Csak minden ötödik koronavírussal fertőzött marad tünetmentes

Ezt olvasta már?

A fertőzés továbbadásában kicsi a szerepük, inkább azok fertőznek, akik már fertőzöttek, de még nincsenek tüneteik – állapították meg svájci kutatók. Az új koronavírussal megfertőződött embereknek csak az ötöde marad tünetmentes a Berni Egyetem kutatóinak új, nagy léptékű kutatása szerint.

Koronavírus – a második hullám

Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!

Ha a tünetmentes fertőzöttek száma magas lenne, akkor az úgynevezett tömeges immunitás gyorsan elérhető lenne egy elmélet szerint. „Nagy valószínűséggel nem ez a helyzet” – mondta a PLoS ONE tudományos folyóiratban közölt tanulmányt vezető szerzőként jegyző Nicola Low, a Berni Egyetem epidemiológusa a svájci SDA hírügynökségnek.

A tünetmentes fertőzöttek számáról nincs egyetértés a szakértők között, mivel akit egyszer tünetmentesnek ítélnek, annál később jelentkezhetnek a szimptómák, ilyenkor beszélnek preszimptomatikus, azaz a tünetek megjelenése előtt lévő páciensekről.

Low és kutatócsoportja 79 korábbi kutatás adatait értékelte. A munkák olyan fertőzöttek adatait tartalmazták, akiknek tüneteit március és június között hosszabb időn át vizsgálták.

A 6616 fertőzöttből csak 1287 maradt tünetmentes a betegség teljes lefolyása alatt, nagyjából 80 százalékuknál előbb vagy utóbb felléptek a szimptómák.

Amikor leszűkítették az elemzett tanulmányok körét olyan munkákra, ahol az alanyokat véletlenszerűen választották ki, tehát nem csak a kórházban kezeltek voltak benne, akkor a tünetmentes fertőzöttek aránya 30 százalékra nőtt. Azt is megállapították a kutatók, hogy a gyerekeken ritkábban tör ki a betegség, mint a felnőtteken.

[Magyar kutatók: Megvan, miért lehet ennyire fertőző a koronavírus]

A kutatások elemzése, vagyis az úgynevezett metaanalízis alátámasztotta, hogy a tünetmentes fertőzöttek viszonylag kis szerepet játszanak a vírus terjesztésében. A probléma nem velük, hanem az úgynevezett preszimptomatikus fertőzöttekkel van, akik nem tudnak még a betegségükről – mutatott rá Low, aki hozzátette, hogy a pandémia feltartóztatásához ezért is fontos az általános szabályok (a maszkviselés és a távolságtartás) betartása.

Low és kutatócsoportja továbbra is figyelemmel kíséri a koronavírus okozta Covid-19 tünetmentes lefolyásáról szóló tanulmányokat, mivel a jelen munka elkészülte óta további – a tudós szerint potenciálisan jelentős – 900 kutatást publikáltak.

Időközben a tünetek szélesebb körére derült fény, mint amennyi a járvány kezdetén ismert volt, a köhögés és a fulladás mellett az íz- és szagérzékelés elvesztése és a végtagfájdalmak is annak számítanak már. Ezeknek az ismereteknek a birtokában a jövőben még pontosabban meg lehet állapítani a tünetmentes fertőzöttek számát.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában