Leteszteltük a Dunakanyar egyik legnépszerűbb és legnagyobb hamburgerét

Ezt olvasta már?

Banán- és karamellimádók FIGYELEM!!! 🙂
Egyszerűen grillezett húsok mellé zseniális köret!
Mennyit kell várni a hamburgerre? – kérdezi rutinosan egy törzsvevő Leventétől, aki az Ájj Burger felirat alatt rendületlenül süti a hamburgert egy kis büfékocsiban. Mikor kiderül, hogy csak 25 percet, felderül az arca, hiszen van olyan, hogy 2 óra a várakozási idő. A rajongóknak simán megér húsz percet egy hatalmas hamburger

„A bátyám vett egy büfékocsit, és valamit kezdeni kellett vele” – mondja Bachor Levente magyarázatként, hogy miért is kezdett el hamburgert sütni két évvel ezelőtt a nagymarosi Panoráma parkolóban. Az Ájj Burger most már túlzás nélkül a nagymarosiak egyik kedvenc étkezdéje lett, ahol akár több órát is képesek várni egy hamburgerre a rajongók. 

A füstös burger saját fejlesztés, és elég nagy adag, fotó: Mudra László

Levente eredeti szakmáját tekintve tolmács, gyakorolja is a hivatását télidőben, tavasztól őszig azonban Nagymaroson a Duna-parton süti a hamburgert az arra járóknak. Persze nagy itt az átmenő forgalom és a strandolók tömege, de azért Leventét a helyiek is nagy becsben tartják. Ők már tudják, hogy a hamburger nagyon népszerű, ezért telefonon rendelik meg előre. 

Minden frissen készül

Levente mindig frissen és egyedül készít mindent a kicsi sütő mellett, egy segítőjén kívül más el sem férne mellette a kocsiban. Egyszerre maximum 6 hamburgert tud készíteni, ezért is torlódnak fel gyakran a rendelések. 

Hatalmas adag sajt jár hozzá, fotó: Mudra Lásló

Az Ájj Burger népszerűségének egyik titka egészen biztosan a hatalmas adagokban rejlik. Mint Levente mondja, ő utálja, ha egy étteremben nem lakik jól, ezért elhatározta, hogy nála ez sosem fordulhat elő. Hatalmas, szinte eltüntethetetlen hamburgereket készít, amiket saját bevallása szerint nem tud senki megenni. De őt ez nem zavarja, sőt éppen akkor büszke, ha visszahozzák a maradékot, hogy csomagolja be. A törzsvevők már pontosan tudják ezt. 

Bachor Levente, a tulajdonos, fotó: Mudra László

Az Ájj Burger másik titka maga Levente, akiből árad a kedvesség és a nyugalom. Nem is lehetne nála jobb házigazdát kívánni. És persze ne legyünk igazságtalanok, a termék is egy fontos vonzerő, hiszen Levente a legjobb minőségben igyekszik összeállítani a burgereit, melyek között több saját fejlesztés is van. Mint például a Füstös burger vagy a BTZ burger, amit egy helyi kajak-kenu kölcsönző (a BTZ) csapatával együtt állítottak össze. 

Az általam próbált BTZ burger, fotó: Mudra László

Természetesen mindenképpen saját fejlesztésű hambit akartam kóstolni, a Füstös burgert meglátva azonban, bevallom férfiasan, megijedtem. Soha életemben nem láttam még ilyen óriási ételt ugyanis. És amúgy sem vagyok oda a füstölt húsért. Így maradtam a BTZ-nél, amibe a húspogácsa mellett Levente saját készítésű dijoni szósza kerül. Na meg egy felfoghatatlanul vastag méretű sajt, valamint bacon, uborka, saláta, jalapeño paprika és fokhagymás majonéz. 

Hatalmas adag

Ez is szép emberes adag, és összességében finom is. Nagyon értékeltem a friss bucit, amit egy szokolyai pékség süt Leventének, a szószokat és a hatalmas sajtot is. Egyedül a hússal volt problémám, az én ízlésemnek ugyanis nagyon túl volt sütve és túlságosan finomra volt darálva. Ezt jeleztem Leventének is, de azt mondja, neki a törzsvevők a legfontosabbak, ők pedig úgy szeretik, ha jól átsült.

Szemben a visegrádi vár, fotó: Mudra László

Leventénél tízféle hamburger közül választhatunk, és a vega burgerrel valószínűleg a húsmentes étrend követői is boldogok lesznek. Ebben a sajt mellett van grillpadlizsán és karamellizált hagyma is. Nagy kedvenc még a törzsvevők körében a korianderes csirkeburger, valamint az áfonyás burger, ami grillezett camembert-rel érkezik. Mindegyik kérhető menüben üdítővel és sült krumplival, ami bár mirelit, de kifejezetten jó minőségű. 

Ár-érték arányban egészen biztosan az egyik legjobb hamburgerről van szó, az alap burger 1350, de még a manhatteni felhőkarcolókat idéző Füstös vagy éppen a dupla húspogácsát ígérő Sárkány burger is csak 1800 Ft. 

Vega burgert is kérhetünk, fotó: Mudra László

És végül nem mehetünk el szó nélkül a gyönyörű kilátás mellett sem. Érdemes kilépni a parkolóból, és leülni a Duna mellett egy padra, éppen szemben a visegrádi várral. Garantáltan maradandó lesz az élmény. 

Ájj Burger, 2626 Nagymaros, Váci út 57., Panoráma parkoló

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában