Gasztrohungarikumokkal és jó hangulattal telt meg a Szépasszony-völgy – videó

Ezt olvasta már?

Idén már negyedik alkalommal látja vendégül ezen a hétvégén az Egri Bikavér mint hungarikum az ország neves gasztrohungarikumait Magyarország legnagyobb, egyedülálló történelmi bornegyedében. Habár a szombati nap esősre sikeredett, sokaknak ez sem szegte kedvét, kóstolták a finom ételeket és mellé a jó egri borokat. Vasárnapra viszont már derűsebb időt jósolnak, akkor is lesznek programok és finom ételek. Irány a Szépasszony-völgy!

2017 márciusában nyilvánították hungarikummá az Egri Bikavért, ennek megünneplésére szervezik meg évtől évre a Hungarikum Pikniket, mely idén negyedik alkalommal látja vendégül az ország neves gasztrohungarikumait a Szépasszony-völgyben.

A rendezvény célja, hogy megismertessék, megkóstoltassák és megszerettessék a hungarikumokat az emberekkel. Bemutatkoznak a magyarság csúcsteljesítményeit megtestesítő kulturális és gasztronómiai értékek, valamint az ország gasztronómiai és kézműves különlegességei

– mondta Soltészné Tarnay Éva, a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületének elnöke.

Szombaton megtelt hungarikumokkal a gasztronegyed. Volt karcagi birkapörkölt és karcagi galaburgyi, bajai halászlé, hortobágyi szürkemarha gulyás, csabai kolbász, faszénen sült debreceni páros kolbász házi molnárkában, magyaros libamell szeletek, Gundel-palacsinta és kürtőskalács is. Ha lemaradt róla, vagy ismételni akar, akkor vasárnap még megkóstolhatja a hungarikumokat.

Az eseményen jelen voltak egri, illetve Eger környéki különlegességek is. A helyi ízek és kézművesek utcájában helyi kézműves sajtok, szörpök, lekvárok, szószok, chilis finomságok, savanyúságok, fa és fém játékok, egyedi ékszerek, textilek közül választhattak az érdeklődők.

A hungarikumok és természetesen a bikavér kóstolása mellett, kézműves bemutatókat, fegyver- és solymászbemutatót és koncerteket is szerveztek a hétvégére. A piknikkel egy időben Eger ad otthont a Kézművesség ezer éve és jövője a Kárpát-medencében kiállításnak és vásárnak is.

Április 16. (vasárnap)

  • 10.00-16.00 HELYI ÍZEK ÉS KÉZMŰVESEK UTCÁJA
  • 10.00-16.00 KÉZMŰVESSÉG EZER ÉVE ÉS JÖVŐJE – ORSZÁGOS KÉZMŰVES VÁSÁR – közel 70 kézműves részvételével
  • 10.00-14.00 KÉZMŰVES MŰHELY – Tuza Réka vezetésével
  • 10.00-16.00 HUNGARIKUM NÉPI JÁTSZÓTÉR
  • 10.00 MAZSOLA – a Csodamalom Bábszínház gyermekelőadása
  • 11.30 SOLYMÁSZ- ÉS ÁLLATBEMUTATÓ- Glavanovits Tamás közreműködésével
  • 12.00-tól GASZTROHUNGARIKUMOK KÓSTOLÓJA
  • 13.00 ERDEI BANDA – koncert és táncház
  • 15.00 TÁRKÁNY MŰVEK – koncert



Source

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában