Magyar és osztrák szendvicsek, durván vajas sütemények: új pékséget nyitott Szabi, a pék

Ezt olvasta már?

Krémes tésztasali pirított virslivel felturbózva

Nem csak sajtos rúd létezik ám!

Szuper, új, hangulatos pékséggel rukkolt elő Szabadfi Szabolcs, ahol végre megvalósítja régóta tervezett szendvicseit. A legjobb minőségű magyar párizsi és osztrák Leberkäse mellett zseniális vajas leveles süteményeket kísérletezett ki. A pékség egyben deliként is működik, tele válogatott finomságokkal.

Ha van valaki a gasztrovilágban, aki soha nem pihen, az a Bazsalikom pékség megálmodója, Szabadfi Szabolcs. Már az első karantén időszakát is maximális fordulatszámon nyomta végig, és túlzás nélkül a fél országot tanította meg kovászolni. Szabolcs hivatalos, Szabi, a pék nevű oldalának jelenleg több mint 90 ezer követője van, ami főleg azért érdekes, mert márciusban még csak 8 ezer volt. A járvány alatt szerzett tehát több mint 70 ezer követőt. Arról, hogy miért kezdett el a karantén alatt mindenki őrülten sütni és kovászolni, itt írtunk. 

Az új Bazsalikom pékség, fotó: Kalas Györgyi

Karanténkovász és Bazsalikom

Persze sok vendéglátóshoz hasonlóan Szabi is megsínylette a koronavírus mellékhatásait. Szentendrei étterme például nem tarthat nyitva, mégis úgy tűnik, hogy a második hullámra még jobban felpörgött. Ugyanolyan őrülten kovászol, és közben egy újabb pékséget is nyitott Budán, a Bem térnél. 

Az új saroküzlet igen hangulatosra és tágasra sikeredett. Szinte könyörög a kis asztalokért, amik mellett kávézhatunk és ehetünk egy szuper vajas croissant-t, kakaós csigát vagy épp egy szendvicset. Az új Bazsalikomban (vagy hivatalos nevén Panificio il Basilico) ugyanis a szendvics lett a fő csapásirány. Szabadfi Szabolcs nagyon boldog, hogy végre megalkothatja azokat a szendvicseket, amelyeket mindig is szeretett volna, így most alaposan kiéli magát. 

Szabi a Bomboloni nevű fánkozójában a Pozsonyi úton, fotó: Mudra László

Igazi osztrák specialitás a Bazsalikom pékségben

Aki valamennyire követte Szabadfi Szabolcs életrajzát, az tudja, aki nem, annak meg most mondom, hogy Szabi nyolc évig dolgozott pékként Ausztriában – még mielőtt az itthoni kovászforradalom és kakaóscsiga-reform élharcosává vált volna. Ausztriában szokott rá a Leberkäsere is – ez persze nem volt nehéz, hiszen ott minden sarkon kapható. A Leberkäse egy német-osztrák specialitás, magyarul húskenyér néven is szokták emlegetni. Hasonlít a párizsihoz, de más a fűszerezése. Egy jó nagy vastag szeletet szoktak belőle kanyarintani, és melegen a császárzsömlébe tenni. 

A párizsi süs kalácsba a Lebekase kovászos zsemlébe kerül, fotó: Kalas Györgyi

Ausztriában a Leberkäse mindenkinek jár. Imádom, hogy minden mezei élelmiszerboltban el is készítik az éhes vásárlónak. Ezzel szemben nálunk minden boltban tiltakoznak, ha szeretnék kettévágatni egy zsemlét, mint ha az legalábbis valami durva műtét lenne. Az új Bazsalikom pékségben mostantól ti is megkóstolhatjátok ezt a specialitást, méghozzá topminőségben! A Leberkäse (azaz maga a hús) Ausztriából érkezik, a kovászos császárzsemlét Szabi süti hozzá, aztán jó vastagon megkeni magyar termelői mustárral. 

Ilyen jól néz ki a párizsis szendvics, fotó: Kalas Györgyi

Retró szendvicsek, vajas sütik

Persze ha az osztrák helyett te a magyar retróvonalon mozognál, és valami durván laktató szendvicsre vágysz, akkor a hatalmas párizsis zsemlét ajánlom az új Bazsalikom pékségben. A Szabi által sütött, méretes sós kalácsba 8 deka magyar termelői párizsi és savanyú uborka kerül – nem kispályás cuccról van tehát szó. Ajánlanám reggelire, de az az igazság, hogy nekem még ebédre is bőven elég volt! Hamarosan érkezik a fasírtos zsemle is, ami szerintem méltó párja lesz a párizsisnak. 

A pultban több mint harmincféle péksüti, fotó: Kalas Györgyi

Laktató, csodás finomság még a pesztós focaccia, ami szintén helyben sül. Pizza viszont itt nem lesz, mert egy kemence már nem férne be a helyiségbe – azért tehát továbbra is a városmajori Bazsalikom pékségbe, vagy Szentendrére kell mennetek. De nem hiszem, hogy annyira hiányozni fog, hiszen több mint harmincféle péksüteményt és kenyérfélét találtok a pultban, és a kínálat folyamatosan bővül. 

Vajas, leveles tészta, fotó: Kalas Györgyi

Az új hely nemcsak Leberkäse-, hanem levelestészta-mennyország is. Nagyon ütős, ötven százalék vajtartalmú leveles tészták sorakoznak a pult mögött. Különösen jó hír a magamfajta, kevésbé édesszájú fogyasztóknak, hogy egyre szélesebb a sós kínálat. Kóstoltam spenótos-fetás táskát és tonhalkrémes kosarat, de persze azért a gesztenyéset sem utasítottam vissza. Nagyon ajánlom Szabi legújabb specialitását, a teljes kiőrlésű pitéket is! 

Az új pékég deliként is működik, fotó: Kalas Györgyi

Bazsalikom pékség: delikát minden napra

A Bazsalikom egyben deliként is működik, rengeteg magyar háztáji terméket megtaláltok itt: szörpök, lekvárok, fűszerek, tésztaszósz és különféle olajok is kaphatók. Nem véletlenül, hiszen Szabolcs régóta piacozik hétvégente, így nagyon sok kistermelőt megismert. De azért beleférnek a választékba a jó minőségű olasz termékek is. Szabadfi Szabolcs úgy válogatta össze a kínálatot, hogy mindenki találjon alapanyagokat egy gyors vacsorához. 

Ha épp nem lenne nyitva a pékség, egy jó kenyérreceptet akkor is találsz, fotó: Kalas Györgyi

A Bazsalikom emellett borítékolhatóan az otthon sütők és kovászolók új zarándokhelye lesz, hiszen közel harmincféle liszt kapható. Szabinak ugyanis továbbra is nagyon fontos a kovász és a kenyér, minden sütéssel kapcsolatos kérdéssel bátran forduljatok hozzá. Ha pedig a pékség éppen zárva lenne, akkor az alap fehér kenyér receptjét megtaláljátok kint, a táblán. 

Hangulatos hely a Bem téren, fotó: Kalas Györgyi

Egyszóval tényleg egy olyan hely született, ami mindenkinek tud majd valamit nyújtani, biztos vagyok benne, hogy hamarosan az egész környék odaszokik majd. Én már odaszoktam, pedig nem is vagyok környék. 

Ha az új szendvicsek mellett arra is kíváncsi vagy, hogyan süti a pizzát Szabadfi Szabolcs, valamint Vidó Nóri, az IGEN pizzéria tulajdonsosa, akkor hallgasd meg a podcastunkat is!

Bazsalikom pékség, 1027 Budapest, Bem tér 2.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában