A klímaváltozásról papol, de brutálisan szennyezi repülőjével és testőrkocsijaival a környezetet Biden

Ezt olvasta már?

Joe Biden amerikai elnök a becslések szerint körülbelül 1,1 millió kg szén-dioxidot fog termelni európai útja során, amelyen az éghajlatváltozás veszélyeiről fog beszélni – írta meg a Dailymail.

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön az Andrews légibázisról Rómába repült, onnan október 31-én a skóciai Glasgowba megy, hogy részt vegyen egy klímaváltozásról szóló csúcstalálkozón, majd végül onnan november második napján fog visszarepülni az Egyesült Államokba.

Becslések szerint az út körülbelül 1,1 millió kiló, vagyis 1100 tonna szén-dioxiddal fogja megterhelni a környezetet. 

A környezetszennyezés nagy részét elsősorban az elnök által használt légiflotta, az Air Force One és a  légi kíséretét alkotó nagy repülőgépek okozzákl, a fennmaradó részt pedig Biden autói.

A légiflotta egy erősen átalakított Boeing 747-esből áll, amelyen utazik, emellett egy ugyanilyen típusú repülőt csaliként használnak, valamint további két hatalmas C-17 Globemaster gép szállítja az elnöki autóflottát és helikoptereket.

Ezek a repülőgépek átlagosan 54 kilogramm szén-dioxidot bocsájtanak ki kilométerenként. Egy átlagos amerikai 0,15 kg szén-dioxidot termelne, ha hasonló távolságot – valamivel kevesebb mint 10 000 mérföldet – repülne egy menetrend szerinti járattal.

Biden Cadillacje a becslések szerint 14 kiló szén-dioxidot termel egy megtett kilométerenként – tízszer többet, mint egy átlagos autó.

Biden a világ tizenkilenc, gazdaságilag legfejlettebb országa és az Európai Unió vezetői szombaton kezdődő kétnapos csúcstalálkozójára érkezett Rómába.

Az amerikai elnök többek között Emmanuel Macron francia elnökkel, Boris Johnson brit kormányfővel és Angela Merkel leköszönő német kancellárral tart kétoldalú találkozót. A Vatikánban Ferenc pápával találkozott.

A megtett út alatt a Villa Tavernától a Vatikánvárosig ami 6 kilométer, itt az elnöki konvoj összesen 373 kilogramm szén-dioxidot termelt.

A Fehér Ház továbbra is kitart amellett, nincs más alternatíva arra, hogy az elnök biztonságban legyen az utazásai során minden lehetséges veszélytől, annak ellenére, hogy többen is – érthetően – kritizálták az elnököt, hogy utazásai jelentős terhet rónak a környezetre.

Sokan képmutatónak tartják az elnököt, hogy miközben az éghajlatváltozás elleni harcról szónokol, az utazásai súlyosan szennyezik a légkört. Többen beszédesnek tartják, hogy a klímavédelmi tanácskozásra sem környezetbarát járművekkel érkezik. 

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img