Array

A Slovan edzőjét is lenyűgözte a Fradi-stadion fantasztikus hangulata – Origo

Ezt olvasta már?

A Slovan Bratislava 2-1-re legyőzte a Ferencvárost a Groupama Arénában a Bajnokok Ligája-selejtező második körének első mérkőzésén. A szlovák csapat edzője, Vladimir Weiss nem titkolta, a szerencse is mellettük állt, ugyanakkor szerinte semmivel sem lepte meg őket a magyar bajnok. A szakember külön kiemelte a mérkőzés fantasztikus hangulatát.

“Nagy győzelem volt, de még csak a párharc felénél tartunk. Kevesen hittek bennünk, de én a Batumi elleni meccs, és a hétvégén elvesztett bajnoki után is mondtam, hogy megvan ennek a csapatnak az ereje. Ehhez egészséges játékosok és kellő koncentráció kell. Pár szituációt leszámítva végig a Fair Play szellemében zajlott a meccs, fantasztikus volt a hangulat a stadionban, mindkét szurkolótábor kitett magáért. Boldog vagyok, büszke és nagyon fáradt.”

“Jól védekeztünk az első félidőben, amikor háromvédős szisztémában játszottunk, ugyanezt próbáltuk a Zólyombrézó ellen is. Medvedevnek volt rögtön az elején egy óriási kimaradt ziccere. A Fradi tulajdonképpen annyit játszott, amennyit engedtünk neki, mi pedig a második félidőben szerkezetet váltottunk, és sokkal támadóbb szellemben futballoztunk” – mondta a szlovák edző, aki Chovan kapus mellett Vernon de Marcót, és a győztes gólt szerző Barszegjant emelte ki.

Nem csoda, hogy Vladimir Weisst lenyűgözte a hangulatFotó: Csudai Sándor – Origo

Vladimir Weiss szerint akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna. „Igaz ugyanígy ki is kaphattunk volna, hiszen a Fradi még az utolsó percben is rúgott egy kapufát. Összességében az egész csapat nagyon komplex teljesítményt nyújtott, nem volt gyenge pontunk. A Fraditól azt a támadószellemű játékot kaptuk, amire számítottunk. A meccs elejét átvészeltünk, aztán pedig mi is rájuk ijesztettünk, a hajrában pedig tudtunk lőni két gólt.

A Slovan magyar válogatott középpályásáról, az utolsó percekben pályára küldött Holman Dávidról elmondta, hogy egy hosszú, nyolc hónapos kihagyás után tér vissza. Türelmesnek kell lennie, és még többet dolgoznia, hogy ismét a kezdőben kaphasson szerepet.

Jó napunk volt ma, de nem szeretnénk túl korán ünnepelni. Van még 90 perc, nem végeztük még el a munkánkat. Fantasztikus volt a hangulat, csak a BL-meccseken élhetjük ezt át, a hazai bajnokikon sajnos nincs ilyen hangulat” – mondta a győztes gólt szerző Tigran Barszegjan.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában