Array

A Mercedes utólag harcolhatja ki a Hamiltont leszorító Verstappen megbüntetését – Origo

Ezt olvasta már?

Nem zárható ki, hogy a Mercedes a Lewis Hamilton és Max Verstappen között Brazíliában történt vitás eset felülvizsgálatát fogja kérni, hogy így érje el a holland pilóta megbüntetését. Minderre azért lehet esélye, mert a felügyelők egy lényeges kameraállásból nem tudták megnézni a történteket a futam közben.

Könnyen előfordulhat, hogy nem zárult le a Lewis Hamilton és Max Verstappen között a Sao Pauló-i Nagydíj 48. körében történt incidens, Michael Masi versenyigazgató ugyanis megerősítette, hogy egy igen lényegesnek tekinthető bizonyíték nem állt a sportfelügyelők rendelkezésére akkor, amikor a verseny közben úgy döntöttek, hogy nem vizsgálják ki az esetet. Mindez pedig lehetőséget adhat a Mercedesnek arra, hogy utólag érje el, hogy megbüntessék Verstappent, noha a múltbeli példák alapján könnyű dolga nem lesz.

Verstappen előre néző fedélzeti kamerájából a futam alatt senki sem látta a történteketForrás: Pirelli

Már a közvetítésben is feltűnő volt, hogy nem ismételték a Hamilton és Verstappen között a négyes kanyarban történt, mindkét autó bukótérbe hajtásával végződő esetet, amely során a hétszeres világbajnok kívülről próbált elmenni a holland pilóta mellett, aki viszont rövidebbet fékezve nem hagyott neki helyet.

A felügyelők ezután jelezték, hogy “vették” az esetet, végül azonban nemhogy büntetést nem osztottak ki Verstappennek, de még csak nem is vizsgálták a történteket, amit Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke később nevetségesnek titulált, a vizsgálat elmaradását pedig kínosnak nevezte.

Ám utólag kiderült, hogy nemcsak a nézők, hanem a felügyelők sem tudták megnézni a történteket Max Verstappen előrefelé néző fedélzeti kamerájából. Csak azok a kamerák álltak rendelkezésre, amelyek az adásban is láthatóak voltak. A verseny során is csak ezekhez van hozzáférésünk – nyilatkozta Masi a futam után, világossá téve, hogy mivel a rendező Hamilton támadása közben hátrafele nézetbe váltotta Verstappen kameráját, ők is csak ezt tudták visszanézni, az előrefele mutató szemszöghöz és az autók orrán elhelyezett 360 fokos kamerához pedig csak később férhetnek hozzá. – Az előrefelé mutató kamera és mindkét autó 360 fokos kamerája, amelyeket nem látunk élőben, le lesznek töltve és meg fogjuk nézni a felvételeket. Még nem kaptuk meg őket, de már kértük, hogy küldjék el.”

A Mercedes csapatfőnöke szerint Verstappen legalább 5 másodperces büntetést érdemelt volnaForrás: Pirelli

Masi az Autosport felvetésére egyetértett azzal, hogy átvitt értelemben véve Verstappen előrefelé néző kamerája lehet a “gyilkos fegyver”, amely alapján világossá válhat, hogy nemcsak vizsgálni kellett volna az esetet, hanem meg is kellett volna büntetni a hollandot. „Igen, ez abszolút lehetséges. De nem volt hozzáférésünk. De amint a kereskedelmi jogok tulajdonosa a rendelkezésünkre bocsátja, meg fogjuk nézni” – mondta az ausztrál.

Masi szavai pedig akár reményt is adhatnak a Mercedesnek arra, hogy amint előkerülnek ezek a felvételek, azokon pedig mondjuk az látszik, hogy Verstappen szándékosan Hamilton felé kormányzott, direkt leszorítva a hétszeres világbajnokot, az eset felülvizsgálatát kérjék,és utólag érjék el Verstappen megbüntetését. A csapatoknak ugyanis „olyan jelentős és releváns új bizonyítékok” felmerülése esetén, amelyek „nem álltak rendelkezésre a döntés meghozatalakor”, a Nemzetközi Sportkódex alapján lehetőségük van erre.

Amennyiben Verstappent utólag akár csak 5 másodperccel megbüntetnék, már az is értékes pontokat jelentene Hamiltonnak és a Mercedesnek, hiszen akkor visszaesne Valtteri Bottas mögé a harmadik helyre

(így 4 ponttal kevesebbet kapna, mint amennyit a második helyért kapott), de vélhetően egy, a katari futamra szóló hátrasorolás sem lenne a címvédő ellenére.

Az eset a verseny során látott kameraállásokból

Korábban számos esetben fordult már elő, hogy a csapatok éltek ezzel a jogukkal, például Hamilton és Verstappen silverstone-i ütközése után a Red Bull is benyújtotta a felülvizsgálati kérelmet, miután Alex Albonnal rekonstruálta a Hamilton által a Copse-kanyarban futott íveket. A felügyelők ezt akkor nem tekintették releváns új bizonyítéknak, így újra sem vizsgálták az esetet, egy évvel korábban Ausztriában viszont megtették, és utólag osztottak ki büntetést az időmérőn sárga zászló alatt nem lassító Hamiltonnak.

A Red Bull akkor ráadásul szintén egy, a döntés pillanatában rendelkezésre nem álló fedélzeti kamerás felvétel, egészen pontosan a Mercedes 360 fokos kamerájának utólag letöltött képsorai alapján érte el a büntetést.  

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ha a Mercedes úgy is dönt, hogy felülvizsgálatot szeretne, kérdéses, hogy egyáltalán kérhet-e. A korábbi esetekben ugyanis az adott csapat mindig a felügyelők döntéséről szóló hivatalos dokumentumra hivatkozva kért újranézést (Silverstone-ban a Red Bull például a Hamilton 10 másodperces büntetéséről szólóra hivatkozott), Verstappen és Hamilton brazíliai csörtéjéről ilyen azonban nem született, mivel a felügyelők nem is vizsgálták az esetet. Ezért aztán egy esetleges kérelemnél sok múlna azon, hogy az FIA formális döntésnek tekinti-e a felügyelők azon döntését, hogy vizsgálatra sem tartották érdemesnek az ügyet.

Amennyiben a felügyelők elfogadják az új bizonyítékot, az még nem jelentene automatikus büntetést, csak azt, hogy összeülnek, és ismét megviszgálják az esetetForrás: Pirelli

Toto Wolff, a Mercedes igencsak feldúlt csapatfőnöke a verseny után mindenesetre azt mondta, hogy eddig próbálta mindig diplomatikusan megközelíteni a vitás eseteket, „ennek azonban a mai nappal vége van”, így aztán nem kizárt, hogy a világbajnoki csata szorosságát és a két csapat közti viszonyt elnézve a Mercedes meg fog próbálkozni Verstappen utólagos megbüntetésével.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img