Bucsai újjáépítést segít a magyar kormány

Ezt olvasta már?

Magyarország tettekre váltja ígéreteit – fogalmazott a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az ukrajnai Bucsában egy iskola, valamint egy postával és önkormányzati hivatallal kiegészített kórház építését bejelentve.

Magyar Levente elmondta: a szerdai napot Kijevben és az ukrán főváros környékén töltötte, bejárva azokat a helyeket, amelyek különösen nagy kárt szenvedtek a háborúban.

Hangsúlyozta: megrázó ezt egy olyan generáció tagjaként megtapasztalni, aki nem látott háborút. Magyarországon szerencsések vagyunk, hogy eltelt lassan hetven év anélkül, hogy bármifajta fegyveres konfliktust kellett volna átélnünk – vélekedett.

Kiemelte: az ukrán nép iránti szolidaritás és támogatás kifejezése mellett szeretnék a szimpátiát tettekre váltani. Ennek jegyében jelentette be egy iskola újjáépítését, valamint Bucsa külterületén egy kis kórház építését postával és önkormányzati hivatallal kiegészítve.

Közfunkciót ellátó beruházást fog a magyar kormány a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül megvalósítani, ezzel is egy kis lépést téve afelé, hogy az élet visszazökkenjen a normál kerékvágásba – mondta Magyar Levente.

„Mi ennyit tudunk tenni” – mondta hozzátéve, hogy Magyarország lesz az első, amelyik tettekre váltja az ígéreteket és a szimpátiát, egyértelmű üzenetként Ukrajnának, hogy „mellettük vagyunk”.

Nyitókép: MTI/KKM

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában