A brit felnőttek fele már megkapta az oltást

Ezt olvasta már?

Hat kontra egy – így reagált a Miniszterelnökség a norvég alappal kapcsolatos hírekre

A közleményben a tárca részéről elmondták, hogy a tárgyalások a támogatás kezelésének az ügyében futottak zátonyra Budapest és a donorországok - Norvégia, illetve kisebb...

Lövöldözés volt a meggyilkolt haiti elnök temetésén

Lövések dördültek el azt követően, hogy pénteken megkezdődött a bő két hete fegyveresek által meggyilkolt Jovenel Moise néhai haiti elnök temetése a karibi ország...

Bűnügyi szenzáció – 15 emberi sejtnyi DNS vezetett egy 14 éves lány gyilkosának nyomára

Az akkor 14 éves Stephanie Isaacson meggyilkolásának ügye addig számított "döglött aktának", amíg a modern technológia lehetővé nem tette, hogy megvizsgálják azt a minimális...

Törvénybe ütköző lett tagadni emberiesség elleni bűnöket

Valentin Inzkótól évek óta kérte a nemzetközi közösség, hogy fogadtasson el olyan törvényt Bosznia-Hercegovinában, amely büntetné a srebrenicai népirtás tagadását, ám a főképviselő ezt...

Meghaladta a 25 milliót a koronavírus ellen beadott első oltási dózisok száma Nagy-Britanniában – jelentette be szerdán Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.

Hancock a Twitteren közzétett bejegyzésében az egész ország sikertörténetének minősítette az eredményt, amelyért köszönetet mondott a brit állami egészségügyi szolgálatnak (NHS), a brit fegyveres erőknek, az önkénteseknek, a helyi tanácsoknak és a lakosságnak.

A beadott első oltási adagok száma a nagy-britanniai oltási kampány kezdete után éppen száz nappal lépte át a 25 milliót. Ez azt jelenti, hogy a teljes felnőtt brit lakosság csaknem fele már részesült a koronavírus elleni oltásból.

A brit egészségügyi minisztérium részletes szerdai ismertetése szerint eddig 25 273 226-an kapták meg az első dózist a Nagy-Britanniában forgalmazott két oltóanyag – a Pfizer/BioNTech vagy az Oxford/AstraZeneca vakcina – valamelyikéből. A második dózist 1 759 445 embernek adták be.

A beoltottak a Pfizer/BioNTech vagy az Oxford/AstraZeneca vakcinából kaptakForrás: NurPhoto via AFP/David Cliff/NurPhoto/David Cliff
- Advertisement -
- Advertisement -

Legfrissebb a témában

Veszélyben a tacskók, százával lopják a kutyákat – Napi.hu

A Futrinka Egyesület Tacskó Fajtamentés Facebook-oldalán számolt be minderről, amit a 444.hu idézett. Mint írták: ezek a szervezett lopások autóval történtek, és a...

7 nap 7 recept: szaftos darált húsos kaják

Az egyik legcsodálatosabb kombináció a gyümölcs és a túró! GRILLSZEZON Fullos bagel ...

11+1 rántott hús a világ körül: Dél-Koreától Ausztriáig

Egészséges, tápanyagokkal dúsított Alkoholmentes koktélok Épp elég frissítő alkohol nélkül is 😉 ...

Beaver Café: tökéletes kávélelőhely és otthonos hangulat Balatonalmádiban

Alkoholmentes koktélok Épp elég frissítő alkohol nélkül is 😉 Vegetáriánus ételek ...

5 fantasztikus vízparti strandétterem a Balatonnál, ahol egész nyáron jót ehetsz

Alkoholmentes koktélok Épp elég frissítő alkohol nélkül is 😉 Vegetáriánus ételek ...
- Advertisement -

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -