A brit kormány minden szinten kapcsolatban van Párizzsal a zárlat feloldása miatt

Ezt olvasta már?

A brit kormány minden szinten kapcsolatba lépett Párizzsal annak érdekében, hogy minél hamarabb megindulhasson a teherforgalom az angliai Dover és a franciaországi Calais között – mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Hangsúlyozta azt is, hogy már meghaladta a félmilliót a koronavírus-vakcina első dózisával beoltottak száma az Egyesült Királyságban.

A francia hatóságok hétfőn nulla órától nem fogadják a brit oldalról érkező teherforgalmat a Nagy-Britanniában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt. A zárlat nyomán a Nagy-Britannia felé irányuló forgalom is jórészt leállt, mivel a doveri kikötő és a Csatorna-alagút angliai vasúti terminálja nem működik. 

A doveri kikötőbe tartó kamionok várakoznak az M20-as autópályán Kent közelében 2020. december 21-én. A doveri kikötői hatóság 48 órára leállította a Franciaországba tartó járműforgalmat, miután Délkelet-Angliában a koronavírusnak egy új, a korábbi variánsoknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel.Forrás: MTI/EPA/Neil Hall

Johnson a Downing Streeten tartott hétfő esti sajtóértekezletén kijelentette: telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel, aki biztosította őt arról, hogy néhány órán belül szeretné megoldani a helyzetet.

Boris Johnson brit miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos szigorításokról a londoni kormányfői rezidencián, a Downing Street 10-ben 2020. december 21-én. Előző nap az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások léptek életbe Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben a koronavírusnak egy új, a korábbi variánsoknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel.Forrás: MTI/AP/Pool/Tolga Akmen

A máris tapasztalható felvásárlási hullámra utalva a brit kormányfő kijelentette: a brit áruházak beszállítói hálózata robusztus, és mindenki a megszokott módon vásárolhat továbbra is.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img