahhoz, hogy az egyik elnökjelölt megnyerje a választást, 270 elektori szavazatra van szüksége. A CNN hírtelevízió jelenlegi becslése szerint Biden eddig 98 ilyen voksot szerzett meg, míg republikánus ellenfele, Donald Trump jelenlegi elnök 95 elektor szavazatára számíthat már biztosan.

2020.11.04. 03:37

Trump-Buden 7-3

A jelenlegi elnök az előrejelzések, illetve a részeredmények szerint Louisiana, Arkansas, Missouri, Nebraska, Dél-Dakota, Észak-Dakota és Wyoming államokban aratott győzelmet. Joe Biden a keleti parti New York államban, illetve a délnyugati Új-Mexikóban és Coloradóban szerezte meg a szavazatok többségét.

2020.11.04. 02:37

Kelet vs. Nyugat

A legfrissebb információk szerint Joe Biden demokrata párti elnökjelölt a keleti parti hat államában és egy középnyugati tagállamban aratott győzelmet, míg a jelenlegi republikánus elnök, Donald Trump öt déli és egy középnyugati tagállamban győzött azok közül, ahol már befejeződött a voksolás. Biden Massachusettsben, Rhode Islanden, Connecticutban, New Jerseyben, Delaware-ben és Marylandben, valamint a középnyugati Illinois-ban aratott győzelmet. Donald Trump „vitte el” Alabama, Indiana, Mississippi, Tennessee, Dél-Karolina és Oklahoma államokat.

2020.11.04. 01:37

Kentucky, Vermont

Donald Trump, az újraválasztásáért küzdő republikánus amerikai elnök Kentucky államban nyert, riválisa, a demokrata párti jelölt, Joe Biden Vermontban aratott győzelmet a helyi idő szerint kedd este közzétett első eredmények szerint. Donald Trump több mint 58 százalékos támogatottsággal győzött a középnyugati Kentuckyban, míg Joe Biden az északkeleti Vermontban a szavazók csaknem 72 százalékának bizalmát szerezte meg. A nem végleges eredmények szerint Virginiában is a demokrata párti elnökjelölt nyert, Indianában és Nyugat-Virginiában pedig Trump győzelmét vetítik előre.

2020.11.04. 01:36

A Covid-téma dönthet

A gazdaság és a koronavírus-járvány kezelése számít a legfontosabb kérdésnek az amerikai választók mintegy felénél – ismertette a CNN hírtelevízió kedden az amerikai elnökválasztáson a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló első felméréseket. Az Edison Research exit poll-adatai szerint tízből két szavazó azt mondta, hogy a járvány kezelése volt a leginkább meghatározó kérdés abban, hogy kit tart alkalmasabbnak az Egyesült Államok vezetésére. A megkérdezettek nagyjából 40 százaléka úgy vélekedett, hogy az ország „nagyon rosszul” teljesít a vírus feltartóztatását illetően. A szavazók körülbelül fele azon az állásponton van, hogy akkor is határozottan fel kell lépni a járvány ellen, ha az elfogadott intézkedések ártanak a gazdaságnak. Tízből három ember a gazdasági helyzetet, minden ötödik válaszadó pedig a faji egyenlőtlenségeket nevezte meg a legfontosabb ügyként, míg mások a bűnözést, a biztonságot vagy az egészségügyet. (MTI)

2020.11.04. 00:36

Twitter-lépés

Szabályszegésre hivatkozva több, a közelmúltban létrehozott, jobboldali hírterjesztő fiókot függesztett fel a Twitter az amerikai elnökválasztással kapcsolatban – közölte a cég kedden. A Twitter azt tudatta, hogy a különböző fiókok az oldal szabályait megsértve koordinálták tevékenységüket, azonos üzeneteket osztottak meg, holott látszólag nem volt közük egymáshoz. Az egyik ilyen oldalnak, az SVNewsAlertsnek a múlt héten már 69 ezer követője volt. A fiókon gyakorta jelentek meg a választással összefüggő zavargásokkal kapcsolatos üzenetek, és a választás biztonságával és megbízhatóságával kapcsolatban vetett fel sűrűn kérdéseket. Rendszeresen jelentek meg bejegyzések arról is, hogy a demokrata pártiak csalásra készülnek, emellett követői figyelmébe ajánlotta Donald Trump republikánus párti elnök beszédeit és nagygyűléseit is. Az SVNewsAlerts a Facebookon is aktív, 20 ezer követővel, de a másik internetes óriásvállalat egyelőre nem kommentálta a Twitter döntését. Az amerikai szenátus egyik múlt heti bizottsági meghallgatásán a republikánus törvényhozók élesen bírálták mások mellett a Twitter és a Facebook vezetőit a platformokon alkalmazott „cenzúra” miatt. (MTI)

2020.11.04. 00:04

A posta gyorsasága is befolyásolhatja a végeredményt

Egy washingtoni szövetségi bíró az állami postaszolgálat (USPS) több hivatala munkájának felgyorsítását rendelte el kedden annak érdekében, hogy az elnök-, képviselőházi és részleges szenátusi választásokra levélben beküldött szavazatokat ne késlekedve szállítsák ki a választási irodákba. Emmet Sullivan bíró – aki már korábban is több, a postán feladott levélszavazatok késlekedése miatt perrel foglalkozott – elrendelte, hogy az Egyesült Államok több térségében és városában a postának meghatározott időn belül továbbítania kell a levélszavazatokat. A rendelkezés érinti Pennsylvaniát, Michigant, Georgiát, Texast, Floridát és Arizonát, vagyis azokat az államokat, ahol szoros eredmények várhatók Donald Trump elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden között a keddi elnökválasztáson. Pennsylvaniát és Texast kivéve valamennyi érintett tagállamban azt írják elő a választási törvények, hogy a levélszavazatoknak a választás napján az urnazárásokig be kell érkezniük a választási bizottságokig, a későn érkező voksokat ugyanis nem veszik figyelembe. Pennsylvaniában a helyi legfelsőbb bíróság lehetővé tette, hogy a késve érkezett levélszavazatokat a választás napja után még három napig figyelembe vehessék. A republikánusok perkeresete nyomán a szövetségi legfelsőbb bíróság helyben hagyta ugyan a pennsylvaniai bírák döntését, de nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy a választás napja után befogadja a Republikánus Párt esetleges perkeresetét és érvénytelenítse a vitatott levélszavazatokat. Texasban csakis azokat a levélszavazatokat tekintik érvényesnek, amelyek egy nappal a választás napja után érkeztek be, és a postai bélyegző nem későbbi, mint november 3-a, a választás napja. Az utasításában Emmet bíró nemcsak államokat, hanem konkrét városokat is megjelölt. Köztük szerepel a pennsylvaniai Philadelphia, a michigani Detroit, a georgiai Atlanta és a texasi Houston is. (MTI)

2020.11.04. 00:03

A brit fogadóirodáknál Trump győz

Egy brit fogadóirodában – mint az Index a The Sun hasábjain felfedezte – Donald Trumpra fogadnak 95 százalékban, egy korábbi bankár ráadásul a hajrában 5 millió dollárt tett a Karib-szigeteken a jelenlegi elnök újrázására.

Nyitókép: MTI/AP/Ringo H.W. Chiu

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában