A helyszínen, Pármában értük el Szabadfi Szabolcsot, aki idén négy kategóriában versenyzik.
Ötödször indult el a pizza-világbajnokságon Szabadfi Szabolcs, azaz Szabi, a pék. Első alkalommal még 2017-ben szerepelt a versenyen, és akkor úgy nyilatkozott, addig fog versenyezni, amíg élvezi, a pizza ugyanis a legnagyobb szenvedélye.
Több mint nyolcszáz versenyző
A pizza-vébét minden évben Pármában rendezik meg, és tulajdonképpen bárki indulhat rajta, aki befizeti a nevezési díjat. Idén több mint 800 versenyző érkezett nagyjából 40 országból. Tőlünk sem Szabi az egyetlen, összesen 22 magyar van kint, de persze nem mindenki egy kategóriában indult. Külön versenyeznek a nápolyi, a klasszikus, a pizza pala és páros pizza kategóriában indulók, de ezeken kívül is még rengeteg kategória létezik.
Szabit Pármában értük el, ahol éppen a versenyre regisztrált. Azt mondta, idén négy kategóriában indul, ma és holnap fog versenyezni. A klasszikus és a pizza pala kategória mellett indult a gourmet pizza és a gluténmentes kategóriákban is.
Margherita pizza (Fotó: Street Kitchen)
Négy kategóriában is indul
A gourmet pizza esetében sokkal nagyobb a hangsúly a tálaláson és a díszítésen, míg például a nápolyi és római pizzát nem is szabad díszíteni, mert csak az íz számít. A pala kategóriában pedig – ami más néven lapátos vagy római pizza – nem kerekre, hanem úgymond lapát formájúra, hosszúkásra nyújtják a pizzát, és a tésztája is némileg vastagabb, több benne a víz.
Szabadfi Szabolcs magyar alapanyagokat is használ a feltétekhez, sok mindent vitt magával itthonról. Persze, mint mondja, van, amit nem tudott itthon beszerezni, például az amalfi citromot, amit szintén használni fog.
A pizza-világbajnokságot 1991 óta rendezik meg Pármában. Szabi eddigi legjobb eredménye a világbajnoki negyedik helyezés, amit gluténmentes kategóriában ért el. Ezt szeretné most mindenképpen megdönteni. Mindkét versenynapra drukkolunk a magyaroknak.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!
A népszerű tapasbár nem tudta fogadni a világsztárt
Mit szó(l)sz hozzá, ha azt mondjuk, sokkal jobb lesz a végeredmény?
Remek helyezéseket ért el Szabi, a pék a pizza-világbajnokságon
Kultúra és gasztronómia egy helyen!
A tojásra is igaz, hogy a héjában van a vitamin
Mákos vagy diós? Mindkettő csúcs!
Igen, létezik az édességdiéta!
A Doctor Strange sztárja a fővárosban steakezett
Híresség a Rosenstein Vendéglőben
Krémes tészta, felesleges kalóriák nélkül
Hat torta került a legjobbak közé
Minden nemzet egy kicsit máshogy sonkázik. 🙂