Cenzúrázták a szlovén miniszterelnököt az Európai Parlamentben

Ezt olvasta már?

A médiaszabadság szlovéniai helyzetét tények ismertetésével tükröző videófelvétel európai parlamenti (EP) bemutatásának megtagadása cenzúrázással ér fel – foglalt állást Janez Jansa szlovén miniszterelnök pénteken az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) e témáról folytatott vitában.

Felszólalásában Jansa azt mondta, hogy a sajtószabadság ottani helyzetéről eltérőek a vélemények, és az objektivitást egyedül a tények megismerése biztosíthatja.

Szavai szerint ennek érdekében készítették a mozgóképes összeállítást, amely egyebek között bemutatja az újságírók elleni támadásokat, gyilkossági kísérleteket, amelyeket Szlovéniában követtek el az ország önállóságának kezdete óta. Kijelentette: elődjével ellentétben a jelenlegi szlovén kormánynak nincsen takargatnivalója. Készen áll a párbeszédre minden problémáról, beleértve a jogállamiság és a médiaszabadság kérdését is.

– Nincs takargatnivalónk, csak azt kérem, hogy a dolgokat objektíven ítéljük meg – fogalmazott.

Technikai és időbeli korlátok miatt nem vetítették le

Az Európai Parlament vitájában Jansa kérése ellenére a videókonferenciát vezető Sophie in ‘t Veld holland liberális EP-képviselő nem tette lehetővé a videóösszeállítás levetítését technikai és időbeli korlátokra hivatkozva.

Jansa előzőleg reményét fejezte ki, hogy elegendő idő áll rendelkezésére a videó megtekintésére, és úgy vélte: a film bemutatásának megtagadása nem felel meg a médiaszabadság biztosításának, és ha ezt teszi, a parlamenti szakbizottság cenzúrát alkalmaz. Azt is kijelentette: a vetítés megtagadásának valódi oka a videóban bemutatni kívánt tartalommal való egyet nem értés.– Ha a médiaszabadságról beszélünk, szeretném, ha ön is kiállna mellette – mondta a szlovén miniszterelnök a holland képviselőnek.

Sophie in ‘t Veld a vitát azzal zárta: “semmilyen ok nincs arra, hogy bárkit is cenzúrával vádoljanak”. Európa nem ellenfele Szlovénia miniszterelnökének – tette hozzá.

A szakbizottság sajnálja, hogy félbeszakadt az eszemecsere

Az EP szakbizottsága a vitát követőn nyilatkozatot adott ki, amelyben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az eszmecsere félbeszakadt, mert Jansa elhagyta az ülést. Sajnálatosnak nevezték, hogy a tanácskozás előtt néhány perccel érkezett videó azonnali levetítése a szlovén kormányfő számára a megbeszélés folytatásának előfeltételévé vált.

Janez Jansa szerint cenzúrával ér fel, hogy nem vetítették le a filmetForrás: AFP/Jure Makovec

Arról is tájékoztattak, hogy a felvételt az ülés után megosztották a szakbizottság valamennyi tagjával. A képviselők reményüket fejezték ki, hogy a szlovén vezetés továbbra is készen áll a nyílt és építő jellegű vitára.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img