Egy titkos kert, ahol nem lesz két egyforma estéd – megnyílt a Majomhoz

Ezt olvasta már?

A csirkecombokat jól összemasszírozzuk a szójaszósszal, az olajjal, a gyömbérporral, az ötfűszerrel, a citrom héjával, a chilipehellyel és a mogyoróvajjal, majd hagyjuk állni min. 2 órát, de akár egy éjszakát is. Egy serpenyőben pár evőkanál olajon közepes-magas hőmérsékleten kérgesítjük mindkét oldalát, majd 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük kb. 15-20 percre. Amikor kész, egy tálban összeforgatjuk
Ropogósra pirult tészta rengeteeeg TÚRÓVAL!
Bár egész életemben imádtam Budapesten élni, a kerteket és a parkokat mindig nagyon hiányoltam, amik főleg nyáron funkcionálnak életmentő mentsvárként. Nem csoda hát, ha azonnal ott termek, ahol eggyel nő ezeknek a klassz helyeknek a száma – főleg, ha még bor is van. 😀 Teszteltük Buda legújabb gyöngyszemét, a Majomhozt.

A PONTOON üzemeltetéséért is felelős páros, Vajda Marci és Nádas Patrik eredetileg rendezvényhelyszínt és kulturális közösségi teret szeretett volna létrehozni az évek óta üresen álló területen. Ahogy sok más tervnek, a vírus sajnos ennek is keresztbe tett, nem akarták viszont veszni hagyni a lehetőséget, hogy addig is teszteljék, milyen fogadtatása lenne a helynek. Azt gondolom, mindent elárul, hogy 6 órakor a vendégek már úgy vadászták maguknak a székeket, ami azt jelenti, hogy nyitás után alig egy órával már tele voltak. Nem kérdés tehát, hogy az igény megvan, és nagy valószínűséggel meg is marad. 

Fotó: Mudra László

De mit lehet itt csinálni?

A nagy sikerre való tekintettel azonban Marciék még csak véletlenül sem ülnek tétlenül a babérjaikon, mindent megtesznek azért, hogy az ide érkező vendégek azt érezzék, itt sosem lesz két egyforma estéjük. Igyekeznek olyan kisebb, hazai zenekarokkal együtt dolgozni, akik az elmaradt fellépések miatt különösen nehéz helyzetbe kerültek, mindezt úgy, hogy közben a kulturális sokszínűséget is szem előtt tartják. Így férhet meg egymás mellett a jazz, a swing és cigányzene is. 

Terveik között szerepel, hogy a hátsó részt megnyissák a közönség előtt, teret adva nagyobb létszámú koncerteknek és rendezvényeknek. Így adott esetben nem zavarják azokat a vendégeket sem, akik mindössze pár laza fröccsre érkeznének egy fárasztó munkanap után. A telken található épületet szintén szeretnék mihamarabb megtölteni élettel. Egyébként az épületnek és magának a helyszínnek is nagyon érdekes története van, ugyanis annak idején Görgey Artúr főhadiszállásán istállóként működött. Később fogadóként üzemelt, ami eddig ismeretlen oknál fogva az ‘Fogadó a Majomhoz” nevet kapta. Mivel szerettek volna valamit megőrizni a történelmi gyökerekből, nem is volt kérdés, milyen néven fussanak tovább. Ha a magyar bürokrácia szélsebesen őrlő malmai is engedik, az épületben a nyár elmúltával szeretnének minél több izgalmas programot tető alá hozni. 

De mit lehet itt enni?

Az ételkínálat tekintetében nyilván mérvadó volt, hogy kis helyen is elférjen, ezért elsősorban olyan food truckokban gondolkodtak, amik már nagyobb fesztiválokon is bizonyítottak. Így jött a képbe a Burger Market, akik változatos burgereket kínálnak, amiket a rendelést követő, maximum negyedórán belül kézhez is kapunk. Nekünk sem kellett csalódnunk, a kívánságunk megfogalmazása után pár perccel a hambi már az asztalunkon várta, hogy megkóstoljuk lefényképezzük. 😀 A 6-féle burgerből nekünk a Legendaryre esett a választásunk, amiben a méretes marhahúspogi mellett bacon, cheddar sajt, karamellizált hagyma, jalapeño, paradicsom, csemegeuborka és római saláta felel a karcsú vonalakért. Hiába a sok összetevő, mégsem éreztük túlzásnak, jól elfértek egymás mellett a különböző rétegek. Külön meglepetés volt egyébként, hogy bár a mellé érkező hasábburi nyilván fagyasztott, ennek ellenére kifejezetten jó volt, mind ízre, mind állagra (1890 Ft).

Akinek inkább a pizza felé húzna a szíve, az nagyon kezdhet örülni, ugyanis a Liptay Dávid-féle Blitz-pizza is képviselteti magát a kertben. Róluk korábban már írtunk, és hamarosan ismét fogunk, éppen ezért most nem is értekeznénk hosszabban róluk annál, mint hogy akár a PONTOON-on, akár itt futtok bele a pizzacsodájukba, azt az ég szerelmére, ki ne hagyjátok!!! Hiába voltunk hozzájuk hivatalosak konkrétan másnap, most sem tudtunk ellenállni egy Cheesus Christnak. A mindig tökéletes tésztájukat ez esetben mascarpone, mozzarella, provolone piccante és gorgonzola erősíti tovább (2490 Ft). Egyetlen baj van, hogy képtelenség leállni vele, akkor sem, ha tele vagy. Na de, mint mondtam, hamarosan megjelenik velük egy hosszabb anyag, szóval kövessetek minket szorgosan! 😉 

Fotó: Mudra László

De mit lehet itt inni? 

A DiVino koncepciójából adódóan kizárólag fiatal, magyar borászokkal dolgozik, akik pedig szoros együttműködésben állnak a Junibor Egyesülettel. Ennek kapcsán pedig adta magát az ötlet, hogy miért ne tarthatnának edukációs jellegű boresteket, ha már éppenséggel adott hozzá egy hangulatos kert. Így került megrendezésre Hernyák Tomi fantasztikus, új pezsgőjének, debütálása (1100 Ft/dl). A korlátozott férőhelyből fakadóan a részvételt regisztrációhoz kötötték, és szinte azonnal megtelt. Ennek fényében úgy döntöttek, minden héten más borász újdonságait mutatják majd be.

Fotó: Mudra László

Emellett minden héten szeretnének kidomborítani valamilyen „egyéb” témát, ezen a héten a ginre esett a választás. Így tehát a ginkínálat most különösen széles, amit különböző, magas minőségű tonicokkal (Fever Tree, Thomas Henry), valamint garnishokkal (uborka, grapefruit stb.) turbóznak. Nekem a magyar főzdéből érkezett Opera ginre esett a választásom, amit mediterrán Fever Treevel és vegyes citrusokkal bolondítottak meg. Lehet, hogy már nektek is feltűnt, de olyan, mintha a gin tonic lenne az új vodka szóda. Azzal a különbséggel, hogy bár egy vodka szóda kombóból is meglepően sok dolgot lehet kihozni, a gin és a tonic párosa tényleg a végtelenségig variálható, így azt javaslom, kísérletezzetek bátran. Nem is hinnétek, mekkora különbségek vannak gin és gin között, amit a különböző ízesítésű tonicok csak tovább mélyítenek. Ha mégis maradnátok a boroknál, úgy én nagyon ajánlom Bolyki János Egri Csillagát (500 Ft/dl), ami egy üdítően könnyű, száraz fehérbor. (János egyébként az egyik kedvenc magyar borászom, akivel volt szerencsém személyesen is találkozni egri pincészetében, szóval tőle bármit láttok, az nagy valószínűséggel jó lesz.)

Fotó: Mudra László

Mi az, ami kevésbé tetszett? 

A borok és az ételek árával alapvetően szerintem nincs probléma, viszont ami a gin tonicot és az egyéb italokat illeti, azt gondolom, lehetne kicsit finomítani. Értem én, hogy Budán vagyunk, értem, hogy nagyon jó minőségűek a spiritek és a hozzátartozó soft drinkek is, de 2500-3000 Ft azért nem esik jól még Budán sem, főleg azért, mert én állok érte sorba, az este előrehaladtával pedig nem is feltétlenül keveset. Egy légkondicionált helyen, ahol felszolgáló teszi elém a rendelésemet, mégiscsak más szájízzel nyúlnék a tárcámért ilyen árak mellett. A másik, hogy bár a zene nagyon kellemes volt, de hangerőben néha sok. Viszonylag távol ültünk a zenekartól, de még így is sokszor túl kellett őket kiabálni a barátnőimmel. Ez mint tudjuk, egy önmagát gerjesztő folyamat, tehát akkor a mellettünk lévő asztalnál is hangosabban kezdtek beszélni, így egy idő után inkább egy zsúfolt szórakozóhely fílingem lett a meghitt, kerti borozgatós/beszélgetős atmoszféra helyett. 

Fotó: Mudra László

Ne felejtsük el azonban, hogy jelenleg tesztüzem zajlik, így fokozottan figyelnek a vendégek visszajelzéseire, ne legyetek hát restek ti is megosztani velük az építő kritikát! Ezt a két dolgot zárójelbe téve, nagyon klassz estében volt részünk, jó a kaja, zseniálisak a borok, kedves a kiszolgálás. Bátran ajánljuk mindenkinek, aki kicsit elbújna a világ elől – és/vagy nincs saját kutyája, de vágyik rá, mert itt bőven lesz kiket simizni. 😀 

Cím: 1122 Budapest, Maros utca 56. 

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában