168 óra: Nem eladni, megvenni akarják a Városházát

Ezt olvasta már?

Befutott egy vételi érdeklődés a budapesti Városháza épülete iránt, sőt, több ilyen is folyamatban van, ez azonban „nem találkozott eladási szándékkal” – írja a 168 Óra városházi forrásokra hivatkozva.

Pénteken írta meg az Index, hogy értesülései szerint a főváros el akarja adni a Városházát. A portál cikkére reagált Karácsony Gergely, a főpolgármester azt írta, hogy nem született döntés az ingatlan értékesítéséről, és hogy „arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat”.

A cikk egyébként háromnegyed nyolckor jelent az Indexen, Karácsony szerint viszont a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályát fél nyolc körül keresték meg e-mailben, azaz nem nagyon volt idejük reagálni a vádakra.

A portál ezután bemutatott egy szerződést, amely álláspontjuk szerint azt bizonyítja, hogy a főváros eladná a Városházát, és már meg is bíztak egy ingatlanközvetítő céget, hogy „vevőt keressen Budapest város Önkormányzata valószínűleg egyik legértékesebb ingatlanára.”

A szerződésrészleten azonban nem a főváros, hanem egy ingatlanos cég szerepel megbízóként, így nem bizonyítja azt, hogy a városvezetésnek köze lenne a megbízáshoz.

A 168 forrása szerint az Index által bemutatott szerződésrészlet azt mutatja hogy

mindig vannak olyan zavarosban halászó emberek, akik rohangálnak azzal, hogy ők mindent el tudnak intézni, komoly ingatlanbefeketetők azonban nem így dolgoznak”.

A lap megkereste a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóosztályát is, hogy meg tudják-e erősíteni a vételi érdeklődést, illetve hogy ismerik-e egyáltalán az Index által bemutatott szerződésen szereplő cégeket, esetleg tőlük érkezett-e érdeklődés az épület megvásárlására. Eddig még nem kaptak választ a kérdéseikre.

Karácsony egyébként a szerződésrészlet közlése után is reagált, ebben ismét fake news terjesztéssel vádolta az Indexet, és azt írta, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem alkalmaz ingatlanközvetítőt, az ingatlanokat a 100 százalékban fővárosi tulajdonú vagyonkezelője útján értékesíti.

„Szánalmas dolog, hogy az Index főszerkesztője minden ténybeli alap nélkül a Fővárosi Önkormányzatnak tudja be egy kényszertörlés alatt álló cég papírfecnijét” – írta a főpolgármester, aki ismét hangsúlyozta, hogy nem született döntés a Városháza értékesítéséről, és megbízást sem adott senkinek erre vonatkozóan. Karácsony Gergely közölte, feljelentést tesz, hogy kiderüljön, keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatja a Városházát.

Az már egyébként önmagában is érdekes, hogy a TV2 elnöke, Vaszily Miklós tulajdonába került Index értesülését a 168 óra pontosítja, mely Habony Árpád és Rogán Antal egyik ismerőse kezében van.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img