Puzsér Róbert legújabb alkotása zseniális trollkodás

Ezt olvasta már?

Pár hete robbant fel az internet a hírtől, hogy Puzsér Róbert szakácskönyvet írt. A megmondóember profiljába egy szakácskönyv legalább annyira passzol, mint zoknihoz a szandál. Bár ez utóbbi manapság bizonyos körökben még divatosnak is számít, akárcsak közéleti személyeknél a futószalagon gyártott és életrajzinak csúfolt könyvek, vagy akár az éterből merített receptes könyvek írása. Mondjuk, saját szakácskönyvénél Puzsér is feltehetően az éterből merített, csak esetében nem a világűrre gondolunk.

A könyv megjelenését megelőzte egy rövid promóidőszak, amire Puzsér kifőzött egy nagyon ízletes és tartalmas médiahekket. Szakácskönyve a szórakoztató irodalom halmazába esik, de amit a megjelenés előtti interjúkban produkált, az nemhogy beleesik a szórakoztatás műfajába, egyenesen kimeríti azt.

Akinek van ideje, és tud azonosulni Puzsér humorával, keresse fel ezeket a megnyilvánulásokat, ugyanis amikor a szakácskönyv valódi jellegéről mit sem sejtő riporterekkel beszél, öröm nézni, ahogy rezzenéstelen arccal viszi végig a poént, megszégyenítve a naiv kérdezőtársakat. Amikor pedig olyan helyen nyilatkozik a szakácskönyvről, ahol azt már az interjúztatók kézbe is vették, sőt, fel is olvasnak belőle, akkor kiderül, hogy senki sem tud jóízűbbeket nevetni saját humorán, mint Puzsér.

Mindezek után nagyon vártuk, hogy végre mi is átrághassuk magunkat a szakácskönyvön, oldalról oldalra ízlelgetve azt a gondosan összeválogatott menüt, amit Puzsér évek kőkemény munkájával tökéletesített. A könyv szórakoztató irodalomnak számít, nem szakácskönyvnek, persze maga a létrejötte reflektál az itthoni, közéletivé lett gasztronómiai szereplők megnyilvánulásaira, meghintve némi némethszilárdos ízlésficammal, elmerülve a kulináris élvezetek azon világában, amiről mindenki tud, de nem szívesen teszi ki az asztalra.

A könyv egy – akár tapasztalatból, akár külső megfigyelőként, de – mindenki által ismert

  • életszakasznak,
  • életstílusnak
  • vagy életminőségnek

a kimerevített pillanatait sorakoztatja fel, és pont ezért – attól függően, hogy melyik kategóriát látjuk meg a képek és a mondatok mögött – válik

  • viccessé,
  • kínossá,
  • vagy egyenesen tragikussá

egy-egy fejezet.

A Gonzó Szakácskönyv reflektál a magyar szociális valóságra, egy olyan világot mutat meg, ami akár kényszerből, akár lustaságból, de sokaknak a mindennapjait jelenti. Bár az előbbi kategóriába egyre többen fognak beleesni. A jelenlegi élelmiszerárak mellett félő, hogy egyre többen szorulnak rá, hogy elkészítsék a könyvben összegyűjtött ösztönvezérelte recepteket (például betyárlángos, rakott kenyér, cukros tejföl, szardíniás palacsinta), és nem poénból.

Azt hamar megtudtuk, hogy a Gonzók esetében, napszaktól függetlenül minden étkezés ebédnek számít, illetve nem a Gonzó találja ki az ebédet, hanem az ebéd találja ki őt. Ilyen filozofikus gondolatoknál felmerül a kérdés, hogy kicsoda vagy micsoda az a Gonzó.

Erről a kérdésről maga az író rántja le a leplet, megspórolva az olvasók részéről az agymunkát, így már az első fejezetekben világossá válik, hogy mitől Gonzó Szakácskönyv a cím, nem pedig Válogatott receptek Puzsér Róbert tollából.

A gonzóság Oscar Zeta Acosta személye után kapta a nevét. Az ösztönvilágát példás felszabadultsággal megélő mexikói emberi jogi ügyvéd és aktivista leghűségesebb barátjától és fegyvertársától, Hunter S. Thompson világhírű újságírótól kapta a Dr. Gonzo művésznevet.

A könyv az első betűtől az utolsóig fogyasztható, olyan sorokat is érdemes átböngészni, amelyekkel más alkotásoknál mostohán bánik az ember. Így a könyv címének 26 különböző nyelvre történő fordításával is találkozhatunk, ami külön hasznos, ha netán egy urdu, egy örmény vagy akár búr cimboránk megkérdezi, mit olvasunk.

A könyv felépítése úgy néz ki, hogy a gonzóságról kapunk egy felszínesebb, ám annál szemléletesebb ismertetőt az írótól, majd részletesen fejtegeti, hogy a Gonzó miként viszonyul az étkezéshez, a főzéshez, a hozzávalókhoz. Milyen eddig íratlan, most már az utókor számára örökre fennmaradó szabályok keretezik a Gonzó viszonyulását a konyhai létezéshez? Mi minden számít konyhának egyáltalán? Mindenre választ kapunk, olyan kérdésekre is, amiket soha az életben nem akartunk feltenni.

Gonzó séf nem érintődik meg a burzsoá gasztronómiai iskolák fennhéjázásától, a természetétől idegen kulturális hatások elől az aranykorba regresszál, melyben még gyermeki tisztasággal tudta, hogy a tükörtojás sárgájában elnyomott cigarettacsikk korántsem teszi fogyaszthatatlanná a fehérjét.

Majd a receptgyűjtemény következik, a közkedvelt kajáktól kezdve minden van, mi szem-szájnak ingere, bár leginkább hányingere. Desszertek, ünnepi fogások, ez utóbbi karácsonyra, húsvétra és születésnapi menükre lebontva. A receptek az egyszerű, egy hozzávalós ételektől a – már sokkal bonyolultabb és több gyakorlást igénylő – négy összetevős fogásokig terjednek.

A könyv ismertető fejezetei a legtöbb esetben megdöbbentően szórakoztatóak, bizonyos mondatoktól nagyon éles humorral vág bele az emberbe a felismerés. Viszont akadnak olyan írások is, amikről

inkább asszociálhatunk a Való Világban álintellektualitással monologizáló Alekoszra.

A fotók mellett persze nem mehetünk el szó nélkül. A képeket Fördős Péter készítette. Akadnak közöttük olyan mélységesen gusztustalan képkompozíciók, hogy ember legyen a talpán, aki a következő étkezésénél nem egy használt, megtelített óvszer mögött megbújó hatnapos maradék étel képét látja maga előtt. Mondjuk pont ezért gyenge gyomrú embereknek ez a mű egyenesen fogyókúrás célból is fogyasztható. 

Minden kép a szöveggel együtt és külön is értelmezhető, és minél tovább nézzük őket, annál kevésbé a hányinger, és sokkal inkább a rejtett utalások és poénok dominálnak. Puzsér Róberték alkotása zseniális trollkodás, illetve valódi ellensúly az itthoni gasztrókultúrával szemben. Felhívja a figyelmet arra, hogy amíg a képernyőkön szuvidálunk és blansírozunk, miközben mindent julienne-re vágunk és hasonlók, addig az ország legnagyobb része a mai napig azért jár a konyhába, hogy egyen. És azt eszi, ami van, amit talál. 

Ahogy Gollam mondta: add nekem a halackát nyerszen és capkodószan, a burgonyát meg tartsd meg.

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában