Alec Baldwin-baleset: a vádemelés sem kizárt

Ezt olvasta már?

A Rust című film producerei nyílt levelet intéztek a forgatáson dolgozókhoz, melyben kooperációra kérik őket az ügyben.

“A hatóságokkal való együttműködés mellett a Jenner & Block jogi csapatát bíztuk meg az események kivizsgálásával. Hangsúlyoztuk, hogy bizalmasan kezeljék, kit hallgatnak meg és milyen következtetéseket vonnak le. Tudjuk, hogy nehéz lesz újra átélni ezt a tragédiát, de az önök részvétele fontos ahhoz, hogy mindannyian teljes mértékben megértsük, mi történt, ezért arra bátorítjuk önöket, hogy osszák meg velünk a nézőpontjukat” – áll a levélben. Arra is megkérték az összes stábtagot, hogy az üggyel kapcsolatos feljegyzéseket, e-maileket és minden egyéb dokumentumot tartsák meg.

A Jenner & Block megbízásáról szóló hírek órákkal azután jelentek meg, hogy a Sante Fe megyei kerületi ügyész a The New York Timesnak azt mondta, hogy “jelenleg minden, beleértve a büntetőjogi vádakat is, terítéken van az ügyben”, írja a CNBC.

Így zajlottak a segélyhívások

Az esettel kapcsolatban újabb részletek is kiderültek: a CNN azt írja, a lövést követően a segélyhívót egy forgatókönyv-felügyelő tárcsázta. A nő a következőképpen fogalmazta meg a diszpécsernek, mi történt:

“Két embert véletlenül lövés ért egy filmforgatáson használt kellékfegyverből. Azonnal segítségre van szükségünk. A rendezőt és az operatőrt érték a lövések”

– mondta. A hívást fogadó diszpécser megkérdezte, éles töltény volt-e a pisztolyban.

“Nem tudom megmondani. Két sérültünk van a forgatáson, egy lövés… Ott ültem, próbáltunk, és egyszer csak lövés dördült, én pedig kirohantam. Mind kirohantunk. Ők előre görnyedtek… az operatőr és a rendező is” – folytatta a hívó, majd elkezdett szidalmazni egy embert a fegyverbiztonsággal kapcsolatosan.

Bizonyítékokat vittek el a nyomozók

Még egy stábtag hívta a segélyvonalat, a férfit arról tájékoztatták, hogy a mentő már úton van és a diszpécser tanácsokat adott neki a vérzés megállítására. A hívó azt mondta, hogy a helyszínen tartózkodó orvos segít az ellátásban. A háttérben kakofón kiabálás hallható a hívás felvételén. A mentők érkezésük után a két sérültet elszállították, Halyna Hutchins operatőrt pedig a kórházba érkezést követpen halottnak nyilvánították. A rendező Joel Sourza vállsebet kapott.

A rendőrség nem sokkal a mentők után érkezett meg. A feldúlt Alec Baldwin ekkor átöltözött civil ruhájába, és átadta véres jelmezét a hatóságoknak. A kellékfegyvert átadta a fegyvermesternek, aki kivette a töltényhüvelyt, és átadta a nyomozóknak, akik még két fegyvert, egy fegyverövet és töltényeket találtak.

Házkutatási parancsot is kértek

A jegyzőkönyv szerint a nyomozók házkutatási parancsot kértek, hogy bizonyítékként több tárgyat, köztük lőfegyvereket és lőszereket, fényképezőgépeket, memóriakártyákat és számítógépeket foglalhassanak le.

Továbbra sem tiszta, hogy mi volt a fegyverben, amellyel Baldwin lőtt.

A nyomozók megtudták, hogy a fegyvermester, Hannah Gutierrez három kellékfegyvert tett a kocsira, mielőtt Halls, a rendezőasszisztens felkapott egyet és átadta Baldwinnak azzal a felkiáltással, hogy nincsen töltve. Souza, a film rendezője azt mondta a nyomozóknak, hogy szerinte a fegyver töltetlen és biztonságos volt.

Nyitókép: Mostafa Bassim Adly/Anadolu Agency via Getty Images

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img