A legtöbb központi bank az inflációra lő, de az EU bankjának két célpontja is van

Ezt olvasta már?

Világszerte növekvő gond a nemzetgazdaságok számára az elszaladó infláció, ami egyre több helyen ráadásul a recesszió baljóslatú kilátásával is párosul, miközben a kétféle jelenség egyetlen közös jegybanki intézkedéssel nem kezelhető (a valutát védő kamatemelés nem éppen gazdaságélénkítő hatású például).

Szakértők szerint a központi bankok körében pillanatnyilag az infláció letörését és a valuta védelmét részesítik előnyben, ami azzal is jár, hogy szemben a megelőző évek „leértékelési vetélkedésével” – mikor is az export ösztönzése érdekében mindenki inkább hagyta gyengülni a valutáját, ha ugyan nem járult hozzá tevőlegesen ehhez maga is –, most mindenütt a valuták erősítése a jellemző – idézte a Financial Times James Atheyt, az Abrdn nevű nemzetközi befektetői vállalkozás vezető üzletkötőjét.

A brit lap szerint csupán júliusban 17 központi bank emelt mindjárt 50 bázispontot a jegybanki kamaton, a megelőző negyedévben pedig további 55 központi banknál regisztráltak minimum hasonló léptékű intézkedést. Akadtak ennél radikálisabb döntések is: Kanada például mindjárt száz bázispontot ugrott, amit szakértők szerint G7-es körben 1998 óta nem tett meg senki, de háromszor emelt már az amerikai Fed is, és éppen jövő hétre várnak részükről újabb 75 bázispontos emelést

A rekordot egyébként a Financial Times szerint a magyar jegybank tartja, amely két hónap alatt 385 bázispontot növelt az alapkamaton.

Ha a mérték másutt el is maradt ettől, hasonló intézkedésre amúgy a világgazdaság számos feljövő gazdaságánál sor került.

A brit szaklap ennek kapcsán idézett olyan véleményt, amely szerint ez utóbbiak körében sokan láthatóan tanultak a korábbi globális folyamatok tapasztalataiból, és ezúttal nem várják meg, amíg a világ vezető gazdaságainak központi bankjai a kamatok emelésével egyfajta kényszerpályára terelik őket, hanem mintegy előre menekülnek, és a relatíve önálló mozgástér megőrzésére idejekorán maguk is az emelés eszközéhez nyúlnak.

Kérdés, hogy ez mire lehet elég olyan kulcsvalutáknál alkalmazott kamatemeléssel szemben, mint mindenekelőtt az amerikai dollár vagy a svájci frank, (az euró tehát még nem emelt kamatot). Olajvásárlásnál például többnyire mindenütt dollárban számolnak el, márpedig ha a Fed intézkedése nyomán erősödik az amerikai valuta, akkor a vásárló számára automatikusan drágul az olaj is, és máris működésbe lép egy külső inflációs hatás.

A brit gazdasági lap egy másik elemzése ennek kapcsán idézte Maria Demertzist, a brüsszeli Bruegel Intézet igazgatóhelyettesét, aki emlékeztetett annak reális veszélyére, hogy az EU gazdaságai egy állandósuló energiaellátási válsághelyzet miatt recesszióba süllyedhetnek, miközben az EU központi bankja nem tud kamatcsökkentéssel kompenzálni, mivel a megugró infláció miatt éppen, hogy emelésre kényszerül. „Lehetetlen helyzet alakulhat ki” – vélte nyilatkozatában a brüsszeli gazdasági kutatóintézet vezető szakértője.

Tizenegy év óta az első

Részben mindezek miatt is szakértői körökben és a nemzetközi sajtóban egyaránt felfokozott várakozás előzi meg az Európai Központi Bank kormányzótanácsának csütörtöki frankfurti ülését, amelyen Christine Lagarde bankelnök már jó előre két fontos intézkedést is kilátásba helyezett. Az egyik saját szavai szerint is 2011 óta az első kamatemelés készül lenni.

Az EKB ezzel sokak szerint túlságosan is hosszú kivárást szakíthat meg, lévén az unió központi bankja évek óta tartózkodott a kamatemeléstől, miként még az ukrajnai háborút megelőző napokban is kitartott azon véleménye mellett is, hogy a Covid lecsengése után szárba szökött infláció úgymond csak „ideiglenes” jelenség, amit a beinduló normális gazdasági folyamatok hamarosan korrigálni fognak.

Az orosz–ukrán háborúval és ennek következményeivel szembesülve, a megsokszorozódó energiaárak folyamatos növekedésével, az immár az élelmiszer-ellátásra is átterjedő mind nagyobb bizonytalansággal azonban mindez már nem volt fenntartható, Lagarde minderre is válaszul jelentette be a bank igazgatótanácsának júniusi amszterdami ülése után, hogy

az EKB beszünteti addigi kedvezményes kötvényvásárlási programját, és július 21-én valószínűleg 25 bázispontos kamatemelésre szánja el magát,

amit aztán szeptemberben újabb 25 bázispontos emelés követhet.

Más szóval, az EKB addig láthatóan a bizalommal várt, és a mind nagyobb arányúnak remélt gazdaságélénkítésre tett, és mostanra ehhez képest kényszerül lépést váltani. Amit egyébként jó pár eurózónatag – mindenekelőtt a baltiak, amelyek körében nemcsak, hogy kétszámjegyű, de immár a 20 százalékot is közelítő az infláció – jó ideje kitartóan szorgalmazott.

Szakértők ennek kapcsán emlékeztetnek, hogy az EKB mentségére elmondható, hogy helyzete túlzás nélkül egyedülálló a világon, amennyiben leendő intézkedéseit latolgatva nem egyetlen ország, egyetlen nemzetgazdaság, egyetlen költségvetés és egyetlen választói bázis adottsagait, hanem tizenkilenc, nagyon is eltérő helyzetben lévő EU-tagállam állapotát, lehetőségeit és elvárásait kell szem előtt tartania.

Az Európai Bizottság és az EKB legutóbbi közös gazdasági jelentése és nyári előrejelzése azonban mindenki számára meglehetősen egyértelművé tette a helyzetet. A gazdasági növekedés kilátásai romlottak, miközben a féléve még 6,1 százalékosra becsült várható idei átlagos infláció a mostani számítások szerint elérheti a 7,6 százalékot (júniusban éppen 8,6 százalékon állt), és még jövőre is 4 százalékos lehet, szemben az előrejelzésben várt 2,7 százalékkal.

Más szóval: nem lehetett tovább halasztani a beavatkozást. Cserébe a keddi nemzetközi sajtóértesülések egy része már azt is tudni vélte, hogy tekintettel a mind kritikusabb körülményekre, az EKB vezetésében

kezd teret nyerni az eredetileg kilátásba helyezett 25 bázispontos emelés megduplázásának a lehetősége is.

Fontos bejelentés is készül

Ezzel együtt tudni való, hogy még valami formálódik Frankfurtban. Lagarde ugyanis a már említett júniusi amszterdami sajtóértekezletén jelezte azt is, hogy most csütörtökön egy további területen készülnek még fontos bejelentésre, amitől lényeges piaci hatást remélnek. A szakzsargonban csak az eurózóna „széttöredezéseként” emlegett azon jelenség kivédéséről lenne szó, amelyben a közös pénzt használó eurózóna-országok állampapírjainak piaci értéke között rohamosan nő az eltérés.

A jellemző „mérőegysége” ennek a német, és az olasz tízéves állampapírok piaci hozamfelára közötti különbség, ami az elmúlt hetekben igen hamar 1 százalékról immár 2,2 százalékra nőtt, és szakértők szerint hamarosan elérheti a 2,5 százalékot.

Ez ugyan még mindig távol van a 2012-es drámai napok során tapasztalt 5 százalékos eltéréstől, de éppen az akkori monetáris válságból tanulva az EKB több vezetője is az elmúlt hetekben visszatérően hangsúlyozta, hogy az euró hathatós védelme (és főként: védhetősége) érdekében életbevágó a „széttöredezettség” mérséklése, közelítve a megszüntetéshez. Az eltérések egy kritikus mértékén túl ugyanis az EU bankja már hiába lép fel, bármilyen intézkedése „lepattan” a piacról, és az ottani műveletek dinamikája a megcélzott országokkal foglalkozik csak.

Lagarde által említett leendő mechanizmus frankfurti remények szerint eszközt adhat ennek kezelésére. Részletekről egyelőre nem túl sok hangzott el, amit szakértők szerint az is magyaráz, hogy a konkrétumokkal kapcsolatos viták a bank vezetésén belül akár még a csütörtöki ülésig is elhúzódhatnak.

De elejtett megjegyzésekből, kiszivárgott információkból annyi már sejthető, hogy Lagarde és környezete olyan „védelmi mechanizmusban” gondolkodik, amely – az általános, valamennyi tagállamnak elérhető kötvényvásárlás beszüntetése után –

nyitva hagyná az európai központi banki segítség (kötvényvásárlás) lehetőségét kizárólag olyan tagállam(ok) esetében, amely(ek)re tisztán piaci spekuláció (és nem pedig valós gazdasági teljesítmény) alapján „rászállnak” az alkuszok,

és negatív fellépésük indokolatlan mértékben elkezdi felhajtani a hozamfelárat.

Ez utóbbi azt fejezi ki, hogy valamely államkötvény megtérülésénél a vevők mekkora kockázatot látnak, és ha ez utóbbit nagyra taksálják, akkor csak kockázati felár kikötése mellett hajlandók a vásárlásra. Minél magasabb a hozamfelár, annál többet kell utóbb a kötvénykibocsájtónak törlesztenie, miközben mind jobban csökken a könnyű értékesítés esélye, ráadásul a kockazat ilyetén feltételezése fokozza a negatív várakozást is.

Az EKB vezetése – egészen pontosan, annak pillanatnyi többsége – a most formálódó új mechanizmussal az ilyen „indokolatlan” negatív várakozásoknak menne elébe azzal, hogy saját keresletével mintegy letörné az alaptalanul növekvő hozamfelárakat.

Hírek szerint, miközben a déli tagállamok körében érthetően népszerű az elképzelés, addig a nettó befizető északiak – de különösen Németország, Hollandia és Ausztria – inkább gyanakvással tekintenek a dolog elébe, attól tartva, hogy ha az intézkedést nem kötik pontos és konkrét előfeltételekhez, akkor a

mechanizmus alkalmasint felelőtlenebb gazdálkodásra is ösztönözhet kevésbé fegyelmezett tagállami kormányokat.

Voltaképpen a jelen vita is akörül zajlik, hogy mi lehet a mérőeszköze annak, hogy mi minősülhet „indokolt” és mi „indokolatlan” pénzpiaci támadásnak. Továbbá, hogy milyen előzetes elvárásokkal védhető ki az, hogy az EKB leendő és majdani beavatkozását bekalkuláló esetleges kormányok mintegy közvetve bevonják saját fiskális politikájuk alakításában az unió bankját is – amely utóbbit nem mellesleg szigorúan tilt is az EU alapszerződése.

Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában