Utolsó szakaszába lépett az Egyesült Államokban pusztító bombaciklon vasárnap délután. A szerda óta tomboló Elliott névre keresztelt bombaciklon magja Kanada felé tart, a legfrissebb információk szerint pedig legkevesebb huszonkét ember vesztette életét az ítéletidő következtében − számolt be minderről a Magyar Nemzet a Fox News alapján.
A hóvihar és szélsőséges időjárás által leginkább sújtott államok közé tartozik New York is. Kathy Hochul, az észak-nyugati állam kormányzója szombaton kezdeményezte a szövetségi katasztrófahelyzet kihirdetését, ami lehetővé teszi a károk helyreállítására, valamint a fennakadások elhárítására elkülönített központi források igénybevételét.

[embedded content]
New York államban legkevesebb hárman vesztették életüket az Elliott bombaciklon következtében, közülük ketten azért, mert a hatóságok a drasztikus útviszonyok miatt nem tudtak időben a helyszínre érkezni.
[embedded content]

A bombaciklon következtében több mint 1,6 millió fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás, emellett a légitársaságoknak közel nyolcezer járatot kellett törülniük. Emiatt sokan nem tudták családjukkal tölteni a karácsonyt, az adatok alapján mintegy 3,4 millió ember szándékozott repülővel utazni december 23-án és december 24-én.
A sarkvidéki vihar miatt a hőmérséklet is jóval fagypont alá süllyedt országszerte, a Mexikói-öböl partjainál is szokatlanul hidegben kell ünnepelniük az itt lakóknak.

Az Elliott bombaciklon nem kímélte Seattle városát sem, egy videó-összeállítás bemutatja a fagyos időjárás miatt szinte lehetetlenné vált mindennapokat.
[embedded content]
objektum Az előrejelzések ugyanakkor azt mutatják, hogy a jövő hét végén már fellélegezhetnek az amerikaiak, véget érhet az „emlékezet leghidegebb karácsonyának” is nevezett időszak.
Az ítéletidő Kanadát sem kímélte, áramkimaradások, járhatatlan utak, elakadások jellemezték a szombati napot Ontario és Québec tartományokban. Az extrém erősségű szél, hófúvás és a látási viszonyok romlása miatt több területen is rendkívüli állapotot hirdettek.
In the last 36 hours, #OPP call-takers and dispatchers have tirelessly managed more than 6,970 Calls-for-Service. Thank you to officers across #Ontario who have braved these unpredictable conditions to attend to stranded motorists and investigate hundreds of collisions. #ONStormpic.twitter.com/jt86S6SREr
— Thomas Carrique (@OPPCommissioner) December 24, 2022