A fertőzöttek számának emelkedésére kell számítani Csehországban

Ezt olvasta már?

Nem várható a következő hetekben, hogy csökken az igazolt fertőzöttek napi száma Csehországban, valószínűbb a növekedés – jelentette ki Roman Prymula tudományért és egészségügyi kutatásokért felelős cseh kormánybiztos kedden a Prága melletti Vestecben, ahol Andrej Babis kormányfővel együtt meglátogatta a Biocev egészségügyi kutatóközpontot.

Prymula ezért nem tartja valószínűnek, hogy Szlovákia rövidesen levehetné Csehországot a vörös, vagyis a kockázatos besorolású országok listájáról. A szlovákiai központi válságstáb erről hétfőn döntött, a csehek szlovákiai beutazását korlátozó intézkedés pénteken lép életbe. A döntés háttere, hogy szeptember elsejétől kezdve Csehországban egy nap kivételével mindig meghaladta az ezret a napi igazolt fertőzések száma.

Kedden a holland kormány is a vörös listára tette Csehországot.

„A következő napokban és hetekben nem várható olyan csökkenés, amely alapján levehetnének minket erről a listáról. A következő két-három hétben inkább az esetek növekedésével kell számolni” – mondta Prymula újságíróknak. Szerinte hosszabb távon lehetetlen megjósolni, milyen lesz a járvány alakulása.

Prymula leszögezte: a gazdasági és társadalmi élet olyan leállítása, mint tavasszal, már csak a végső esetben jöhet számításba. „Például, ha a kórházak kapacitása nem lenne elegendő a betegek kezelésére. Ettől azonban még nagyon messze vagyunk” – tette hozzá a kormánybiztos, aki az egyik legjobb cseh járványügyi szakértőnek számít.

A kormányfő újságíróknak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány miatt nem szabad elhanyagolni a más súlyos betegségek elleni küzdelmet sem. „Naponta halljuk, milyen gondokat okoz a Covid-19, miközben például rákban 27 ezer ember hal meg évente, ami napi 75 halottat jelent” – mondta Andrej Babis. Közölte, hogy a kormány hosszú távú nemzeti rákellenes tervet készít, hogy csökkentse a rákos betegek elhalálozásának számát.

Csehországban az egészségügyi minisztérium kimutatása szerint hétfőn 1038 új igazolt koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a laboratóriumi tesztek alapján. Az aktív esetek száma már meghaladta a 14 600-at. Andrej Babis azt mondta, hogy a kórházakban 305 személyt kezelnek, közülük 51 állapota súlyos. A halottak száma 465-re emelkedett.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: Látogató a Pavel Stastny cseh tervező által tervezett védőmaszkok kiállításán Prágában 2020. szeptember 10-én. (MTI/EPA/Martin Divisek)

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában