Így főzz tökéletes, aranyló húslevest

Ezt olvasta már?

Magában is tök jó uzsonna vagy tízórai

Szerintünk elég megnyerő süti!

A nagy családi ebédek elengedhetetlen eleme a húsleves, amihez bizony kell némi idő és odafigyelés, hogy aranyló színű és brutálfinom legyen. A legtöbb háziasszonynak megvan ehhez a bevált főzési trükkje, de tudjuk, hogy vannak olyanok is, akiknek még nem sikerült összehozni a tökéletes verziót. Néhány tippel próbálunk segíteni abban, hogy a ti húslevesetek is majdnem olyan jó legyen, mint a nagyié.

A húsleves elkezdéséhez először is tisztában kell lenni azzal, hogy nem egy megúszós feladat, tehát nem árt némi türelemkredit. A húsleves alapjának kiválasztásánál ez az egyik legfontosabb szempont, mert a fehér, lágy rostozatú húsoktól haladva a sötét, vöröses, erős izomrostozatúak felé növekszik az elkészítési idő.

Egy alap halleves 1-2 óra alatt is megfő, de már a csirkénél is érdemes legalább 2-3 órával számolni. Ennek oka az alaptechnikában rejlik. Attól kezdve, hogy a főzőlé egyszer elérte a 100 fokot, tehát felforrt, vissza kell vennünk, és 90 fok körül tartani. Érdemes lehabozni, mert ha nem így teszünk, zavaros lé lesz a végeredmény. Ez azért van, mert a kioldódó fehérjék a túlzott hő és a mozgásban lévő folyadék miatt kicsapódnak, és folyamatosan elkeverednek a levesben. 

Mivel kezdjünk?

A leves elkészítése mindig a hús mosásával kezdődik. Véresebb, csontos hús esetén rövid áztatást is érdemes beiktatni, mert a vér a hőkezelés hatására hamar kicsapódik, újfent zavaros végeredményt hagyva maga után.

Következő ajánlott lépés a szín javítása érdekében, hogy az alapot képező zöldségeket erősen megpirítjuk, megkapatjuk, lehetőleg szárazon, hogy ne vigyünk be plusz zsiradékot.

A zöldségeket érdemes picit lepirítani a főzés előtt (Fotó: Pixabay)

A karamellizált felületből garantáltan értékes szín- és ízanyag fog kioldódni.

Meddig fő a húsleves?

A levest a zöldségek hozzáadása közben sózni, ízesíteni kell, hogy a lassan fővő zöldségek és a hús is átvegyék az ízeket. Sertés esetében 3-4 óra a minimum főzési idő, marha esetében, különösképpen, ha kollagénes, erős rostozatú húsrészt választunk, akár egész éjszakán át történő főzés is indokolt.

Ha indukciós lapot használunk, érdemes odafigyelni rá, mert 3-4 óránként szeret kikapcsolni. Habár ez egy fontos biztonsági funkció, senki nem szeretne arra ébredni, hogy a félig főtt levese megbuggyan reggelre, mert kikapcsolt a főzőlap.

Aranyló leves többféleképpen

Célszerű egy pelenkán, más néven etaminon átszűrni a levest. Így biztosan átlátszó, aranyló színt kapunk. Ha úgy látjuk, hogy nincs megfelelő eszközünk erre, elővehetjük a régi jó módszert, azaz a derítést. 2-3 literenként 1 tojásfehérje elegendő. Habár mindenhol azt ajánlják, hogy verjük habbá a tojásfehérjét, ezt utána nehézkes elkeverni a levesben.

aranyló leves
Jól átszűrve aranyló színű lehet a leves (Fotó: Pixabay)

Mi azt ajánljuk, hogy a fehérjéket a szoba-hőmérsékletű lébe tegyétek bele. Ezután kapcsoljatok alá, hogy főzés közben a kicsapódó fehérje összeszedhesse a nem kívánt szemcséket a levesből. Néha belekevergetve hagyjuk, hogy így forrjon kb. 6-8 percet, majd egy sima, sűrű szövésű szűrőn óvatosan, lassan átöntjük. Így szép, átlátszó leves lesz a végeredmény. Ha nem fogyasztjuk el azonnal, a szűrés után érdemes kiforralni, hogy megelőzzük a gyors romlást.

Ne főzzük a tésztát a húslevesbe!

A tészta belefőzését nem ajánljuk kifejezetten, mert a kioldódó keményítő átlátszóból áttetszővé teheti a levest.

levestészta
Soha ne főzzük a levestésztát a húslevesbe (Fotó: Pixabay)

A benne főtt zöldségek általában vadas mártáshoz jobb állagúak, mint önmagukban való fogyasztáshoz, mert az ízanyagok nagy része kioldódott belőlük, és nagyon puhára főttek. Ezért nem véletlen, hogy éttermekben friss, roppanós, blansírozott zöldségekkel szokták tálalni a húslevest. Egyrészről az intenzívebb zöldségélmény miatt, másrészt a leves ízét is felfrissíti.

Profi tippek a tároláshoz

Ha végeztünk a főzéssel, érdemes a levet a benne főtt dolgoktól külön tárolni, mert a romlás hamarabb végbemegy a rostokban esetlegesen megmaradt kórokozók jelenlétében.

A főtt húst mindenképpen úgy érdemes eltenni, hogy a levesből rámerünk egy keveset, mert kihűlés és tárolás közben magába szívja a szaftot, és így nem szárad ki.

Próbáljátok ki a kacsahúslevest:

kacsaleves
Kacsahúsleves

Ha tetszett a cikk, akkor olvassatok krumplisütési tippjeinket is, csekkoljátok a legújabb videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában