15 éves diákjával szexelt a 21 éves walesi tanárnő, mégsem kell börtönbe mennie

Ezt olvasta már?

Felfüggesztett börtönt, pénzbüntetést, és fizetetlen munkavégzést szabtak ki büntetésképp arra a tanársegédre, aki kétszer is lefeküdt egy 15 éves kamaszfiúval, mondván, hogy az életkor csak egy szám, ami nem jelent semmit. A 21 éves, walesi nő flörtölni kezdett tanítványával és szerelmes üzenetekkel bombázta, mielőtt felcsábította a fiút Gwynedd-ben a található lakásába.

 A 21 éves Rebecca Williams az együtt töltött éjszaka után újabb találkozót beszélt meg a fiúval, és egyre mélyebb lett köztük a kapcsolat.

 Közösen tévéztek, majd

a nő a hálószobába csábította a kamaszt, aki szerint kissé kínos volt a helyzet.

Ám miután pletykákat kezdtek terjeszteni róluk az iskolában, a kamasz letiltotta a nőt az üzenetküldő alkalmazásukon.

Amikor az igazgató megkérdezte, hogy történt-e köztük valami, a nő még tagadott.

Az iskola személyzete azonban

értesítette a szociális munkásokat és a rendőröket az esetről, akik beszéltek a fiúval a történtekről. A gyerek mindent elmondott, Williamst pedig letartóztatták.

A nő a bíróságon már mindent beismert.

Mint kiderült, az iskolán belül is gyakran váltottak üzeneteket, ami súlyosító tényezőnek számított.

Williams végül megúszta 1 évnyi felfüggesztett börtönnel, és 150 óra fizetetlen munkavégzést rendeltek el számára. Emellett 576 fontnyi pénzbírságra ítélték, 10 évre felkerült a szexbűnözők listájára, és eltiltották a gyerekekkel való foglalkozástól 

– írja a TheSun.

A címlapi / social media kép illusztráció.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában