Biden tanácsadója: Nyerni fogunk | 24.hu

Ezt olvasta már?

Egyre optimistábban nyilatkoznak a Biden-stáb tagjai, a kampány egyik vezetője már arról beszélt a CNN-nek, hogy győzelemre számítanak az elnökválasztáson. Előző bejegyzéseinkből nagyjából érthető, hogy miért:

  • a demokrata jelölt átvette a vezetést Wisconsinban és Michiganben is – ezt a két államot négy évvel ezelőtt Donald Trump nyerte,
  • de a stábja szerint Biden győzhet Pennsylvaniában is, ahol jelenleg még több mint 10 százalék Trump előnye, ám a feldolgozottság mindössze 76 százalék, sok levélszavazatot nem számoltak még meg, és péntek előtt nem is várható végeredmény. Az állam legnagyobb városában, Philadelphiában pedig még csak a voksok alig több mint felét számolták meg, és azok alapján Biden 76 százalékon áll.
Michigani választási tisztviselő szavazatok között Lansing városban. Fotó: John Moore/Getty Images

Donald Trump – magyar idő szerint – már reggel az elnökválasztás győztesének kiáltotta ki magát; az eredmények egyre inkább arra utalnak, hogy túl korán.

A CNN egyébként továbbra is 224 biztos elektori szavazattal számol Bidennek, míg a New York Times 227-tel, a különbség oka, hogy a napilap a Maine államban kiosztható négy elektori szavazatból hármat már beszámított a demokrata jelöltnek. Trump mindkét lapnál 213 szavazaton áll, de neki például nem adták még oda Alaszkát, ahol biztosan begyűjti a három elektori voksot. A győzelemhez, nem győzzük ismételni, 270 elektor kell, és több államban olyan kicsi a különbség, hogy a teljes feldolgozottság előtt nem lehet biztosat mondani. Arizonában ugyanakkor már 98 százalékos a feldolgozottság, és Biden több mint 3 százalékponttal vezet, ott 11 elektor a tét.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában