Emlékszel még a piros szemű húsvéti csokinyúlra, a csibére és a régi savanyú cukrokra? Gyere és nosztalgiázz velünk!
Az, hogy kinek, mi számít retrónak, attól is függ, hogy éppen hány évesek vagyunk. Az biztos, hogy akik most a késő 30-as és 40-es éveiket tapossák, nosztalgiával gondolnak vissza a 80-as, 90-es évek húsvétjaira, a régi csokikra, cukorkákra, meg az ilyenkor elmaradhatatlan képeslapokra.
A 80-as években még alap volt, hogy az ünnepek alkalmával képeslapokat küldtünk egymásnak, és nem mellesleg gyűjtöttük is őket. Emlékszem, mennyire szerettem a postán válogatni a színes, szebbnél szebb lapok között. Sokféle volt, de alapvetően 3 nagy részre lehetett bontani őket: a virágos-nyulas, a rajzolt és a vallásos témájúakra. Utóbbit rendszerint az idősek vették, a többit a fiatalabb korosztály.
A rokonoknak ehhez hasonló képeslapokat küldtünk (Forrás: Galéria Savaria)
A csibés képeslap is népszerű volt (Forrás: Galéria Savaria)
A nagyinál ilyenkor előkerültek a húsvéti díszek is – amik persze az év többi részében is szem előtt voltak a vitrinben, vagy épp a csipketerítőn a tévé tetején.
A porcelánfigurákból sosem lehetett eleget kitenni! (Forrás: Galéria Savaria)
Az elmaradhatatlan csokicsibe
Tény, hogy régen nem volt annyiféle csokinyúl, mint most, de azért lehetett miből választani. A legtöbbnek rendszerint tortabevonó-íze volt – bár az idő mindent megszépít, és van, aki úgy emlékszik vissza, hogy oltári finom volt –, de emlékeim szerint ez senkit sem érdekelt, úgy ettük, mintha nem lenne holnap. Persze a nyúl nem járt egyedül: ott volt a csibe, a kacsa és a bárány is – jellemzően így, együtt találtuk meg őket húsvét reggelén a fűben.
A húsvéti team (Forrás: RetroReklámok/Facebook)
A csokifigurák mellé csokikat is kaptunk, és bár egy-két fajtának sikerült fennmaradni, a legtöbb, amit gyerekkorunkban ettünk, már a múlté. Az egyik túlélő, amit még ma is bármelyik kisboltban megvehetsz, a banános csoki, aminek a belseje puha, ruganyos, és a 80-as években igazi kuriózumnak számított.
Maga volt az egzotikum! (Forrás: Emlékszel?/Facebook)
Legalább annyira odavoltunk az ananászos, málnás, meggyes ízű töltött csokicsodákért is.
Étcsokis és tejcsokis bevonatú töltött csokik (Forrás: RetróReklámok/Facebook)
Kevésbé volt egzotikus az ostyás Kismackó, de attól még szerettük, és az egész mogyorós csokiért is komoly küzdelem folyt, ha más gyerek is volt a közelben.
(Forrás: Emlékszel?/Facebook)
Az egész mogyorós csokit nem sok minden tudta überelni! (Forrás: Emlékszel?/Facebook)
Szájban olvadó savanyúság
Aztán ott voltak a savanyú cukrok, málnás, citromos, narancsos ízekben, és a könnyen szétomló kerek, rózsaszín, valamint sárga lapos cukorkák is. A selyemcukrok is népszerűek voltak, amiknek a fénye tényleg a selyemhez hasonlított – ha extrázni akartunk, akkor pedig töltött selyemcukrot kuncsorogtunk ki a szüleinktől.
2 forintos savanyú cukorka (Forrás: Emlékszel?/Facebook)
Sokunk kedvence volt a jaffaízű is, és általában gyorsan el is fogyott. Voltak „porhanyós mentholos” cukrok is, bár gyerekként én ezekért nem rajongtam, a felnőttek viszont szerették.
Abszolút műíze volt, de szerettük (Forrás: Emlékszel?/Facebook)
A felnőttek kedvence (Forrás: RetróReklámok/Facebook)
Még korábbról ott volt a fogakba ragadó, nugátos Nebuló cukor is, ami rendesen befestette a nyelvet, és az sem volt ritka, hogy gyerekként, amikor felnőtteset játszottunk, ezzel rúzsoztuk ki a szánkat.
Igazi fogromboló cukorka volt (Forrás: Emlékszel?/Facebook)
Na, de mivel kínáltuk a locsolókat és a húsvéti vendégségbe érkezőket? A linzerek fénykorukat élték, ott volt a TV linzer, a klasszik vaníliás és a csokis linzer, amik biztosan előkerültek, ha jöttek a látogatók.
(Forrás: Emlékszel?/Facebook)
Akkoriban előszeretettel látták el a gyártók a sütiket női nevekkel, a csokikat meg férfinevekkel: népszerű volt az Ági édes teasütemény, ami tényleg szétomlott a szádban, és a sós Ivett teasüti is, de a szezámmagos és sajtos teasüteményre is bármikor ráraboltunk.
Forrás: Emlékszel?/Facebook
Forrás: Emlékszel?/Facebook
Persze az italokról se felejtkezzünk meg: a szörpök voltak a sztárok, főleg málna, meggy és jaffa (!!) ízekben. Sűrű és édes mivoltuk miatt elég volt keveset önteni a pohár aljára, majd szódával felengedni, és már ihattuk is.
“Eredeti termék” – hirdette a felirat Forrás: Emlékszel?/Facebook
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!
Idén négy kategóriában versenyzik
Mákos vagy diós? Mindkettő csúcs!
Igen, létezik az édességdiéta!
A Doctor Strange sztárja a fővárosban steakezett
Híresség a Rosenstein Vendéglőben
Krémes tészta, felesleges kalóriák nélkül
Hat torta került a legjobbak közé
Minden nemzet egy kicsit máshogy sonkázik. 🙂
Ha te is harcoltál már valaha a muslicák ellen, ezeket a trükköket jó, ha ismered!
A medvehagymaszedéshez az úti célunk Tardos lett, a Gerecse szívében. Csendes, rendezett, szép község, ahonnan bőven indulnak túraútvonalak, mind az Országos Kéktúrába be lehet csatlakozni, mind helyi körtúrák indíthatóak innen. Itt található egy kijelölt parkolóhely egészen az erdő szélén, mi is itt hagytuk az autókat. Április, a medvehagymaszedés szezonja A medvehagyma április közepétől érhető el
Életed krumplipüréjét tálalhatod, ha ezeket elkerülöd
AZ Új trendeké a főszerep
A rántott máj pillanatok alatt elfogy