Az egész világ arra várt, amiről Putyin most beszélt

Ezt olvasta már?

Oroszországban az év elejétől május végéig az olajtermelés 3,5 százalékkal nőtt, a gáztermelés ugyanakkor “csak elenyésző mértékben”, “2 százalékkal csökkent éves összevetésben – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormánytagokkal az üzemanyag- és energiakomplexum helyzetéről folytatott megbeszélésen.

Az orosz elnök által ismertetett adatok szerint a júniusi olaj- és gázkondenzátum-termelés napi 10,7 millió hordó volt, 500 ezer hordóval felülmúlta a májusi termelést.

Putyin azt mondta, hogy ezt a stabil termelési szintet nagyrészt az ágazatnak nyújtott támogatással és a végrehajtott fejlesztésekkel, a technológiai függetlenség erősítésével és azáltal sikerült elérni, hogy az exportszállítmányok egy részét gyorsan máshova irányították át.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) moszkvai csúcstalálkozóján 2022. május 16-án.Forrás: MTI/EPA/Pool/AFP/Alekszandr Nyemenov

Az államfő szerint az orosz olajjal szembeni szankciók több kárt okoznak azoknak, akik azt bevezették, az embargó következményei katasztrofálisak lehetnek a globális energiapiacra. “Azt látjuk, hogy a Nyugat a kitermelés növelésére akar kényszeríteni más olajexportáló országot, de a globális energiapiac nagyon nyugodt, stabil, nem tűri ezt” – mondta. Percről percre közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról itt követhető.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában