Array

Belebukott Dárdai Pál kirúgásába a Hertha elnöke – Origo

Ezt olvasta már?

Lemondott tisztségéről Werner Gegenbauer, a Bundesligában szereplő Hertha Berlin futballcsapatának elnöke.

A klubvezető nyílt levélben jelentette be a távozását, egy nappal azt követően, hogy a fővárosi csapat a Hamburger SV 2-0-s legyőzésével kiharcolta a bennmaradást a Bundesligában.

A 71 éves üzletember 2008 óta volt a Hertha elnöke, de az elmúlt években rengeteg támadásnak volt célpontja üzleti és sportszakmai döntései miatt. 

„Hálás és büszke vagyok, hogy 14 éven át lehettem ennek a nagyszerű klubnak az elnöke. Mindig megtiszteltetés volt a klubot szolgálni. Sok mindent elértünk együtt, és kiváló alapokon nyugszik a Hertha, mindig eljön az újrakezdés ideje, és úgy hiszem, a mi esetünkben ez a mai napon van. Döntésemmel szeretném a Hertha jövőjét szolgálni – áll a levélben, melyben leszögezi, hogy döntésében nem játszottak szerepet a befetetőkkel fennálló nézeteltérések.

A Hertha pocsékul szerepelt az idei szezonban. A rossz idénykezdetért a csapat edzőjét, Dárdai Pált tették felelőssé, aki helyett előbb Florian Kohfeldtet (ideiglenesen), majd Tayfun Korkutot nevezték, majd utóbbit idén márciusban Felix Magath váltotta. De a csapaton ez sem segített, a 18 csapatos bajnokságban végül a 16. helyen végzett, az osztályozót megnyerve azonban végül bennmaradt az élvonalban.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában