Array

BL: „A Barca elszabadult Budapesten”; „Új csapat támadja Európát” – – Nemzeti Sport

Ezt olvasta már?

A spanyol lapok a Barcelonát magasztalják az FTC elleni siker után (Fotó: Török Attila)

„Mind a 15” – szerepel a Mundo Deportivo csütörtöki címlapján, utalva az eddig megszerzett pontok számára. A lap kiemeli, hogy a Barcelona teljesen felforgatott kezdőcsapattal állt ki a Ferencváros ellen, de így is könnyedén nyert, amivel mérlege ötből ötre javult a Bajnokok Ligájában. 

„Koeman B-terve Budapesten sem bukott meg. A Barca remekül teljesített, Antoine Griezmann és Ousmane Dembélé kiemelkedett, Martin Braithwaite pedig nagyszerűen játszott kilencesként. A gárdának egy félidő kellett, az első játékrészben kifogástalanul játszott, kellő intenzitással, a második félidőben már egy nyugodt, visszafogott csapatot láthattunk, amely nem kockáztatott, de így is dominált a Ferencváros ellen. A Barcelona minden szempontból kontrollálta a magyarokat: többek volt náluk a labda, jól járatták azt, néhányszor ugyan elveszítették, de olyankor gyorsan, agresszíven meg is próbálták visszaszerezni.” 

„Egy új Barca támadja Európát” – vélekedik a madridi székhelyű AS, amely a címlapot tekintve nem vitte túlzásba a meccset, az újság első oldalán inkább a Real Madridot irányító Zinédine Zidane jövőjét firtatja.

Az AS úgy véli, Koeman együttese az erős rotáció ellenére is nagyon pozitív képet mutatott magáról.

„Kevesebb mint fél óra kellett a Barcelonának, hogy lezárja a reménykedő Ferencváros elleni mérkőzést – a magyarok futottak, akárcsak a szarvasok, a katalánok pedig farkasként hajtották őket. A 28. percben a Barca már 3–0-ra vezetett, és tulajdonképpen le is zárta a találkozót. Minden taktikai és technikai döntés mellett Koemannak tagadhatatlan érdemei vannak az alakulat sikereiben: három és fél hónappal azt követően, hogy a Barcelonát a Bayern eltaposta Lisszabonban, a szakembernek sikerült elérnie, hogy a csapat ismét meneteljen a Bajnokok Ligájában. A dolgok megváltoztak, a gárda ismét elindult felfelé. A katalánok úgy futnak és harcolnak, mint a többi élcsapat, és a budapestihez hasonló meccsekkel foltozzák be a megsebzett büszkeségüket.

Az AS-hez hasonlóan a Marca is rendkívül pozitívan látja a képet.

„A Barcelona elszabadult Budapesten” – áll a lap hangzatos címében.

„Griezmann már a hétvégén életjeleket mutatott, amik alapján arra lehetett következtetni, hogy kezd kilábalni a hullámvölgyből, a Ferencváros elleni teljesítményével erre ismét ráerősített. A második félidőben már egy álmoskás katalán együttest láthattunk, a szünetre kialakult 3–0-s állás így nem változott. Az utolsó percek igazából már csak »formaságok« voltak, a Barca sima győzelemmel, kapott gól nélkül megszerezte a három pontot.” 

A katalán Sport is a Barcelonát magasztalta.

„Fesztivál a Bajnokok Ligájában” – olvasható az újság címlapján. 

„Könnyen ment a fagyos Budapesten. Koeman ezúttal is rotált, B-tervvel küldte pályára az övéit, a csapat pedig ismét jól nézett ki. Griezmann a harmadik meccsén talált be, ezzel talán kievickélt a hullámvölgyből – a támadó most magabiztosabbnak tűnik, mint az érkezése óta bármikor, ami csakis jó hír lehet. A Barcelona több gólt is szerezhetett volna, de a második félidőben már nem erőltette a dolgot, megelégedett a hárommal, nem akart már több energiát belerakni az estébe, hisz sűrű a menetrend a folytatásban. Az elmúlt három összecsapáson 11 gólt szerzett az alakulat, ezzel szemben egyet sem kapott, ami a gyenge kezdés után lendületet adott Koemannak.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ

G-CSOPORT
FERENCVÁROS–BARCELONA 0–3 (0–3)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. V: Kulbakov (fehérorosz)
FERENCVÁROS: 
Dibusz – Botka, Blazic, Frimpong, Dvali, Heister (Lovrencsics G., 64.) – Sigér D. (Laidouni, 64.), Somália (Haratin, 81.) – Isael, Nguen (Mak, 71.), Uzuni (Baturina, 71.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
BARCELONA: Neto – Dest, Mingueza, Lenglet (Alená, 65.) Jordi Alba (Junior Firpo, a szünetben) – Pjanic, Busquets ( F. de Jong, a szünetben) – Trincao, Griezmann (Riqui Puig, 65.), O. Dembélé – Braithwaite (De la Fuente, 80.). Vezetőedző: Ronald Koeman

Gólszerző: Griezmann (14.), Braithwaite (20.), O. Dembélé (28. – 11-esből) 

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában