Szerb királyság a Vidiben; ennyire egyszerű lenne a recept? – NSO

Ezt olvasta már?

A tavaly tavasszal elindult sorozatunkban megvizsgáljuk, hogy a közelmúltbeli első osztályú labdarúgó-bajnokságokban milyen szerepet töltöttek be a sokszor emlegetett légiósok. Felelevenítünk remek játékosokat és olyan külföldieket is, akik csak átszállójegyet váltottak a magyar futballba, és méltán szőttek fátylat az illó évek az emlékükre. Ezúttal a 2017–2018-as NB I-es idényt idézzük fel.

Marko Nikolics azt vallja, a labda nem hazudik. Ez az eredményekre is igaz általában (Fotó: Török Attila)

Amelyben visszavette a bajnoki címet a Videoton, attól a Budapest Honvédtól, ahonnan az elsőség kiharcolása után távozott Marco Rossi, és a helyét Erik van der Meer foglalta el, aki korábban Katarban, Ukrajnában (Metalurg Doneck, Sztal Kamjanszke) és Malajziában (Frenz United) is edzősködött, előtte játékosként a Murciáig és a Germinal Ekerenig jutott. Nos, Kispesten nem sok sót evett meg, a Bajnokok Ligájából azonnal kiestek, és egy novemberi hullámvölgy elsodorta a mestert a Honvéd éléről. Supka Attila követte, a csapat egykori játékosa egészen 2019 nyaráig maradt. A keretbe érkezett nyáron a volt szerb U21-es válogatott védő, Deák István és a kétszeres nigériai válogatott jobbhátvéd, Akeem Latifu (Van de Meer Ukrajnában ismerte meg őt) is, de utóbbi csak pár hónapig maradt, felmondtak neki sürgősen, miután egy edzésen lefejelte a szerinte önző Davide Lanzafamét. Deák korábban a Siófokban, később az MTK-ban kapott szerződést és pár mérkőzést.


Hirdetés

Visszatérve a holland mesterre: Van der Meer egy hazájabeli interjúban igen őszintén beszélt magyarországi életéről, arról, hogy Hollandiában az amatőr csapatoknál is jobb körülmények vannak, mint a Honvédnál, megemlítette, hogy George F. Hemingway nehezen ad pénzt, és amúgy is inkább néz ki szurkolónak, mint tulajdonosnak. Elsőként az NSO szemlézte a holland cikket, mire a mester simán letagadta az interjú tényét is, és utasította az ügyvédeit, hogy tegyenek jogi lépéseket lapunk ellen. Aztán hogy, hogyan nem, nem sokkal később már ezt nyilatkozta maga Hemingway:

„Erik van der Meer nyilatkozata olyan pont volt, ami megengedte, hogy felbontsuk a szerződését. Akkor döntöttem a vezetőedző menesztéséről, amikor megerősítették nekünk, hogy valóban interjút adott. Az interjú valós volt, Van der Meer tisztában volt a helyzettel”.

A kispesti Davide Lanzafame remekelt abban az idényben (Fotó: Török Attila)

Hogy még érdekesebb legyen: a jobb sorsra érdemes hollandus a Paks legyőzése után kapta meg az útilaput. Deák összesen hét mérkőzést kapott a Honvédban, a régi ismerős, a még 2012-ben a Sionnak félmillió euróért eladott, most ingyen megszerzett brazil ék, Danilo tíz kanadai pontot szerzett, 1316 játékperc alatt – ám mivel Lanzafame mellett más nemigen remekelt, a dobogóról is leszorult a címvédő.

A harmadik helyen az Újpest FC végzett: Nebojsa Vignjevics lila-fehérjei ugyan a bajnokság előtti nyáron megszerezték (végleg) az Alassane Diallo, Dzenan Burekovic, Vincent Onovo, Mijusko Bojovics, Branko Pauljevics, Remzifaik Szelmani, Anton Salétros, Filip Pajovics, Obinna Nwobodo, Souleymane Diarra sort, de a keret így is az egyik legalacsonyabb értékű volt a ligában, nem sokkal megelőzve a Haladás, DVTK, Balmazújváros triót.

Alassane Diallo mali U20-as válogatott volt, idén nyárig a francia 4. osztályban játszott, azóta nincs klubja, Szelmani északmacedón U21-es válogatott, a magyar apától származó Salétros 2020-ban bemutatkozhat majd a svéd felnőtt válogatottban; a nyolcszoros mali válogatott középpályást, Souleymane Diarrát nem sokkal a bajnokság elindulása után kölcsönadták a Lens együttesének, amely megvette őt az idény végeztével, az északmacedón felnőtt válogatott támadó, Viktor Angelov ismét csalódást okozott – de a többieket vagy jó áron el tudták adni, vagy hasznosan szolgálták az Újpestet (Pauljevics ezt teszi még ma is).

Érdekes, hogy Enisz Bardit akkor jó árnak számító 1.5 millió euróért adták el a Levantének, ma a középpályás játékjoga 12 milliót ér.

A második a Ferencváros lett, és az ezüstéremmel megkezdődött a Thomas Doll-éra végjátéka. Doll ebben az idényben megszerezte 600 ezer euróért Fernando Gorriaránt, félmillióért mellé a középpálya tengelyébe Sztefan Szpirovszkit, eléjük a csatársorba 200 ezer euróért Dejan Georgijevicset, Rui Pedro ingyen érkezett, Marquinhos Pedroso, Miha Blazic és Joseph Paintsil nem tudni, mennyiért.

Georgijevics, a karmester Rui Pedro, a brazil balhátvéd, Marquinhos Pedroso melléfogás volt, Szpirovszkit két év és 46 mérkőzés után 100 ezer euróért adják majd el, a ghánai válogatott Paintsil ellenben berobbant az élvonalunkba, 25 mérkőzésen 17 kanadai pontot szerzett – aztán mégsem maradt, mert egy igencsak magyaros fordulattal kiderült, a Ferencváros ugyan érvényesítette a vételi opciót a Tema Youthtól kölcsönbe érkező támadó ügyében, de a ghánai klub végül hárommillió euróért mégis a belga Genknek adta el a játékost. Malária, rejtélyesen elvesző tíz év, pereskedés, közbelépő magyar közigazgatás, sok minden cifrázta ezt a transzfert…

[embedded content]

„A játékosra egyáltalán nem haragszom, tette a dolgát, jó futballista. Egyszer azt mondta, ő csak egy test a szervezetben. Menedzser útján érkezett Ghánából, volt rá elővásárlási jogunk, ezt le is hívtuk, a menedzser aláírta a szerződést tavaly decemberben, de nem hajtotta végre. Ezért indítottunk eljárást a FIFA-nál és az UEFA-nál. Aztán kiderült, hogy valószínűleg nem annyi idős, amennyi a papírjaiban szerepelt, ezért közigazgatási eljárást indítottunk ellene. A játékost nem hibáztatom, a menedzser hozott mindig új kihívásokat és történeteket” – értékelt Kubatov Gábor, az FTC elnöke.

„Nagyon nehéz volt eljönnöm a Ferencvárostól. Úgy döntöttek, hogy nem engednek el engem, nem tudom, miért, mindenesetre én mindig a következő lépésre koncentrálok. A magam részéről úgy érzem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a klubért. Azt mondták, hogy nem engednek el, és mivel szerződésem volt, engedelmeskedtem nekik, így megvártam, amíg lejár a megállapodás, és akkor köszöntem el. Ez csupán egyéves kölcsönszerződés volt, amely lejárt, így továbbléphettem a következő szintre, a Genkhez” – vont mérleget maga Paintsil, akiről később felmerült, hogy egymillió euróért visszatérhet a Fradihoz. Az előző idényben az Ankaragücüben játszott kölcsönben, ma kiegészítő ember a Genkben. Testvére, a szélső Seth az osztrák Hartberg légiósa.

Alfonso Espino, Geferson, Ivan Goranov és Domagoj Drozdek ugyanakkor lemaradt a Fradiról abban az idényben.

A gólkirály Davide Lanzafame lett a ferencvárosi Varga Roland és az újpesti Novothny Soma, no és a fehérvári Danko Lazovics előtt: a Videoton vezetői nagyon jó ajánlatot tettek a Partizan Beograd fiatal edzőjének, Marko Nikolicsnak, aki ugyan nem lett népkedvenc a városban, de első nekifutásra bajnoki címet szerzett a csapattal.

Amelyhez még az előző idényben érkezett Lazovics mellett Mirko Maric (650 ezer euróért), Anel Hadzic és Marko Scsepovics, de az igazsághoz tartozik, hogy a magyar igazolások – lásd Bódi Ádám (550 ezer euróért vették), Varga József (300 000), Barczi Dávid, Simon Ádám, Pölöskei Zsolt, Rudolf Gergely, Koltai Tamás, Haraszti Zsolt esetét – ritkán hozták vissza beléjük fektetett bizalmat és főleg az eurószázezreket; ugyanakkor az is tény, hogy néha hiányzott a bizalom és a megfelelő játékidő.

De egyetlen edző sem arra játszik, hogy minél hamarabb kirúgják, senki sem szeretné elhagyni a busásan megfizetett állását, így azokat játszatja, akikkel sikereket ér el, akik a székében tartják – és Nikolics megkapta a csatársorba félmillió euróért Ezekiel Hentyt, aki az afrikai Lazovics lett, de minden tekintetben, a középpálya tengelyébe 110 ezer euróért a sokat futó Boban Nikolovot, mellé a rutinos Huszti Szabolcsot, visszatért Tomás Tujvel, és olyan tehetséges fiatalok kerültek közel a tűzhöz, mint Tamás Krisztián, Szabó Bence, az Andorra ellen a válogatottban is bemutatkozó Tóth Bence vagy Bolla Bendegúz.

Nagyon érdekes Sztefan Scsepovics esete, aki a testvérét követte Fehérvárra, de mivel nyolcszoros szerb válogatott, és korábban a Getafét, a Celticet, a Partizant, a Sampdoriát és a Gijón is megjárta, nem családegyesítéssel került a Vidihez, amely ennek az idénynek a végén lesz MOL Vidi FC, 2019 nyarától pedig Mol Fehérvár FC.

Sztefan Scsepovics meg talán ősz szakállú nagyapóként a saját munkahelyeit sem tudja felsorolni a köré ülő unokáknak… ma az AEL Limassolban játszik, és ez a 18. profi klubja. Marko Scsepovics egy thaiföldi kitérő után szintén Cipruson légióskodik, a 12. csapatában, de még előtte a jövő. Édesapjuk, Szladjan is futballozott anno a Partizanban, később Cipruson és Spanyolországban is légióskodott.

De a „tárgyidényben” Sztefan és Marko még a Vidiben fickándozott, Lazoviccsal, Loic Negóval, Stopirával, Anel Hadziccsal és a korábban félmillió euróért megszerzett Asmir Suljiccsal együtt. A fehérvári góllövőlista első hét helyére csak egy magyar fért oda, Pátkai Máté, a gólpasszlista első kilenc helyezettje közé honfitársaink közül csak Géresi Krisztián tudta beverekedni magát, ugyanakkor ő összesen csak három bajnokin jegyzett asszisztot…

Említsük meg még Anel Hadzic testvérét, a középcsatár Elvirt, aki ma már az osztrák harmadik osztályban futballozik. A horvát válogatott Maric nagy reményekkel érkezett, de hamar távozott Eszékre, csalódást okozva, ám tisztes haszonnal!

A Vidi így is bajnok lett: éhes legénység, éhes mester, sok pénzért legalább idehaza elfogadható teljesítmény: ennyire egyszerű lenne a recept?

[embedded content]

Simán bennmaradt az újoncok közül az egyre több légióssal operáló Puskás Akadémia, amely egy idő után átvette a Viditől a balhés, de igen gólerős Hentyt, akit egymillió euróért vitt volna a fehérváriaktól a pozsonyi Slovan, ám Henty inkább Felcsútra került kölcsönbe, majd végleg, hogy azonnal Eszékre irányítsák. Tavaly már megkapta a szlovák csapat a Milan-nevelés támadót – ingyen…

Debrecenben egy magyar-ukrán (Nagy Sándor) és két szlovák (Tomás Kosicky, Ján Novota) kapusra, a szerb szűrőkettősre, az Alekszandar Jovanovics, Danilo Szekulics tengelyre, illetve a Haris Tabakovic, Justin Mengolo csatárduóra tettek. Illetve: Ján Novotát Novota Janinak hívja a szlovákiai sajtó, magyar a kapus anyanyelve, de mi mégis légiósnak vesszük, ugyanis négyszer játszott a szlovák felnőtt válogatott címeres mezében.

Apropó, aki nem olvasta volna a sorozat első részét: az erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokat a különböző adatbankok román, jugoszláv vagy ukrán játékosként tüntetik fel, de tegyük tisztába e dolgokat: ők bizony magyarok, magyar labdarúgók. De: azok a magyar gyökerekkel rendelkező játékosok, akik nem a magyar válogatottat erősítették, légiósként szerepelnek sorozatunkban, hiszen ők önként döntöttek egy másik nemzeti csapat mellett. Ugyanilyen egyszerű a nem magyar születésű, semmilyen magyar rokoni szállal nem rendelkező labdarúgók esete, ők addig számítanak légiósnak, amíg meg nem kapták a magyar állampolgárságot, és be nem mutatkoztak valamelyik válogatottban, ilyen volt például Leandro, aki 2003-ban tette le a magyar állampolgársági esküt, és lett előbb U21-es, majd felnőtt válogatott. De úgy is mondhatnánk: nem tekintünk minden akkor jogilag, papíron külföldi játékosnak számító labdarúgót légiósnak, és magyarnak minden magyar állampolgárságot is kapó futballistát.

Jó példa erre a Mezőkövesd és a kerete, ahol 22 légióst számláltunk meg, sok-sok szerb és szlovák vendégmunkással, változatos útlevél-felhozatalokkal, változatos válogatottságokkal, a sok légiós védő között a tizenéves Szalai Attilával. Tegyük fel a kérdést magunknak szép csöndben: ki emlékszik már Martin Krnácra, Jakub Brasenre, Köböl Mátéra, Patrik Misákra, Tomás Majtánra, Peter Sulekre, Mihailo Milutinovicsra, Paul Keitára, Frano Mlinarra, Fabrice Onanára vagy Alekszandar Damcsevszkire?

Bennmaradt a Kövesd, az NB I harmadik legértékesebb keretével az újonc Puskás Akadémia is, 14 légióssal – ám Josip Knezevic, Henty, Antonio Perosevic és Liridon Latifi előtt a keret legértékesebb játékosa Sallai Roland volt. Bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe is, de ott az Újpest győzött, a finéléra a két csapat összesen 18 légióst nevezett.

Éppen csak megúszta a kiesést a Diósgyőr, a hajrában a Bódog Tamást váltó spanyol Fernando Fernández vezetésével, aki a Real Madridban és a Betisben is játszott anno, most a Betisnél segédedző. Összeállt a Diego Vela, Szarka Ákos, Nikolaosz Joannidisz csatártrió, mögötte a Florent Hasani, Nono, Fülöp István, Murtaz Dausvili, Szerhij Sesztakov ötös, ez csak az NB II elkerülésére volt elegendő.

Kiesett ellenben a másik újonc, a Balmazújváros, pedig szimpatikus módon csak kilenc légióst vetett be. A másik búcsúzó a Vasas volt, ahonnan több fiatal magyar játékos is eljutott a válogatottig, ám Michael Oenning az NB I negyedik legértékesebb keretét simán lekormányozta az NB II-be, szintén kilenc vendégmunkással.

Manjrekar James (balra) a csúcson (Fotó: Szabó Miklós)


Sokak szerint meg is érdemli a kiesést egy olyan csapat, ahol a védelem oszlopa kihagyja a sorsdöntő mérkőzést az esküvője miatt,
ugyanakkor emlékezetes marad a Mahir Saglik, Kulcsár Tamás, Ferenczi István támadótrió, amelynek összéletkorát inkább ne firtassuk… A szezon előtt  Manjrekar James húzta ki a gyufát a vezetőknél, mert a kanadai válogatott edzőtáborát választotta a Vasas Európa-liga-meccse helyett, majd felmerült a fogadási csalás is a Vasas kapcsán, de a pálmát mindenképpen Benes viszi el: erre mondanák fanyar humorral, egy ilyen fontos találkozót nemhogy egy esküvőért, de egy válásért sem halasztana el az ember!

„Hozzám csak az utolsó előtti forduló után, a Haladás elleni győzelem másnapján jutott el a hír, hogy Vít Benesnek a Honvéd elleni meccs időpontjában lesz az esküvője. Ezt Ferenczi István, a csapat erőnléti edzője közölte velem, azt mondta, a cseh hátvéd korábban Michael Oenning vezetőedzőtől kapott engedélyt arra, hogy az utolsó fordulóban ne kelljen pályára lépnie. Nem tudom, mi az igazság, én próbáltam menteni a menthetőt. Megtiltottam neki, hogy elmenjen az esküvőre, megígértem Benesnek, hogy az összes költséget megtérítjük, sőt a repülőjegyét is álljuk, amellyel a Honvéd elleni meccs után elrepülhet a lagzira. Azzal hitegetett minket, hogy megoldja, ennek ellenére nem jelent meg a pénteki edzésen, se szó, se beszéd lelépett. Amatörizmus a meccs napjára tervezni a lagzit, ezt biztosan nem hagyjuk szó nélkül. De nem vagyok nyomozó, nem érdekel, ki és mikor engedte el, már ha elengedte egyáltalán. Döbbenetes az egész”dühöngött Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője.

De ami a legdöbbenetesebb: a cseh védőt a kiesés után gyorsan kölcsönkérte a Haladás… Végül is újabb esküvő nem volt kilátásban, legalábbis a közeljövőben nem.

Benes egyébként csak a leigazolása után árulta el a Vasas vezetőinek, hogy egy veséje van, Manjrekar Jamest pedig nemhogy nem zavarták el a klubtól, hanem még a sorsdöntő mérkőzésen is pályára lépett. Amelyen a Honvédnak is megvolt a maga lagzisa Tonci Kukoc személyében…

Még érdekesebb, hogy anno Vancsa is az esküvője miatt hagyott ki egy fontos, kiesésről döntő mérkőzést, amikor még a Debrecenben játszott…

[embedded content]

Mint láthatjuk: ebben az idényben végleg letették a garast a szakvezetők és a klubtulajdonosok a légiósvonal mellett, aranyérem, dobogó, középmezőny, a kiesés elkerülése, bármi is legyen a cél, a Paks kivételével légiósokra építve képzelték el a közeljövőt is az illetékesek; éppen akkor, amikor az állami támogatásoknak köszönhetően az utánpótlás-nevelésben beköszöntött az aranykorszak, legalábbis ami a tárgyi és személyi feltételeket illeti.

Némi malíciával elmondhatjuk, éppen ekkor vált az NB I a középszerű, vagy még annál is rosszabb légiósok paradicsomává – de itt jegyezné meg a szerző, hogy éppen 2018-ban beszélt vele igen őszintén egy klubvezető: az NB II-es (igen, NB II-es) magyar spílerek is legalább (!) havi hárommillió forintot kértek tőle, plusz aláírási pénzt és egyebeket, ugyanakkor az ügynökök havi egymillió forintos fizetésért tudtak olyan légiósokat hozni, akik legalább annyira jó futballisták, mint a magyar csillagocskák. Nehéz kérdés, nehéz döntés, és a magyar edzői is karnak komoly kritika, hogy a 2017–2018-as bajnokságban a 12 élvonalbeli egyesület 8 légiós edzőt foglalkoztatott, nyilván szintén nem kevés pénzért; és már csak azért is egyre könnyebb kinevezni őket, mert egyre kevesebb öltöző „anyanyelve” volt a magyar.

A dolgok logikája ezt kívánná, de egyelőre nem indult meg a magyar edzők külföldre áramlása, a Nyugat meghódítása a fiatalabb edzőgenerációra vár.

De kik voltak a légiósok közül azok, akik emelték a magyar labdarúgás színvonalát?

Mivel hajlamos arra az ember, hogy az idő múlásával egyre kevesebb konkrétumra emlékezzen, és inkább érzelmi alapon ítélkezzen, ezért segítségül hívjuk a Nemzeti Sport osztályozókönyvét, ennek alapján állítottuk össze az évad legjobb légióstizenegyét is.

A TIZENÖT LEGJOBB IDEGENLÉGIÓS

Davide Lanzafame (olasz, Honvéd, 6), Danko Lazovics (szerb, Videoton, 5.8), Joseph Paintsil (ghánai, Ferencváros, 5.8), Miha Blazic (szlovén, Ferencváros, 5.7), Loic Nego (francia, Videoton, 5.6), Bacsana Arabuli (grúz, Balmazújváros, 5.6), Marko Scsepovics (szerb, Videoton, 5.6), Ezekiel Henty (nigériai, Videoton, Puskás Akadémia, 5.6), Josip Knezevic (horvát, Puskás Akadémia, 5.6), Alekszandar Jovanovics (szerb, Debrecen, 5.6), Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros, 5.5), Fernando Gorriarán (uruguayi, Ferencváros, 5.5), Djordje Kamber (bosnyák, Honvéd, 5.5), Stopira (zöld-foki-szigeteki, Videoton, 5.5), Anel Hadzic (bosnyák, Videoton, 5.4)  

AZ ÉV ÁLOMCSAPATA AZ OSZTÁLYZATOK ALAPJÁN

Dibusz Dénes (Ferencváros, 6) – Loic Nego (francia, Videoton, 5.6), Leandro (Ferencváros, 5.8), Miha Blazic (szlovén, Ferencváros, 5.7), Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros, 5.5) – Cseri Tamás (Mezőkövesd, 5.7), Pátkai Máté (Videoton, 5.8), Josip Knezevic (horvát, Puskás Akadémia, 5.6), Joseph Paintsil (ghánai, Ferencváros, 5.8) – Danko Lazovics (szerb, Videoton, 5.8), Davide Lanzafame (olasz, Honvéd, 6)

AZ IDEGENLÉGIÓSOK ÁLOMCSAPATA

Filip Pajovics (szerb, Újpest, 5.3) – Loic Nego (francia, Videoton, 5.6), Miha Blazic (szlovén, Ferencváros, 5.7), Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros, 5.5) – Marko Scsepovics (szerb, Videoton, 5.6), Josip Knezevic (horvát, Puskás Akadémia, 5.6), Bacsana Arabuli (grúz, Balmazújváros, 5.6), Joseph Paintsil (ghánai, Ferencváros, 5.8), Ezekiel Henty (nigériai, Videoton, Puskás Akadémia, 5.6) – Davide Lanzafame (olasz, Honvéd, 6), Danko Lazovics (szerb, Videoton, 5.8)

CSAPATOK ÉS LÉGIÓSOK

Videoton: Stopira (zöld-foki-szigeteki), Loic Nego (francia), Anel Hadzic, Asmir Suljic (bosnyákok), Boban Nikolov (észak-macedón), Elvir Hadzic (osztrák), Danko Lazovics, Marko Scsepovics, Sztefan Scsepovics (szerbek), Mirko Maric (horvát), Ezekiel Henty (nigériai), Tomás Tujvel (szlovák)
Ferencváros: Miha Blazic (szlovén), Marquinhos Pedroso (brazil), Julian Koch, Janek Sternberg (németek), Sztefan Szpirovszki (észak-macedón), Fernando Gorriarán (uruguayi), Rui Pedro (portugál), Joseph Paintsil (ghánai), Amadou Moutari (nigériai), Dejan Georgijevics (szerb)
Újpest: Filip Pajovics, Branko Pauljevics, Marko Filipovics (szerbek), Mijusko Bojovics, Bojan Szankovics, Mihailo Perovics (montenegróiak), Dzenan Burekovic (bosnyák), Anton Salétros (svéd), Vincent Onovo, Obinna Nwobodo (nigériaiak), Souleymane Diarra, Alassane Diallo (maliak), Remzifaik Szelmani, Viktor Angelov, Enisz Bardhi (északmacedónok), Kylian Hazard (belga)
Budapest Honvéd: Tomás Kosút (szlovák), Djordje Kamber (bosnyák), Ivan Lovric, Tonci Kukoc (horvátok), Deák István (szerb), Patrick Ikenne-King, Akeem Latifu (nigériaiak), Davide Lanzafame (olasz), Danilo (brazil), Kadima Kabangu (kongói DK-beli), Raul Palmes (román)
Debrecen: Karol Mészáros, Ján Novota, Tomás Kosicky (szlovákok), Ioan Filip (román), Alekszandar Jovanovics, Danilo Szekulics (szerbek), Haris Tabakovic (svájci), Justin Mengolo (kameruni), Ognjen Djelmic, Haris Handzic (bosnyákok), Derick Ogbu (nigériai)
Puskás Akadémia: Ezekiel Henty (nigériai), Braniszlav Danilovics (szerb), Jonathan Heris (belga), Dejan Trajkovski, Denis Klinar (szlovénok), Antonio Perosevic, Ivor Horvat, Stipe Bacelic-Grgic, Josip Knezevic (horvátok), Patrick Mevoungou (kameruni), Liridon Latifi (albán), Gonzalo Vega (uruguayi), Ulysse Diallo (mali), Tamás Nándor (román)
Paks:
Haladás: Pinte Patrik, Kristian Kolcák, Karol Mészáros (szlovákok), Stef Wils (belga), Kovács Lóránt (román), Miroszlav Grumics (szerb), Leandro Martínez (olasz), David Williams (ausztrál), Funsho Bamgboye (nigériai), Myke Bouard Ramos (brazil), Michael Rabusic (cseh)
Mezőkövesd: Tomás Tujvel, Martin Krnác, Fótyik Dominik, Jakub Brasen, Hudák Dávid, Róbert Pillár, Köböl Máté, Patrik Misák, Tomás Majtán, Peter Sulek (szlovákok), Farkas Dániel, Lazar Veszelinovics, Sztefan Drazsics, Mihailo Milutinovics (szerbek), Paul Keita (szenegáli), Marko Dinjar, Matija Katanec, Frano Mlinar (horvátok), Fabrice Onana (kameruni), Marek Strestík (cseh), Alekszandar Damcsevszki (észak-macedón), Tarmo Kink (észt)
Diósgyőr: Ivan Rados (horvát), Dejan Karan, Dusan Brkovics (szerbek), Nono, Diego Vela (spanyolok), Szerhij Sesztakov (ukrán), Florent Hasani (koszovói), Nikolaosz Joannidisz (görög), Szarka Ákos (szlovák), Murtaz Dausvili (grúz)
Balmazújváros: Adrian Rus, Erdei Carlo (románok), Eke Uzoma (nigériai), Jurij Habovda (ukrán), Irakli Majszuradze, Lasa Sindagoridze, Bacsana Arabuli (grúzok), Ante Batarelo (horvát), Nemanja Andrics (szerb)
Vasas: Lubos Kamenár (szlovák), Kire Risztevszki (macedón), Felix Burmeister (német), Vít Benes, Jan Simunek (csehek), Manjrekar James (kanadai), Nikolaosz Vergosz (görög), Mahir Saglik (török), Jevhenij Pavlov (ukrán)

IDEGENLÉGIÓS EDZŐK
Marko Nikolics (szerb, Videoton)
Thomas Doll (német, Ferencváros)
Nebojsa Vignjevics (szerb, Újpest)
Erik van der Meer (holland, Honvéd, 1–19. forduló)
Michal Hipp (szlovák, Haladás, 16–33. forduló)
Radványi Miklós (szlovákiai, Mezőkövesd, 1–12. forduló)
Fernando Fernández (spanyol, DVTK, 29–33. forduló)
Michael Oenning (német, Vasas)

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img