Gordon Ramsay és stábja tönkretett egy tengerparti esküvőt

Ezt olvasta már?

Egy brit házaspár, Charlie és Laura Willis a magántulajdonban lévő Lusty Glaze nevű tengerparti szakaszt választotta esküvője helyszínéül Newquay közelében. Bár romantikus eseményre készültek, egy világhírű szakács, Gordon Ramsay belerondított a dologba.

A lagziból pillanatok alatt káosz lett, amikor a parton megjelent a séf Future Food Stars című műsorának stábja és forgatni kezdtek egy jelenetet. A szűk körű szertartásért, a helyszínért és a hatfős vacsoráért a fiatalok félmillió forintot fizettek – írja a The Sun.

Gordon Ramsay belerondított a dologba, amikor forgatni keztdék az új műsorát

Gordon Ramsay belerondított a dologba, amikor forgatni keztdék az új műsorát

Fotó: Getty Images Hungary

Olyan volt, mint egy konyhai rémálom. Keményen dolgoztunk, hogy félretegyük az esküvő árát, erre úgy éreztük, mintha statiszták lennénk egy tévéshowban

– mondta az újdonsült férj.

A magántulajdonban lévő helyszín tulajdonosa a lapnak elmondta, hogy a házaspár egy alapcsomagot vásárolt, amibe nem tartozik bele a strand kizárólagos használata, így nem jogos a felháborodásuk. 

Később Ramsay produkciós cége írásban elnézést kért a pártól és kifizették az esküvő teljes költségét, 1300 fontot, azaz kb. 530 ezer forintot.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img