Óriási örömhírt jelentett be a magyar énekes: esküvőre készül | BorsOnline

Ezt olvasta már?

Pál Dénes és párja már hosszú évek óta alkotnak egy párt. Az esküvő-ház-gyerek sorrend náluk kicsit fel is borult, mondhatni teljesen a feje tetejére állt, hiszen már van egy csodálatos kislányuk, kiskutyájuk és közös házuk is. Dénes így elérkezettnek látta az időt, hogy feltegye Heninek a nagy kérdést, hozzá megy-e feleségül. 

A romantikus pillanatra Rómában került sor, ahol kettesben nyaraltak. 

Napközben már jártunk a Szent Péter téren, de felvetettem Heninek, hogy este is menjünk vissza megnézni a kivilágítást. Persze túl hamar odaértünk, így beültünk egy közeli étterembe. A vacsora után felvetettem, hogy sétáljunk, így értünk vissza a bazilikához. A gyűrű egész nap nálam volt, aggódtam, nehogy ellopják vagy lebukjak, de szerencsére semmi ilyesmi nem történt” – nyilatkozta a Story magazinnak az énekes. 

Heni egyáltalán nem számított a lánykérésre, így meglepetésként érte a gyűrű, ami egyébként teljesen passzol a leendő ara ujjára. 

Dénes szereti jó előre megtervezni a dolgokat. 

A gyűrűt is jó előre kiválasztotta, és habár én akkor is örültem volna, ha egy automatából vásárolt cukorgyűrűvel kéri meg a kezem, meg kell mondanom, hogy csodálatos ékszert választott

– mondta Heni, aki amellett, hogy Dénes párja lesz egy életen át, a munkában is mellette áll, hiszen sajtósként segíti az énekest. 

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában