Újabb esküvő közeleg: Istenes Bence nagyon tart a legénybúcsútól

Ezt olvasta már?

Instagram-oldalán osztotta meg félelmét a műsorvezető: Bence legénybúcsúra készül, emiatt van benne némi aggodalom. Nem csoda, hiszen ezek a „férfias” mulatozások hatalmas bulizásba is torkollhatnak – bár túl sokáig nem tudnak dáridózni, legalábbis a járványügyi szabályozások miatt nyilvános helyen biztosan.

(A legfrissebb hírek itt)

„Félek a holnaptól… legénybúcsúra megyünk” – írta Istenes a megosztott fotója mellé még szombaton. Hogy ki készül házasodni, azt viszont egyelőre nem árulta el. Még ő sem nősült meg, így akár a saját legénybúcsújára is gondolhat, hiszen az már korábban kiderült, hogy Csobot Adéllal mindketten esküvőpáriak, és ha úgy gondolják, össze is házasodnak majd.

„Esküvőpártiak vagyunk, szeretnénk esküvőt, de nem sztereotípiák szerint éljük az életünket. Fontos a házasság, de majd ha jön, jön. Ebből a szempontból nincs bennünk görcs: ha akarjuk, majd összeházasodunk”mondták egybehangzóan egy interjúban még februárban.

Legutóbb egyébként augusztusban járt esküvőn Bence és Adél, méghozzá Puskás Petivel és Dallos Bogival együtt. A sztárok közös barátaik egybekelését ünnepelték akkor több képet is megosztottak az eseményről.

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
Megint kiújult a hüvelyfertőzés? Ezt a 6 dolgot tegyük meg a tünetek esetén (x)

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában