Array

Courtois ismét hatalmasat hibázott, otthon kapott ki a Real Madrid – Index.hu

Ezt olvasta már?

Már a negyedik percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat, Lucas Pérez volt eredményes büntetőből, amelyet Nacho kezezése miatt ítélt meg a játékvezető. A folytatásban a kapusoké volt a főszerep, Thibaut Courtois-nak és Fernando Pachecónak is voltak látványos, egyben fontos bravúrjai is.

A hátrány mellett az is idegesíthette Zinédine Zidane-t, hogy Eden Hazard javára nem ítéltek meg egy tizenegyest, ráadásul ismét megsérült a belga klasszis, akit le kellett cserélnie a 28. percben.

A második félidőben tovább romlott a Real helyzete. A nemrég a Nemzetek Ligájában hihetetlen gólt kapó Courtois ezúttal is hatalmasat bakizott, a kapujából kimozdulva gyakorlatilag gólpasszt adott Joselunak, akinek csak az üresen tátongó kapuba kellett passzolnia a labdát, így a 49. percben már 2–0-ra vezetett az Alavés.

Courtois hatalmas hibája

A folytatásban nyomott a Real Madrid, de veszély inkább a vendegék kontrái után alakult ki. Az utolsó tíz percben fokozta a tempót a címvédő, az Alavés többször csak épphogy megúszta a kapott gólt,

aztán a 86. percben már sehogy.

Vinícius közeli lövése elakadt Pachecóban, de Casemiro volt a leggyorsabb, aki közvetlen közelről szépített. A hátralévő időben viszont már nem volt képes egyenlíteni a Real, Isco csak a felső lécet tudta eltalálni a 96. percben, 

így az Alavés 20,5 év után legyőzte idegenben a Real Madridot.

A hétvégének a tabella második helyéről nekivágó Atlético Madrid részben szerencsével nyert 1–0-ra a Valencia otthonában, 

mivel a 79. percben a hazai védő, Antonio Latorre Grueso úgy botlott bele a labdába, hogy az saját kapujában kötött ki.

A nyolcadik helyen álló Valencia bajnoki meccsen 2014 óta nem tud nyerni hazai pályán az Atlético ellen, amely vendégként változatlanul veretlen a La Liga mostani idényében, ráadásul sorozatban a hatodik mérkőzést nyerte meg a bajnokságban.
Az Atlético ezzel a sikerrel pontszámban beérte az éllovas Real Sociedadot (23-23), a Real Madrid 17-tel a negyedik helyen áll.

Eredmények, La Liga, 11. forduló:
Real Madrid–Alavés 1–2 (0–1)
Huesca–Sevilla 0–1 (0–0)
Valencia–Atlético Madrid 0–1 (0–0)
Elche–Cádiz 1–1 (1–0)

(Index/MTI)

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában