Olyasmit evett Pars Krisztián a hotelben, amit sosem vesz a szájába, ha tudja, mi az – Sportolók legkeményebb kajás élményei

Ezt olvasta már?

Pars: Ilyet többet nem eszem

Az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián hosszú sportpályafutása során bejárta a világot, és bár nem tartja magát válogatósnak, volt olyan eset, ahol úgy érezte, alaposan mellényúlt. Az atléta Japánban versenyzett épp, amikor a helyi konyha széles választékából olyan különlegességet kóstolt, amit bizonyára sosem próbált volna ki, ha előre tudja, micsoda…

– Jokohamában voltunk, ahol a szálloda aljában több emeletet elfoglaló étteremkomplexum volt, s rengeteg finomság közül lehetett választani. Az egyik alkalommal egy főtt tojásra esett a választásom, előzetesen nem is sejtettem, hogy mekkorát tévedtem, köze sem volt ahhoz, aminek gondoltam. Amikor ráharaptam, kifolyt belőle valami folyadék, itt kezdett gyanús lenni a dolog. Kiderült, hogy marhaszem volt, a kifolyt lé pedig vélhetően a csarnokvíz – ecseteli megrázó tapasztalatát 2012 ötkarikás aranyérmese. – Sokkoló élmény volt, főleg, amikor megtudtam, mit is ettem valójában. Bár kicsit keserűnek éreztem, Nem volt különösebben rossz, ám az élményre visszagondolva még mindig elmegy az étvágyam…

Próbáljunk ki különleges recepteket! Íme, néhány tipp

Gurisatti: francia pólóstól francia ínyencség

Olimpiai- és Európa-bajnoki bronzérmes vízilabdázónk, Gurisatti Gréta élete talán legkülönlegesebb gasztronómiai élményét francia származású, a magyar válogatottban idén bemutatkozott korábbi dunaújvárosi csapattársának, Geraldine Mahieu-nek köszönheti. A hagyományos francia konyha különleges ínyencségei közé tartozó sült békacomb autentikus elkészítéssel a magyar pólósoknak is bejött.

– Geraldine egy alkalommal az egész dunaújvárosi csapatot megvendégelte, és kipróbálhattuk a lányokkal a sült békacombot, kétféle verzióban, fokhagyma- és paradicsommártással is. Franciaként úgy tudják tálalni, különböző zöldséges köretekkel, krumplisalátával, az ember egyáltalán nem ódzkodik attól, hogy békahúst egyen. A magyar konyhától ez ugyan idegen, de én szeretek új ételeket kipróbálni, úgyhogy ezzel nem volt semmilyen gondom. Főleg, hogy kellemes társaságban, meghitt környezetben az ember nyugodtabban kísérletezik az ember, mint egy ismeretlen étteremben. Tényleg nagyon finom volt – lelkendezik még utólag is a 25 esztendős sportolónő.

Gurisatti Grétát csapattársa vezette be a francia gasztronómia különlegességeibe / Fotó: Fuszek Gábor

Gurisatti Grétát csapattársa vezette be a francia gasztronómia különlegességeibe / Fotó: Fuszek Gábor

Szuper: Juharszirupfarm? Szuper!

Szuper Levente bejárta Észak-Amerikát, és soha nem tért ki a helyi specialitások megkóstolása elől. Legemlékezetesebb gasztronómiai kalandját két, teljesen friss alapanyagból készített étel okozta. Az egykori válogatott jégkorongkapus édesszájúként különleges élményként élte meg, hogy frissen jutott hozzá Kanada emblematikus finomságához.

– A feleségemmel ellátogattunk egy úgynevezett juharszirupfarmra, ahol végigkövethettük a juharfák csapolásának bonyolult folyamatát. Nagyon érdekes az egész eljárás, de ami ennél is fontosabb volt, hogy ott helyben megkóstolhattuk a szemünk előtt lecsöpögő szirupot Amerika kedvenc reggelijével, a palacsintával. A sűrű szirup még meleg volt és nagyon finom, össze sem lehet hasonlítani a boltban kaphatóval! – ecseteli a korábbi hokis.

– 2000-ben Vancouverben jártam, és volt szerencsém frissen fogott alapanyagból szusit enni. Azok a halak néhány órával korábban még a Csendes-óceánban úszkáltak, és a lazac valóban kimagasló gasztronómiai élmény volt. Én nagyon tartottam a nyers haltól, ám végül szerelem lett első kóstolásra – meséli Szuper.

Szuper Levente személyesen is láthatta, hogyan készül a juharszirup / Fotó: RINGIER

Szuper Levente személyesen is láthatta, hogyan készül a juharszirup / Fotó: RINGIER

Pulai: rágós kínai meglepetés

Van, amikor az edzőtáborban nem elég a koszt, főleg nem egy olyan óriásnak, mint Pulai Imre. Az egykori kenus még a ’80-as évek végén utazott a válogatottal a tengerentúlra. Bár Kubában csodaszép környezetben készülhettek, az akkor még csak utánpótláskorú sportolónak bizony nem volt elég a szálláson kapott ételmennyiség. A helyiek azonban nagyon kedvesek voltak, és megosztották a magyar sportolókkal a házias fogásaikat.

– Tényleg kevés volt a kaja, de a helyiek hoztak nekünk pluszba, amit jó étvággyal meg is ettünk. Teljesen mindegy volt, hogy mit kapunk, amit elénk tettek, megettük, mert nagyon éhesek voltunk. Egyszer valami csontos húst kaptunk krumplival, és volt mellette sült banán is. Később árulták csak el, hogy a helyiek által a prémjéért és a húsáért tartott valami nyestféle rágcsálót ettünk. Vörös volt a húsa, kicsit hasonlított a szarvaséhoz. Nagyon finoman volt elkészítve, úgyhogy utólag sem viszolygott senki. Később meg is néztünk egy gazdaságot, ahol ezeket az állatokat tenyésztették – mesélte Sydney olimpiai bajnoka, aki Ázsiában igazi streetfood különlegességbe futott bele. – Pekingben már szurkolóként jártam, amikor az utcán csikóhalat kínáltak. Pálcikára volt felhúzva, és úgy kisütve. Kicsit sós volt, kicsit rágós, az íze tipikusan olyan, mint a legtöbb tengeri herkentyűé. Semmi extra.

Pulai Imre és társai egy kubai edzőtáborozás alkalmával kóstolhattak helyi különlegességet / Fotó: Ringier

Pulai Imre és társai egy kubai edzőtáborozás alkalmával kóstolhattak helyi különlegességet / Fotó: Ringier

Csak ínyenceknek: különleges recept túrókrémes uborkához

Csak ínyenceknek: különleges recept túrókrémes uborkához

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában