Csülök és köröm is fő a szarvasi fesztiválon

Ezt olvasta már?

A Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesülete által életre hívott eseménynek idén is a szarvasi piaccsarnok adott otthont. A megnyitón köszöntötte a jelenlévőket többek között Závoda Ferenc, az egyesület elnöke, Babák Mihály polgármester, dr. Melis János címzetes főjegyző, Hodálik Pál, a vármegyei önkormányzat térségi tanácsnoka, Kozsuch Kornél, a NAK vármegyei elnöke, valamint Gaál Roland járási hivatalvezető. A gasztronómiai verseny zsűrielnöke idén Sági Szilárd gasztrokibic, aki örömmel köszöntötte a szarvasiakat, valamint üdvözölte a fesztivál szervezését.

A megnyitó után alágyújtottak az üstöknek és a sütőlapoknak, miközben a finom falatok elkészítéséhez és a jó hangulat megteremtéséhez a Muslincák férfikórus, majd a Temesvári Szinkron Zenekar adta meg az alapot. 

Napközben színpadra lépnek továbbá a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola tangóharmonikásai, az ebéd mellé pedig a csapatok nótái csendülnek fel, a Temesvári Szinkron Zenekar közreműködésében. Délután a Tessedik Táncegyüttes ropja a helyszínen, majd a Babilon TSE lép fel. Az esti programok sztárvendége pedig Balázs Pali, aki a 25 éve veletek című Track koncerttel örvendezteti meg a közönséget.

Megtudtuk, a rendezvényen egész nap fogyaszthatók a csülkös és disznótoros ételek. A főzőversenyen képviseltették magukat egyaránt helyi, az ország különböző pontjáról-, és a határon túlról érkező csapatok is. Benevezett legjobb ételeivel például a helyi Fidesz csoport, a Szarvasi Székely Mihály Technikum, az Aranykor Nyugdíjas Egyesület, de érkezett csapat Ótelekről, Jásszentandrásról, illetve a Vajdaságból is. 

A helyszínen készült ételek mellett pedig teret kaptak a helyi és környékbeli termelők finomságai, így például lekvárok, pálinkák, a méz, különböző kézműves termékek és természetesen az elengedhetetlen házi kenyér, valamint az édes és sós sütemények is.

Source

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában