A biztonsági együttműködés elmélyítését szorgalmazzák az észak-európai országok

Ezt olvasta már?

“Úgy véljük, az északi együttműködés ezekben az időkben fontosabb, mint valaha” – jelentette ki Jonas Gahr Störe norvég kormányfő az ukrajnai orosz hadműveletre utalva. Hozzátette: svéd, finn, dán és izlandi hivatali partnereivel megállapodtak abban is, hogy a külügyi és védelmi tárcavezetők szemrevételezik azon biztonságpolitikai területeket, “ahol el lehetne mélyíteni az összefogást, maximalizálva a közös érdekeket”.

A találkozón megvitatták Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának folyamatát, klímavédelmi kérdéseket és az energetikai együttműködést is. A megbeszélések egy részén részt vett Olaf Scholz német kancellár is.

A német kormány már hónapok óta igyekszik szorosabb partneri viszonyt kovácsolni az észak-európai államokkal, hogy enyhítse a gázfüggőséget Oroszországtól. Június közepe óta az orosz gázszállítások csökkentek Németországba, azóta Norvégia vált Németország legfontosabb gázellátójává.

Störe kijelentette, hogy Norvégia egyelőre nem lát lehetőséget gázszállításai bővítésére Európába. “Norvégia maximális mennyiséget szállít” – hangoztatta a skandináv ország miniszterelnöke. Mint mondta, már így is csaknem tíz százalékkal növelték a kitermelést.

“Nem dönthetünk politikai szinten, hogy egyszerűen többet termelünk” – mondta Störe. Hozzátette, hogy ez egyrészt a cégek hatáskörébe tartozik, másrészt egy magasabb termeléshez újabb gázlelőhelyek feltárására lenne szükség.

A német kancellár üdvözölte Norvégia ígéretét, hogy jövőre is tartani fogja a kitermelés magas szintjét.

Szakértők reményt fűztek ahhoz, hogy Norvégia és Hollandia képes lesz nagyobb mértékben pótolni a kieső orosz gázszállításokat.

Scholz a megbeszéléseket követően esetleges újabb uniós szankciókról is beszélt Oroszország ellen. Mint mondta, európai uniós szinten vitát folytatnak az orosz turisták kitiltásáról, ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy ez ne tegye nehezebbé a másként gondolkodóknak Oroszország elhagyását.

“Fontos, hogy megértsük, sokan menekülnek Oroszországból is, mert nem értenek egyet az orosz rezsimmel” – hangsúlyozta Scholz.

Scholz Oslóból Svédországba utazott tovább, ahol kedden Magdalena Andersson svéd miniszterelnökkel tart megbeszélést.

Nyitókép: Jonas Gahr Store norvég miniszterelnök sajtóértekezletet tart az ukrajnai helyzetről Oslóban 2022. február 24-én. MTI/EPA/NTB/Heiko Junge

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában