A Nemzetközi Büntetőbíróság is beszáll az ukrajnai háborúban elkövetett bűncselekmények kivizsgálásába

Ezt olvasta már?

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészi hivatala csatlakozik a közös uniós nyomozócsoporthoz, hogy felderítse az Ukrajnában február 24. óta tartó háborúban elkövetett nemzetközi bűncselekményeket – közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust.

A közös nyomozócsoportot Litvánia, Lengyelország és Ukrajna március 25-én hozta létre az Eurojust támogatásával. Célja a nemzetközi igazságügyi együttműködés megkönnyítése, valamint az, hogy felgyorsítsa a határon átnyúló nyomozásokat és a büntetőeljárások lefolytatását az érintett országokban, valamint a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság részes államaiban.

Az Eurojust közölte: Karim Khan, az ICC főügyésze és a három érintett ország főügyészei hétfőn megállapodást írtak alá arról, hogy az ICC ügyészi hivatala részt vesz a közös nyomozócsoport munkájában, ami – mint írták – egyértelmű üzenetet küld arról, hogy minden erőfeszítést megtesznek, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek az Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekményekről, és bíróság elé állítsák a felelősöket.

Ukrajna 2018 óta egyike annak a 10 nem uniós tagállamnak, amelynek összekötő ügyésze dolgozik az Eurojustnál. Az uniós ügynökség operatív, elemzési, jogi és pénzügyi támogatással járul hozzá a közös nyomozócsoport munkájához. Az Eurojust emellett összehangolja az legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények kivizsgálását végző valamennyi nemzeti nyomozó hatóság és ügyészség közötti együttműködést – közölték.

Az Európai Bizottság hétfőn terjesztett elő javaslatot az Eurojust megbízatásának megerősítésére, hogy az uniós ügynökség hatékonyabban részt vehessen az Oroszország által elkövetett háborús bűncselekmények bizonyítékainak összegyűjtésében és megőrzésében az elszámoltathatóság érdekében. A brüsszeli testület szerint a katonai konfliktus miatt az uniós ügynökségnek jogi lehetőséget kell biztosítani a háborús bűnökre vonatkozó bizonyítékok összegyűjtésére, megőrzésére és megosztására, valamint arra, hogy közvetlenül működjön együtt a nemzetközi igazságügyi hatóságokkal, köztük az a Nemzetközi Büntetőbírósággal is.

Karim Khan, az ICC főügyésze kora este közzétett közleményében aláhúzta, az ukrajnai helyzet közös fellépést igényel a bizonyítékok felderítésére és hatékony felhasználásukra. Kiemelte, részvétele révén az ICC jelentősen fogja javítani a független vizsgálatokhoz kapcsolódó információk összegyűjtését és elérését, illetve felgyorsítja az eljárásokat és valós idejű együttműködést tesz lehetővé a nyomozócsoport partnerországaival.

“Hatékony partnerek kívánunk lenni a nemzetközi bűncselekményekkel kapcsolatos hazai eljárások lefolytatásában is, a komplementaritás elvének megfelelően. Ennek szellemében hivatalom minden olyan lehetőséget meg fog ragadni, amelyeken keresztül információkat és bizonyítékokat tud nyújtani az érintett tagállami hatóságoknak a nyomozások és büntetőeljárások támogatásához” – tette hozzá az ICC főügyésze.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában