Esküvői helyszínné varázsolja a recski munkatábor szomszédságában álló romos kastélyt a Miss Universe Hungary udvarhölgye – fotók

Ezt olvasta már?

Az egykori impozáns, mára inkább romos épületet Kozma Klaudia (29), a 2016-os Miss Universe Hungary második udvarhölgye és ügyvédként dolgozó férje, Gáll Szabolcs (47) vásárolta meg, és be is költöztek a Mátra oldalában fekvő birtokra, amely még mindig őrzi a régmúlt idők nyomait.

(A legfrissebb hírek itt)

Az 1890 körül épült kastélyt festői környezet veszi körül: az épülethez vezető utat lombos fák árnyékolják be, majd egy kegyhelybe botlunk. Aki belép a kapun, azonnal érzi: történelmi helyszínen jár. Az épületet a II. világháború után, az 50-es években az ÁVH sajátította ki, majd berendezte főhadiszállását. A rettegett, titkosan tevékenykedő államvédelmi szerv ottani működéséről semmi sem árulkodik a felújításra váró épületben, a nevelőotthonos időkből viszont megannyi emlék maradt fenn. Klaudia és férje megmutatja a téglába vésett számtalan nevet, közben pedig egymás szavába vágva, lelkesen mesélnek az új kalandról.

Pár bútornak már helye is van, de van még mit tenni /Fotó: Zsolnai Péter

– Az ÁVH-s múlt miatt tartottunk attól, vajon milyen energiák vesznek majd minket körül, de már az első látogatáskor elszállt minden kétségünk, elvarázsolt minket a hely. Sajnáltuk az épületet, tudtuk, megmentésre vár – meséli Szabolcs, aki napi 4-8 órát is képes felújítással tölteni, miközben Klaudia bőszen keresi a berendezési tárgyakat, vigyáz a négy hónapos Millára és a másfél éves Leóra, de ha kell, ő is seprűt, lapátot ragad.

Az épületet egyelőre esküvő- és egyéb rendezvényhelyszínnek szánjuk, csak később tervezünk áttelepülni. Szerencsére támogatnak minket a helyiek is, szeretnék, hogy a Barkóczy-kastély ne csak egy elhanyagolt épület legyen. A szívügyünk lett ez a projekt. Lépésről lépésre haladunk, a legfontosabb most az, hogy megóvjuk az épületet – mondja Klaudia.

Eredeti küllemét egy megfakult képeslap őrzi

Eredeti küllemét egy megfakult képeslap őrzi

Munkájuk pedig lesz bőven: a birtok több mint 15 ezer négyzetméter, a kastély maga eredetileg 11 szobás volt. Értéke – a korábbi ingatlanhirdetések alapján – körülbelül 250-300 millió forint körül mozog. Klaudiáék ideiglenesen az épület mellett lévő faházban élnek.

– Már az első reggelünk kalandosan indult. Egy kutyus ébresztett minket, nyüszített, és nem tágított mellőlünk. Azóta mindent figyelemmel követ. Mintha ténylegesen érdeke lenne neki is megmenteni a kastélyt. Úgy érezzük, a sors küldte őt hozzánk, így hát elneveztük Bárónak – magyarázza a házaspár, akik nem bánják, hogy budapesti életüket maguk mögött hagyták, egy egész életre terveznek itt.

A kastélyt 1890 körül építtette Barkóczy báró. Alig fél évszázaddal később már az Államvédelmi Hivatal működött itt /Fotó: Zsolnai Péter

A kastélyt 1890 körül építtette Barkóczy báró. Alig fél évszázaddal később már az Államvédelmi Hivatal működött itt /Fotó: Zsolnai Péter

Klaudia és Szabolcs azon dolgozik, hogy a kastély régi fényében tündököljön.

Emlék az áldozatoknak

Az 1950–53 között Recsk közelében működő kényszermunkatáborban bírói ítélet nélkül közel 1300 fogoly raboskodott. A recski kényszermunkatábor területe korábban a Barkóczy család birtokához tartozott, itt volt a birkalegelőjük. Az állatok szállásán helyezték el az első internáltakat, akik megkezdték a barakkok építését, és felhúzták a 3 méter magas, kettős szögesdrót kerítést a kijelölt tábor köré. Az új tulajdonosok a rendszer áldozatául esetteknek szeretnének emléket is állítani a kastélyban.

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
Milyen okoseszközökre lehet szükségünk ősszel? (x)
Egy trükk, amellyel könnyebb és olcsóbb lesz a vásárlás (x)

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában