Az Ever Given is komolyan megszenvedte a szuezi kalandot – képek

Ezt olvasta már?

Az Ever Given a maga 220 ezer tonnájával a világ egyik legnagyobb konténerhajója. Nagyjából akkora, mint a magyar Parlament, fedélzetén akár 20 ezer konténer is elfér. Miután március 23-án keresztbe fordult a Szuezi-csatornán, a helyi hatóságoknak hat napjukba tellett kiszabadítani a hajót, amelynek orra 24 kilométer per órás sebességgel a partszakaszba fúródott. A mentésben csaknem 30 ezer köbméter homokot és sarat távolítottak el a hajó környékéről.

A világ sokáig azzal volt elfoglalva, hogy mekkora károkat okozott a globális kereskedelemben az alig hatnapos fennakadás, most viszont az is kiderült, hogy mi történt a hajótesttel a „kényszerhorgonyzás” során – írja a Haszon.hu.

Az Ever Given sérült hajótestéről készült képek azután láttak napvilágot, hogy a kínai Qingdao kikötőben kiemelték, hogy megjavítsák. Kiderült, hogy az alig egyhetes kaland jelentős károkat okozott a teherszállítóban, amelynek bulba orra (alsó orrszakasz) teljesen tönkrement.

Salvatore R. Mercogliano, a Campbell Egyetem történettudományi docense és az Egyesült Államok Kereskedelmi Tengerészeti Akadémiájának adjunktusa szerint a kár olyan súlyos, hogy az alsó orrszakaszt úgy ahogy van, ki kell cserélni. Ez úgy fog kinézni, hogy a sérült részt kivágják a hajótestből, és lecserélik az újonnan legyártott bulba orra. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mekkora a javítás anyagi vonzata.

QINGDAO, CHINA - OCTOBER 04 2021: Workers approach the damaged bow of the Evergreen container ship Ever Given, arriving at a shipyard for repair, in Qingdao in east China's Shandong province Monday, Oct. 04, 2021. The ship ran aground in the Suez Canal in March, blocking the traffic for 6 days. (Photo credit should read Feature China/Barcroft Media via Getty Images)
Csingtao, Kína, 2021. október 4., Feature China/Barcroft Media via Getty Images

Nyitókép: Feature China/Barcroft Media via Getty Images

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img